Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Faültetéssel tiszteleg a táncszakma néptánc nagyjai előtt

    2021. szeptember 14., kedd 12:17

    11 fát ültetnek el a színpadi néptánc nagy generációjának köszöntésére és emlékére szeptember 16-án a Nemzeti Táncszínház melletti területen a Millenáris Parkban. A táncos körben elültetett fákat a névtábla avatás során körülölelik majd az alapítókra emlékező néptánc együttesek. A faültetés ötletgazdája és megvalósítója az idén kilencvenéves Galambos Tibor, a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével kitüntetett táncos, koreográfus, dokumentumfilm-rendező.

    Az 18.00-kor kezdődő ünnepélyes faültetés és emléktábla avatás a 60-as évek nagy néptáncgenerációjának, Györgyfalvai Katalinnak, Kricskovics Antalnak, Martin Györgynek, Orsovszky Istvánnak, Pesovár Ernőnek, Simon Antalnak, Szigeti Károlynak, Vásárhelyi Lászlónak állít emléket és köszönti Galambos Tibort, Novák Ferencet és Tímár Sándort.

    Az első generáció – Rábai Miklós, Molnár István, és Szabó Iván után következő néptáncos nemzedék közös céljául tűzte ki, hogy a táncon keresztül ne csak a múlt értékeit mutassák be, hanem az őket körülvevő világról, a máról is szóljanak. Alkotásaikban az eredeti táncokat színházi, vagy táncszínházi alkotásaikban anyanyelvként használták.

    A „Tizenegyek” munkája nyomán az ország különböző pontjain működő együttesek, műhelyek és alkotó központok jöttek létre, akik mostantól az alapító születésnapján színes szalaggal díszítik majd az emlékfákat.

    Galambos Tibort, a Táncfórum (a későbbi Nemzeti Táncszínház) alapítóját, igazgatóját szeptember 16-án, a faültetést követően egy a tiszteletére rendezett esten köszönti a magyar táncszakma. 

    Faültetés időpontja: 2021. szeptember 16., csütörtök 18.00 óra

    Helyszín: Nemzeti Táncszínház (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.)

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram