A Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatójával, a színész-rendező Dévai Zoltánnal beszélgetett Kovács Abigél a színház működéséről, fejlődéséről és célkitűzéseiről. A fesztiválon Görgey Gábor izgalmas vígjátékával, a Handabasa, avagy a fátyol titkaival lépett fel a társulat.

A Művészeti Akadémia elvégzése után 2013-ban kerültél Zentára. 2023-ban vetted át a Zentai Magyar Kamaraszínház vezetését. Hogyan alakult a színház működése az évek során?

Alapképzésen kilencen végeztünk László Sándor osztályában és az egész osztály ezután Zentára került, így mi voltunk úgymond az állandó társulat. Tehát ősszel kezdtem el a mesterképzést az Újvidéki Egyetemen és párhuzamosan csináltuk az első évadunkat. Az elmúlt 10 évben volt, aki más színházakban kötött ki vagy szabadúszóként dolgozik, de természetesen érkezett utánpótlás. Jelen pillanatban nyolc színésze van a társulatnak, melyben benne van a művészeti vezetőnk, Mezei Kinga és jómagam. Tavaly az előző igazgatónak lejárt a mandátuma, kiírták a pályázatot és a társulat támogatásával jelentkeztem a pozícióra, ez végül pozitív elbírálásban részesült. Mi a mai napig egy társulat vagyunk, és jó, hogy nem külsős igazgató jött az intézményhez, hanem valaki, aki már itt van tíz éve.

Színészként, rendezőként és igazgatóként milyen vízióval, ambícióval közelíted meg a feladataidat?

Az elmúlt tíz év alatt majdnem minden produkcióban szerepeltem, amiben nem, azt pedig én rendeztem. Az új munkaköröm nem változtat azon, hogy a színészi kondíciót fenn kell tartani. Persze sokat gondolkodtunk Kingával azon, hogy mennyire bírjuk szuflával, de egy sportoló is megszűnik sportolónak lenni, hogy ha nem edz. Úgy érezzük, hogy a színház nem foglalja el a megfelelő pontját a kulturális térképen, így a feladatunknak azt érezzük, hogy valamilyen szinten felkerüljünk erre a térképre. Idén másodszorra szerveztük meg a Kamarafesztet, amelyre a magyarokon kívül szerb kritikusok is érkeztek, akik a tavalyi négy helyett most tizenhárman voltak. Ezelőtt a szerb oldalról releváns kritika nem érkezett, nem is tudták, hogy létezik ez a színház, de most elkezdtük az előadásainkat szerb nyelven feliratozni. Nem szabad elfelejteni, hogy ez egy szerbiai kisebbségi színház, nem csak határon túli magyar színház. Zentán a magyarok többségben vannak, ilyen szempontból nem a szerbek a célközönségünk, de bővítjük a nézőbázisunkat azzal a gesztussal, hogy feliratozzuk az előadásokat.

Mi kerül fel a színház repertoárjába? Milyen témákat dolgoztok fel?

Szabadkán ott a Népszínház, a Kosztolányi Dezső Színház és a Gyermekszínház, melyek más-más típusú előadásokat hoznak. A zentai nézőknek nincs meg az a privilégiuma, hogy választhasson, úgy gondoljuk, nekünk igenis kötelességünk minden nézői réteget kielégíteni. Ez az első szempontunk. A jelenlegi évadban szerepel Mezei Kinga összművészeti alkotása, a Hidegpróba, Görgey Gábortól a Handabasa, avagy a fátyol titkai, Domokos Istvántól a Szedjetek szét és Csehov Sirálya. A következő évadot illetően gyerekelőadást is színpadra viszünk majd, Szabó Béla zentai származású író tollából. Fontosnak gondoljuk, hogy vajdasági szerzők, alkotók műveivel foglalkozzunk, szerintünk ez a dolgunk, ez a második fő szempont a repertoár kapcsán. A harmadik, hogy figyelembe vegyük azt, hogy a színészeknek milyen szerepeket adunk. A színészeket fokozatosan kell edzeni, kondicionálni, és jókor, jó szereppel megkínálni, hogy mindig tudjanak valami újat megmutatni magukból, hogy tudjanak fejlődni. Igazából ez is fontos rész a repertoár kialakításában, mert hiába van a listánkon egy nagyon jó szöveg egy nagyon jó rendezővel, de ha a társulat nem érett meg rá, vagy nem a társulatnak való, akkor félretesszük a polcra, és majd elővesszük, amikor odajutottunk.

A fesztiválra a Handabasa, avagy a fátyol titkai előadást hoztátok, ami egy vígjáték. Mit érdemes tudni a munkafolyamatról?

Az az érdekes helyzet, hogy a rendező László Sándor, aki majdnem mindenkit tanított. Bár baráti viszony alakult ki közöttünk az évek során, de közben akarva-akartalanul is működik a mester-tanítvány kapcsolat. Ő kívül-belül ismer minket, pontosan tudja, hogy mikor kell minket megsegíteni, mikor meglökni vagy hagyni. Persze, voltak olyan próbák, amikor a színészek magukat rendezték, nem azért, mert a tanár úr nem csinálta volna ezt meg, hanem mert egyszerűen folyamatosan jöttek az ötletek.

Szerző: Kovács Abigél