Fekete Anna látványtervező: „A stúdiódíszletekben mindig van valami extrán személyes”

Fekete Anna tervezi a Hamis hang díszletét és jelmezeit. A francia kamaradarabot a Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda augusztus 22-én mutatja be Szentendrén. 

A teljes beszélgetést itt érheti el.

Egy darab látványvilágának megalkotásakor általában különválik a díszlettervezés és a jelmeztervezés szerepeköre. A kérdésre, hogyhogy mindkét feladatot elvállalta, Fekete Anna elmondta: “Általában csak díszleteket tervezek, de most Károly (Ujj Mészáros Károly rendező) és (Tibor (Orlai Tibor producer) kifejezetten erre kért fel. Szerették volna, ha egy kézben marad mindkét tervezési feladat, hiszen ennél a kamaradarabnál a díszlet is kis léptékű és csak két karaktert kell felöltöztetni. Szerintem jót tesz a látványnak, hogy egyben tudunk gondolkodni a színekben és hangulatokban.”

Fekete Anna / Fotó: Szentendrei Teátrum
Fekete Anna / Fotó: Szentendrei Teátrum

„Az, hogy a színész alaptulajdonságaira ráerősítünk vagy ellenpontozzuk, keményebbé tesszük vagy halványabbá, öregítjük vagy fiatalítjuk, mind a jelmez szerepe. Addig nem is lehet megtervezni egy jelmezt, amíg nem tudjuk, kié lesz” – árulta el Fekete Anna.

Arról is beszélt, eddigi munkái során miben érezte magát jobban: a nagy, színes, részletgazdag díszleteket igénylő, sokszereplős darabokban, vagy a kisebb, intimebb terű kamaradarabokban: “(…) Legtöbbször otthonosabban mozgok azokban a feladatokban, amikor kevés eszközzel kell hatást elérni. (…) Ugyanakkor, mint minden látványtervezőt, engem is nagyon érdekel, hogy milyen az, amikor szabadabban elengedhetem a fantáziámat. Idén először operához is terveztem díszletet, ami éppen ez az ellenpólus. A tervezési folyamat alatt megküzdöttem a saját, független színházas beidegződéseimmel: reflexszerűen mindent praktikusabban, egyszerűbben akartam megoldani. Azon gondolkodtam például, hogyan fogja négy ember megoldani a díszítést, miközben nem négyen díszítik majd, hanem negyvenen. Folyamatosan nyitnom kellett a saját fantáziámat. De végül nagyon jó volt nagyban gondolkodni, tehát nem mondhatom, hogy ezt nem szeretem. Viszont a kis stúdiódíszletekben mindig van valami extrán személyes. (…) A Hamis hangnál valódi fából készülnek a díszletelemek, ami például az operánál nem jönne át 20-30 méter távolságból. Ott egy-egy ilyen kis részlet egyszerűen nem tud olyan olyan zsigeri élményt kelteni, mint az intimebb terű stúdióelőadásoknál.”

Annak kapcsán, hogy az ő munkájában létezik-e az „álomszerephez” hasonló „álomdíszlet, elárulta: „Az „álomdíszlet” nekem az „álomelőadás”-t jelenti, ami pedig az, hogy minden és mindenki klappol. A rendező, a színészek, a műszak, az asszisztencia… egy egymásra hangolódott, termékeny, felszabadult csapat, ahol mindenki a legjobb körét futja, az előadás valahogy magától értetődő természetességgel születik meg, mert minden stimmel, mert „jól állnak a csillagok”. Ilyenkor a színpadon is megtörténhet valami olyan, amit katarzisnak hívunk. Ilyen élményem már van több is, amikor ezek a csodák megtörténtek. Ezért tudok mindig belevágni ugyanolyan lelkesen a következőbe, mert ott van az esély az újban.”

A teljes beszélgetést itt érheti el.