Fekete Ádám személyes ihletettségű darabját az SZFE-n idén végzett fizikai színházi koreográfus-rendező szakos hallgatok viszik színre. Az előadás alcíme: rehabilitációs segédanyag a vizigót kosárlabdacsapat tolmácsolásában. Ennek kapcsán kérdezte az író-dramaturg-rendezőt a Magyar Narancs.

A Haloktatás, márvány-protézissel c. előadást a Trafóban a saját csípőprotézis műtéte ihlette. Ennek kapcsán kifejtette: „(…) Próbálom egyre kevésbé különválasztani a munkáimat egymástól, naplót, kisprózát, drámát, verset, hagyom, hogy egymásba folyjanak, plagizálják egymást, fejlesszék tovább, javítsák ki. A darabot, mint mindig, most is az olvasópróba előtti egy-két hétben írtam, erre a tíz színészre, beleálmodva, amit én látok belőlük, gondolok, érzek róluk.”

„Volt egy pont, amikor úgy éreztem, hogy a színházak vagy kizsákmányolják azt, amivel foglalkoznak, vagy még mélyebbre ássák azt, aminek a felmutatásával kérkednek. Dühös voltam, és azt hiszem, most ez a düh hajt. Ez a „bármibőlség” szerintem a TÁP Színházban szerzett tapasztalat: a varietékben az ember kell meg a pillanat, a maga összes zűrjével és keresztre feszítettségével. Se szöveget írni, se jelmezbe bújni nem kell, sokszor a legminimálisabb tervezés is csak gátként jelentkezik” – fejtette ki Fekete Ádám.

Az alkotó arról is beszélt, mit kapott ő az SZFE-től: „Nagyon sok bizalmat a tanáraimtól, valamint sok olyan barátot és munkakapcsolatot, amiről érzem, hogy hosszú évtizedeken át ki fog tartani. A legemlékezetesebb előadásokat odabent láttam, különböző vizsgák formájában. Annál a kutakodásnál és önfelfedezésnél, amit az egyetem biztosít, kevés megérintőbb és izgalmasabb dologgal találkoztam. Most a diákok a fórumozást, a folyamatos belső tárgyalásokat, a demokrácia gyakorlatát tették első számú kurzusukká. Ez példát mutathat mások számára. Mert mindez nem valami helyett történik: most pontosan ennek kell történnie. Ha kikerülnek a szakmába, számtalan olyan helyzetbe fognak kerülni, ahol meg akarják majd mondani nekik, hogy mit csináljanak, hogy mi a dolguk, meg hogy mi a fontos. Márpedig a művészet az, hogy megvéded, amit gondolsz. Én úgy látom, hogy akik ellen most védelmi rendszert építenek, azok nem valami mást gondolnak, hanem nem gondolnak semmit. Ezért több idejük marad a pusztítás szervezésére, nem szorulnak önvizsgálatra: nincs mit vizsgáljanak. Emiatt rémisztő ez a harc” – nyilatkozta Fekete Ádám.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.