eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    Farkasok szabadultak el Kínában egy színházi előadáson

    2021. június 20., vasárnap 11:49

    Előadás alatt szabadultak el a farkasok a kínai Hszianban. Az állatok egy színházi előadásban szerepelnek, az üzemeltető szerint nem veszélyesek az emberre  – írja a Daily Mail.

    A kínai Hszian egyik színházában élő farkasok is részt vesznek az egyik, A Tuoling legenda című előadásban, azonban egyik alkalommal berohantak a közönség közé, a színészeket is üldözték, az egyiküket meg is támadták.

    Az elszabadult farkasokról felvétel is készült, amit több mint 433 millió alkalommal néztek meg a kínai közösségi médián, a Weibón.

    Az előadásban egy jelenetben szerepelnek a farkasok, amely a híres kereskedelmi útvonal, a Selyemút történetét dolgozza fel. 

    A színház üzemeltetője szerint a farkasok ártalmatlanok. „A farkasokat 3-4 generáció óta háziasították. Profik nevelték és tanították őket, 2018 óta szerepelnek a színpadon, és azóta senkit sem bántottak” – nyilatkozta a tartomány kulturális turizmusának helyi szóvivője. Azt is elmondta, hogy a farkasokkal közös jelenetekhez a színészek védőöltözetet viselnek.

    Ennek ellenére a videó hatására biztonsági hálót fognak emelni a színpad és a közönség közé.

    forrás: origo.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram