Fekete Gábor: „A színház óriási lehetősége, hogy képes megváltoztatni az embert”
2024. augusztus 15., csütörtök 14:50
Az 1993-ban Kecskeméten született Fekete Gábor, a József Attila Színház tagja, akit egyaránt láthatunk prózai és zenés szerepekben. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2019-ben szerzett diplomát zenés színművész szakon. Ezt követően a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett. 2021 óta dolgozik a fővárosban. A Magyar Kurír kérdezte.
„Van egy meghatározó emlékem hét-nyolc éves koromból. Az osztállyal elmentünk Kecskeméten a Ciróka Bábszínházba. Nem tudom már, milyen darabot láttunk, de arra egészen tisztán emlékszem, hogy amikor véget ért az előadás, nagyon nagy veszteségérzet volt bennem. Otthon leírtam egy papírra:
ha valakivel nem találkozhatok többet, ha valamit, ami megfogott, nem láthatok újra, akkor azt biztosan nem felejtem el.
Senkinek nem mertem megmutatni ezt, féltett titokként őriztem a fiókomban. Utólag egyfajta katarzisként azonosítom be ezt az emléket. Kicsivel később volt egy másik, színházzal kapcsolatos élményem. A zenei általánosban mindennapos dolognak számított a kóruséneklés, emellett hangszeren is tanultunk, koncerteztünk. Egyre jobban élveztem a színpadi szereplést. Az izgulás mértéke csak azt a szintet ütötte meg, ami felspannolt, segített a koncentrálásban. Az iskolánk születésnapjáról minden év október 28-án emlékeztünk meg, ilyenkor a negyedik osztályosok állítottak össze műsort. Tízéves koromban a Háry Jánost adtuk elő, én voltam a címszereplő. Nagyon jól sikerült az előadás, de ami még fontosabb: nagyon szerettem, élveztem, öröm volt számomra, hogy együtt játszhatok a társaimmal. Még mindig kisgyermek voltam, de ez a szereplés nagyon fontos volt nekem” – mesélte a kezdetekről szólva Fekete Gábor.
Több színházban is játszott már, de tag a Pécsi Nemzeti Színházban, illetve a József Attila Színházban volt, ahová jelenleg is tartozik. Ennek kapcsán kifejtette:
„Pécsről már harmadéves koromban megkerestek, és nagyon jó szerepeket kínáltak. Kiváló alkotóközösség volt ott, nehezen váltam meg tőlük. Emlékszem, egyszer azt mondta a Pécsi Nemzeti Színház akkori igazgatója: neked középen kell állnod. Ez jó és hízelgő, sok színész vágyik erre, persze én is, de nagy teher. Megéltem ennek az előnyeit, de a nehézségeit is: nem könnyű estéről estére főszerepeket játszani. Ilyenkor elhangzik a vigasztalásnak szánt szöveg: jó, de még fiatal vagy, bírnod kell, orrvérzésig kell játszanod. Én viszont nem tudok így dolgozni. Kell a szabadság, az, hogy levegőhöz jussak, legyen időm egyedül lenni és Istennel, hogy rendezhessem a gondolataimat. Engem meg tud fojtani, amikor folyamatos a terhelés, egyszer csak kiégésközeli állapotba kerülök. Pécsett egyébként nagyon jó barátokat szereztem, akikkel nagyszerű volt naponta együtt lenni. Szerettem ott dolgozni, és úgy éreztem, engem is szeretnek. Azt tapasztaltam:
ha valaki tesz azért, hogy a legjobbat nyújtsa emberileg, szakmailag, és azon van, hogy örömöt vigyen a többiek életébe, akkor a közeg ösztönösen átveszi ezt a lelkületet, és az mindenkinek jó” – fejtette ki Fekete Gábor.
A színész úgy véli, a színház óriási lehetősége, hogy képes megváltoztatni az embert, de legalábbis segíteni őt abban, hogy reflektáljon az életére, és a jó irányba induljon el.
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2024. július 28-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.