eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    Felavatták egy elfeledett teátrum centenáriumi emléktábláját Mezőkövesden

    2024. augusztus 19., hétfő 09:28

    Meglepő, de tény, 100 évvel ezelőtt, 1924. augusztus 16-án jól felszerelt, zsinórpadlással, zenekari árokkal, süllyesztővel, páholyokkal, ruhatárral, büfével ellátott, 450 fős közönséget befogadni képes, igazi, nagy sikereket látott állandó kőszínházat építettek egy 20.000 főt sem számláló községben, Mezőkövesden. 

    Saját társulata volt a „matyók színházának”, amely a maga nemében egyedülálló volt az országban, de Európában is alig volt példa hasonlóra, hiszen ezt a teátrumot egy műkedvelő (amatőr) színtársulat tagjainak emelte Mezőkövesd lakossága, méghozzá példás összefogással. Ők pedig meghálálták ezt. A színház néhány éves működése során 100-nál is több saját bemutatót tartott, a megyei és országos sajtóorgánumok által is elismerten magas színvonalon.

    Az elfeledett teátr diadalmasan indult, méltatlanul, szomorúan ért véget, anyagi okokból, a megígért támogatások elmaradása következtében. Nem érdemelte sem ezt, sem a feledést.

    Juhász Ferenc, nyugalmazott pedagógus kutatta fel egy antikváriumban talált régi térkép nyomán elindulva, a korabeli sajtó írásait és képeit böngészve a történetet, s többrészes sorozatban publikálta színházi blogján, ahol ma is elolvashatják (mnsz-blog.gportal.hu – „Az elfeledett teátrum” menüpont).

    Azt is megírta, hogy kezdeményezni fogja emléktábla elhelyezését azon a helyen, ahol az épület állt. Néhány évbe telt, de a megnyitás 100. évfordulóján, 2024. augusztus 16-án a mai utód, a Mezőkövesdi Amatőr Színjátszó Kör segítségével megvalósult a terv, felavatták az emléktáblát, majd a blog cikksorozatára épülő, versekkel, dalokkal kiegészített egyórás előadással is emlékeztek az elfeledett, immár újra emlékezetünkbe idézett teátrumra.        

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram