Szinte ugyanúgy néz ki, mint amikor 1987-ben az első kávét szervírozta a Szomszédokban. A szakma kevésbé, a közönség az első pillanattól kezdve rajongott a sorozatért. Fehér Anna népszerűsége azóta is töretlen, noha az elmúlt évtizedben, fia, Barnabás születése óta, nem nagyon ad interjút. A Nők Lapjával most kivételt tett. Lapszemle.

„Azok közé tartozom, akik kevéssé osztják meg a magánéletüket a külvilággal. Ez nem titkolódzás, hanem lelkialkat kérdése, egyszerűen ilyen vagyok” – meséli Fehér Anna.

A kérdésre, igényli-e a figyelmet, azt feleli: „A munkámban nagyon, de a magánéletemben nem, ott sokkal inkább megfigyelő szeretek lenni, mint megfigyelt. Azon keresztül szeretnék az emberekhez kapcsolódni, amit csinálok, és nem azon keresztül, ahogy élek. Mindig úgy gondoltam, a velem és a körülöttem élőkkel történő dolgok csak ránk tartoznak. Az elmúlt években viszont egyre jobban érzem a nyomást, hogy mutassam meg ezeket másoknak, a nagyvilágnak is. Szokták mondani, hogy többet kellene törődnöm az ilyenfajta önmarketinggel.”

Országos népszerűségre az 1987-ben indult Szomszédok sorozattal tett szert; Almát, a pincérnőt alakította. Arról szólva, mit gondol, a sorozat inkább segítette vagy hátráltatta-e a pályáján, elmondta: „Azokban az években, amikor nagyon-nagyon népszerűek voltunk, egy kéthetente jelentkező széria félórás epizódjaival olyasmit értünk el, ami ma egyszerűen elképzelhetetlen lenne. Akkor a szakma egy része ezt nem tartotta értékesnek. Ám hogy ma itt ülünk és beszélgetünk, ennek a sorozatnak is köszönhető. A Szomszédok hatása akkor elképesztően nagy volt, és persze ezzel együtt a terhe is. Mára viszont, ahogy a kultúra egy része elpiacosodott, a népszerűség alapvető tőkévé vált a művészek életében. A sorozat egy változó, átalakuló korszakban ment, mindenki tele volt reménnyel és várakozással. Szerintem ez a legerősebb kapocs, ami ma a Szomszédokhoz köti a nézőket. Sőt, ami engem is meglepett, egy következő generáció is nézi, olyan fiatalok, akik a gyerekeim lehetnének – így kapták a szüleiktől. A Szomszédok érzékeny lenyomata egy korszak változásának, pontosabb, mint egy történelemkönyv.”

Arról is faggatták, hálásabb feladat volt-e a múlt században színésznőnek lenni, mint a mostaniban:
„Nagyon másmilyen, néha én is ezt érzem. Az ember-ember közötti személyes hatás mintha nem is lenne fontos. Sokszor már nem is a valóságban élünk, hanem a magunkról kreált világban. Nem az a fontos, ami valóban történik, hanem hogy mit osztunk meg róla. Mintha mindenki attól félne, hogy ha nem hagy minden nap, minden órában valamilyen elektronikus nyomot maga után, akkor nem is létezik. Én a szakmámban szeretem megmutatni, ki vagyok – nőként, anyaként, magánemberként nem.”

40 éve a József Attila Színház tagja. Ennek kapcsán kifejtette: „Alapvetően hűséges vagyok, és a színház csapatjáték. Lehet nagy egyéni sikereket elérni, de jó előadás csak csapatjátékból születik. A színházam sohasem gátolt semmiben, ezért soha nem éreztem magam bezárva, sokkal inkább biztonságban. Volt olyan időszak is, amikor többet játszottam máshol, mint a saját színházamban. Régen minden színész társulathoz tartozott, és a József Attila Színházban ez újra így van.”

Fehér Anna azt is elárulta, szenvedélyes embernek mondaná magát: „Mindent szenvedélyesen csinálok, csak úgy vagyok rá képes. Mostanság pedig a legnagyobb szenvedélyemmé az vált, hogy figyelem, hogyan látja Barnabás (Fehér Anna fia, a szerk) a világot. Hogy miről mit gondol és érez. Igyekszem megérteni, hogy egy tizenegy éves fiú számára mit jelent mindaz, ami körülveszi, igyekszem az ő szemével nézni a világot.”

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.