Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Fekete Gábor színművész az SZFE ügyéről: „Néha ordítani tudnék”

    2020. október 10., szombat 07:40

    Szemünk előtt zajlik az SZFE átalakítása, ami a szakma nem várt ellenállásába ütközött. Ennek kapcsán Fekete Gábort kérdezte az ujvarosonline.hu. A színész jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház tagja, 2019-ben végzett az SZFE zenés színész osztályában.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Arról szólva, van-e ideológiai képzés az egyetemen, Fekete Gábor határozott nemmel felelt: „Nincsen ideológiai képzés. Azt gondolom, hogy nem is nagyon lehet úgy művészetet oktatni, hogy az ember ne a szabad gondolkodást képviselje. Ami jelen esetben azt jelenti, hogy nyitottsággal kell hozzáállni minden ideológiához, másképp hogyan tudnánk megérteni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindennel egyet is kell érteni. Nagyon sokat kaptam ott a hitem szempontjából is. (…) Soha nem éreztem azt, hogy a hitemben el vagyok nyomva, vagy hogy nem merem kimondani azt, amit gondolok. Persze voltak nézeteltérések, mert másképp gondolkodtunk valamiben. Most utólag úgy látom, hogy sokszor nem tudtam elengedni az akaratomat. Lassan jöttem rá, hogy nem kell feltétlenül mindenben egyetértenünk” – fejtette ki a színész, aki azt is kifejtette: mennyiben jelent meg az oktatásban a kereszténység és a nemzeti értékek.

    „Nagyon sok olyan tantárgy volt, ami kifejezetten keresztény témákkal foglalkozott. Rögtön az első évben volt Biblia kurzusunk, ami arról szólt, hogy a Bibliából kellett fejből megtanulni részleteket, amiket aztán intonációs gyakorlatokként használtunk: különböző szituációkba beemeltünk – de abszolút nem méltatlanul – és abból született egy jelenet. Foglalkoztunk nemzeti értékekkel is. Éveken keresztül volt egyetemes és magyar dráma- és színháztörténetünk is, amire rengeteg művet olvastunk, majd elemeztünk. Volt egy féléves népdalkurzusunk, ahol a ZTI (Zenetudományi Intézet – szerk. megj.) honlapján található eredeti gyűjtések hangfelvételeiről kellett megtanulnunk magyar népdalokat, amiket ezelőtt 80-100 évvel énekeltek fel. Hihetetlen élmény volt! De tanultunk például néptáncolni is. Persze ebben sokat számított, hogy Novák Eszter volt az osztályvezető tanárom, akinek az életére és munkásságára nagy hatással volt a népi kultúra, hiszen az édesapja alapította a Bihari Táncegyüttest. (Novák Ferenc (Tata) Kossuth-díjas koreográfus – szerk. megj.) A másik osztályvezető tanárom Selmeczi György pedig hitét gyakorló katolikus ember, így természetes az, hogy a művészetében jelen van Isten és a keresztény kultúrkör erkölcsi kérdései. Így amikor velük volt általános- és zenés színészmesterség óránk, akkor olyan darabokkal foglalkoztunk, amit ők fontosnak tartanak” – nyilatkozta Fekete Gábor.

    Azt is hozzátette: „Szerintem az ember nem is tud anélkül alkotni, hogy a saját gondolatait bele ne vigye abba, amit létrehoz. A színészet nem működik, ha nem teszed bele magad teljesen. Mivel magadból dolgozol. Ez egy önismereti út. Hogy felismerjem, hogy én hogyan vagyok jelen, hogyan vagyok elkeseredett, hogyan jön ki belőlem a feszültség. Az ember a saját színeit keresgéli. Ilyenkor elővesz olyan élményeket, amik vele történtek. Emiatt nem lehet annyira könnyen elválasztani a színészi létet az élettől, s így a színészoktatást a magánélettől. S azokkal az emberekkel, akikkel napi nagyon sok órában így együtt vagy, azokkal tényleg úgy ismeritek egymást, mint a testvérek. Folyamatosan együtt vagytok, beszélgettek, dolgoztok, tanultok, van egyetértés és konfliktus egyaránt. Mindkettő tanít.”

    Pont fél éve készítettek egy versvideót József Attila: A Dunánál című verséből, március 15-re emlékezve, fiatal színészek, mintegy ötvenen. Akkor kiderült, hogy több mint 250 fiatal színész elkötelezetten dolgozik azért, hogy a politikai megosztottság megszűnjön. A kérdésre, mi történt azóta, azt válaszolta, a csoport továbbra is működik, szolidarít, segíti a mostani helyzetben a diákokat. 

    „Az tény, hogy van megosztottság a színházi szakmában is. A jelenleg zajló folyamat nem szakmai érvek mentén történő politikai térfoglalás. Számomra különösen fájó, hogy mindezt sokszor a keresztény értékek megőrzésére hivatkozva teszik. Ez nem kereszténység. Ezek a módszerek és hazugságok biztos nem Istentől vannak. Néha ordítani tudnék, mert látom hogyan lesz egyre nagyobb és nagyobb a szakadék, hogyan fordul ember ember ellen. Ezzel a csapattal úgy érezzük, hogy leginkább azzal tudunk változtatni ezen a megosztottságon, ha közösen értéket hozunk létre. Most is éppen folyamatban van egy elég nagy projekt, de a vírus-helyzet és az SZFE ügy miatt sokkal lassabban folyik a munka” – számolt be Fekete Gábor.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram