Farkas Franciskát a Kortárs Online kérdezte saját helyzetéről, a romák jelenlegi lehetőségeiről és arról, mire próbálja felhívni a figyelmet.
Arról szólva, hogy egyre határozottabb a társadalmi szerepvállalása, a színésznő úgy fogalmazott: “A pályám első időszakában naivan válaszoltam minden kérdésre mint debütáló színésznő. Később döntöttem a konzekvens szerepvállalás mellett, így kezdtem beépíteni a nyilatkozatokba a származásommal kapcsolatos meglátásaimat. Ma az élharcosok sorában állok a roma művészek közt, elsőkként vállaljuk ezt a szerepet, korábban ugyanis alig beszélhettünk hasonló megmozdulásokról. A tendencia valahogy így nézett ki: akik ismertté váltak, idővel letagadták gyökereiket, mintha azok nem lennének, átálltak a másik oldalra. (…) Képtelen vagyok arra, hogy elsétáljak az igazságtalan helyzetek mellett.”
“Nem tehetek úgy, mintha mi sem történne, amikor az unokatestvéreimet szegregált iskolába küldenék, mert nem akarják felvenni őket máshova. Hiába emelnek engem piedesztálra Budapesten, amíg a hozzátartozóim nem vagy csak nagyon nehezen kapnak lehetőséget integrált oktatásra. Ugyanolyan emberek vagyunk mindannyian! Erről szeretnék beszélni, erre akarom felhívni a figyelmet akár azzal, hogy kinyitom a szám, akár azzal, hogy gyerekotthonokat látogatok, ahol megtapasztalom, mennyi erőt adhat egy jó példa. (…) Taposom az utat mások előtt, megmutatom a nehéz körülmények közt élő vagy a társaik által kitaszított fiatalok számára, hogy igenis van esélyük, igenis van tehetségük, és nem kell csodálkozni azon, hogy egy cigány gyerek képes megszólalni, mert ez természetes. Miért ne lenne az?” – tette hozzá a színésznő.
Arról is faggatták, hogy a szakmában tapasztal-e megkülönböztetettséget: “Filmnél egy számít: hogy jó legyen a karakter. Nem fontos, honnét jöttem, van képesítésem, vagy nincs. Színházban már más a helyzet – mivel nekem nincs papírom, tisztában vagyok vele, hogy nem leszek a Nemzeti Színház, az Örkény vagy például a Katona társulati tagja. De ez nem gond, hiszen
éppen azt tapasztalom, hogy a hiányosságaimból fakadóan elismer a szakma, amiért előismeretek nélkül elvégzem, amit kell.
Talán épp emiatt olykor többet is kell dolgoznom, és ezt becsülik. (…) Félreértés ne essék, fontosnak tartom a tanulást. Fiatal koromtól édesanyám arra nevelt, hogy kíváncsi természettel figyeljek a világban, és tanuljak, tanuljak, tanuljak. Ez a példa számára.”