Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Felelősen és óvatosan készítsék elő a színházak nyitását” – A Színházi Társaság közleménye

    2021. április 28., szerda 10:14

    A Magyar Színházi Társaság Elnökségének állásfoglalása a színházak újra nyitásáról.

    A Magyar Színházi Társaság Elnöksége örömmel fogadja, hogy a Magyar Közlönyben megjelent 197/2021. (IV.26.) kormányrendelet belátható időn belül lehetővé teszi a magyarországi színházaknak a szinte korlátozás nélküli, csupán a beoltást igazoló igazolvány ellenében történő újranyitását.

    Tisztában vagyunk azzal, hogy ez mennyire fontos és lényeges változás, de szeretnénk felhívni az intézményvezetők figyelmét – mert a rendelet a felelősséget szinte kizárólagosan az ő vállukra helyezi – arra az erkölcsi teherre, amit ez a döntés jelent.

    Hiszen ők nem csak a nézőkért felelősek, hanem saját munkavállalóikért, és fokozottan felelősek minden fellépő művészért. Színészekért, táncosokért, zenészekért, akik maszk nélkül, közvetlen fizikai kontaktusban a leginkább kitettek a fertőzésnek. Azokért, akik a színpadon vagy tájbuszon utazva, paraván mögött vagy zenekari árokban ülve végzik el különféle foglalkoztatási és szerződési formák szerinti kötelezettségüket.

    Az egészséget tekintve a legfőbb szempontnak, arra kérünk minden intézményvezetőt, hogy felelősen és óvatosan készítsék elő a színházak nyitását, gondoskodva a színpadra lépés egészségügyileg biztonságos feltételeiről, függetlenül attól, hogy oltás által védettséget szerzett vagy a vele kontaktusba kerülő nem védett személyről van szó.

    Ennek formája a folyamatos, fellépés előtti tesztelés lehet. Nem szabad, hogy azt érezze bárki, hogy valamilyen egzisztenciális kényszer okán, saját egészsége veszélyeztetésével vállalja feladatát.

    Tegyünk meg mindent, hogy az újranyitás valóban örömteli esemény legyen, és véletlenül sem egy újabb hullám kezdete.

    Magyar Színházi Társaság

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram