gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Felavatták a Törőcsik Mari parkot

    2022. április 22., péntek 09:34

    Törőcsik Mari nevét a XI. kerületben közterület veheti fel – derült ki még tavaly, idén februárban pedig a helyszín megtalálására kiírt lakossági szavazás eredményére is fény derült.

    A válaszadók több mint fele (52%) a Feneketlen-tó körüli, eddig névtelen parkot nevezte volna el a Nemzet Színészéről.

    A lakók véleményét azóta Újbuda Önkormányzata, illetve a Fővárosi Közgyűlés is egyhangúan jóváhagyta, így április 21-én, csütörtökön már az új név állt a Bocskai út és Bartók Béla út által közrefogott területen – írta Facebook-posztjában Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes.

    Bodrogi Gyula és Udvaros Dorottya megemlékezésével zajlott, egy emlékfa ültetését is magában foglaló ünnepségen Kerpel-Fronius arról beszélt, hogy

    méltatlanul kevés köztér viseli nők nevét Budapesten, és bele sem gondolunk, ez hogy járul hozzá negatív előítéletek, beidegződések megerősödéséhez, vagy akár csak életben tartásához. Kevés gesztus mutatja erősebben, hogy a nőket a közélet minden területén egyenrangú, alkotó embernek tekintjük, mint az, hogy nyilvános tereinket nevezzük el róluk, ezzel is küzdve azzal a negatív sztereotípiával, amely a női életművet tradicionálisan kizárólag az otthon falai között tartja kibontakoztathatónak, azt a magántereinkbe akarja zárni.

    „Kortalan volt ő, nem csupán élete végéig megőrzött fiatalossága, dinamizmusa, nyitottsága miatt, hanem azáltal is, hogy művészete a megszokottnál sokkal több műfajt, karaktert, zsánert fedett le, folyamatosan megújulva, folyamatosan annak a kornak a hangulatára, konfliktusaira, dilemmáira reflektálva, amelyben éppen alkotott. Azon kevés magyar művész egyike, aki úgy tett szert nemzetközi hírnévre, megbecsültségre, hogy mindvégig Magyarországon maradt, itthon alkotott, művészete úgy hordozza az egyetemes értékeket, hogy közben a magyar történelem fordulópontjaira is bátran reflektált.Emlékeztessen minket ez a park erre a szédítő életműre, és vele együtt arra is: milyen messzire szárnyalhat a nők teljesítménye, ha a falakat lebontjuk körülöttük, ahogy becsüljük meg azt a közösségteremtő, generációkon és politikai oldalakon átívelő szellemiséget is, amelyet a személye szimbolizál!” – írta a politikus.

    A művésznőnek rövidesen az állam is emléket állíthat majd: szülőfalujában 1,8 milliárd forintból hozná létre a Törőcsik Mari-Kovács Sándor házat – derült ki néhány nappal ezelőtt.

    Forrás: 24.hu, Facebook, Színház Online

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram