Fekete Ádám színész-rendező, dramaturg, író mesélt a mozgássérült létről és arról is, hogy őt mégsem az állapota határozza meg. Részben emiatt is indították el még télen a Tajgetosz show című YouTube csatornát. A 24.hu kérdezte.
A teljes interjú itt olvasható.
Amikor útjára indították a Tajgetosz show-t, azt állította, ha mindenkit, aki életképtelen, le kéne hajítani a magas szikláról, akkor nem maradna ember: „Hogyha bizonyos kritériumok alapján egyszerűen csak úgy le lehet hajigálni embereket egy hegytetőről, akkor maguk a kritériumok hibásak. Egy adott társadalom saját maga határozza meg, hogy mit ért „életképes” alatt, ez időben és térben is folyton változik. Negyven évvel ezelőtt könnyen lehet, hogy nem végezhettem volna el ilyen mozgás- és beszédsérüléssel a íszínművészetit, ehhez a kétezres évek szellemisége kellett. Másrészt az ősi társadalmakban akár kivételezett pozícióban is lehettem volna, például egy sámán, hiszen a fogyatékossággal élőkről sokszor úgy tartották, hogy közelebbi kapcsolatot ápolnak az istenekkel, mint az ép emberek. Az életképességet sokan kizárólag külső jegyek alapján próbálják meghatározni. Rám néznek, és azt mondják: ez a srác el fog botlani az utcán. És lehet, hogy tényleg el fogok. De más is el fog, csak nem pont úgy, ahogy én: nem az utcán esik hasra, hanem máshol és máshogy. Az életképtelenség érzésétől meg lehet szabadulni, igaz, kemény munkával: le kell hozzá bontanunk a félelmeinket, fel kell dolgoznunk a kudarcainkat” – fejtette ki az alkotó.
Arról is mesélt, hogy bár dramaturgként végzett az egyetemen, színészként és rendezőként is dolgozik: „Ma már ritkán vállalok dramaturg munkákat, mégpedig azért, mert bármennyire is egyenrangú társ egy alkotófolyamatban egy dramaturg, mégiscsak ő a mitfahrer, miközben a rendező ül a volánnál. És amikor először rendezhettem, megrészegített, hogy én foghattam a kormányt. Rendezni nem pusztán szakmai feladat, hanem egy komoly adrenalinlöket is. Ha tekersz egyet jobbra vagy balra, akkor – mint egy hattonnás jármű – egészen félelmetes mozgásokat tesz az egész produkció. Öt rendezésen vagyok túl, ez lett a fő irány, amit kiegészítenek az írói, dramaturgiai és színészi feladatok” – mesélte Ádám, aki egy korábbi interjúban megemlítette, hogy Rómeóként is el tudja magát képzelni színpadon.
„Ha megszületik egy olyan vízió, amelyben Rómeó karakteréhez – a sármjához, például, ha van egyáltalán ilyenje – hozzátartozik, hogy mozgássérült, akkor igen: mozgássérültként is el tudnám játszani Rómeót. Engem sem a mozgássérültség definiál, hanem a saját magammal ápolt viszonyom… A színházban jellemekről van szó. Én sem a nem-mozgássérültségét játszanám, ha játszanám, hanem azt, hogy ő milyen.”
Arról is mesélt, van-e olyan pozitív tulajdonsága, amelyet a fogyatékossága felerősített: „Hogy tapintatos vagyok, ez nyilván összefügg a sorsommal, mert hozzám mindig nagyobb figyelemmel kellett állni. Képes vagyok nagy energiákat mozgósítani, hogy bekerüljek egy adott közösségbe, mert ez szükséges, hogy leküzdjem a bennem és a többiekben lévő kezdeti idegenkedést. Tudok tenni azért, hogy elfogadtassam magam másokkal, illetve, hogy kibéküljek saját magammal. Azáltal, hogy a kiszorulást és a befogadottságot is naponta megélem, a közösségi élményeim és a magányaim is rendkívül szélsőségesek. Ez elég kimerítő. Túl nagy az amplitúdó, túl nagy az érzelmi intenzitás.”