Harmadik színigazgatói ciklusához is zöld jelzést kapott Nemcsák Károly. Míg első öt évében a megörökölt anyagi nehézségekkel küzdött, addig a második időszakot már a bátrabb tervezés jegyében tölthette. Ami a következő korszakot illeti: a József Attila Színház igazgatója a „jól felszerelt művelődési házat” valódi teátrummá kívánja alakítani. 

A művészei büszkék a színházuk belső baráti légkörére. Valóban ilyen családias Önöknél a hangulat?

A családias kifejezéstől tartózkodnék, mert számomra azt jelenti: jól elvagyunk a langyos vízben. Feszültségben viszont valóban nem lehet jól dolgozni. A mi feladatunk, hogy olyan körülményeket teremtsünk a színészkollégáknak és a háttérszemélyzetnek egyaránt, hogy nyugodtan tudjanak dolgozni; koncentrálni arra, ami a feladatuk. Ha sok a feszültség, akkor nem tudják elvégezni az alaptevékenységüket. Nem csupán én, hanem itt sokan együtt arra törekszünk, hogy jó hangulatú, nyitott lelkületű munka folyhasson. A napi életünk ennek ellenére természetesen tele van problémákkal, amelyeket jól kell megoldanunk. Ha ez sikerül, akkor lehetünk ideális állapotban. 

A sajtó tíz évvel ezelőtti kinevezésekor sokat támadta, azonban igazgatása alatt a teátrum tagadhatatlanul sikeres működést produkált.  

Regnálásomat megelőzően is kiváló művészek dolgoztak itt és izgalmas élet jellemezte a József Attila Színházat. Volt egy törés az intézmény életében, de az elsősorban gazdasági nehézségeket tárt fel, aminek az lett a vége, hogy a 2010-11-es évadot kaotikus helyzet jellemezte. Ebbe csöppentem bele, a pályázatom is erre az időszakra tehető. Van, aki emiatt a személyemmel egy új korszak kezdetét vizionálja, de azt gondolom, a megelőző időszak művészi teljesítményét nem lehet megkérdőjelezni. A 2011-es év sok olyan rossz dolgot eredményezett, amelyek a színházra negatív értelemben hívták fel a figyelmet. Az anyagi problémák feltárását követően drasztikus döntés született a fenntartó részéről. Az is felmerült, hogy nem írnak ki igazgatói pályázatot, hanem hasznosítják az épületet, ami a teátrum halálát jelentette volna, hiszen nem lett volna kötelező művészi produkciókat létrehozni. A döntéshozók szerencsére másképp határoztak. Sokan jót-rosszat egyaránt hozzátettek ehhez az időszakhoz. Nehéz kihagyni a változás politikai vonatkozását. Számomra a helyzet feldolgozását leginkább az nehezítette: a kinevezésemmel kapcsolatban nem szakmai dolgok jelentek meg, hanem az, hogy politikai kinevezett vagyok. Annak ellenére, hogy közel negyven évet eltöltöttem már akkor a pályán – tehát igencsak volt szakmai tapasztalat a hátam mögött- az ítészek, újságírók, magánszemélyek, akik a különböző internetes oldalakon véleményeket formáltak: nem a szakmaiságomról beszéltek, hanem arról, hogy együtt futballoztam Orbán Viktorral, kvázi Fidesz-bérenc vagyok. Azzal a csapattal mögöttem, akikkel 2011 augusztusában elkezdtük újraépíteni ezt az intézményt – és keresni azokat a sikereket, amelyek addig is jellemezték a társulatot – pár éven belül kiegyenesedtünk. Sok nehézség azonban kilenc év elteltével is megmaradt. 

Melyek ezek?

Mindegyik igazgatóváltás friss levegőt eredményez. Az munkám igazi elismerése az, hogy másodszor, majd harmadszor is megkaptam a színház vezetését. Hangsúlyozom: egyedül kevés lennék ennek a színháznak az életben tartásához, pozicionálásához; sok tehetséges ember munkája van mindebben, csak pillanatnyilag én vagyok a zászlóra tűzve. Jóllehet a gazdasági nehézségek velünk maradtak, igyekszünk napról napra jobb helyzetet teremteni. A normatív támogatásunk – a többiekéhez viszonyítva- nem a legjobb, közben pedig azt kell mondanom, hogy a fenntartóink sokat segítenek. Komoly hiánnyal vettem át kilenc éve a színházat, gyakorlatilag nem tudtunk új bemutatót tartani, és szinte befogadó színházként kellett működnünk, de a profilunk nem ez: ezt függőségi helyzetnek tekintettem. Az volt a célom, hogy normál működést állítsunk vissza. Bár ez sikerült, de az első évad nagyon nehéz volt.

Mi motiválta, hogy elismert, biztos háttérrel rendelkező művészként megpályázzon egy nehéz, kihívásokkal és rizikóval teli posztot?

Amikor a Főiskolára jártam, egyik este moziban voltunk, másik este színházban: fantasztikus lehetőség volt, a színészet megismerésének egész tárháza rendelkezésünkre állt. Ha végig mentem a Kossuth Lajos utcától kezdve a Rákóczi úton, akkor tíz moziba biztos, hogy be tudtam menni. Ha megnézi a rendszerváltás óta eltelt időszakot, a mozik 90 százaléka megszűnt. A helyek, ahol forró csókok és szerelmes pillanatok váltották egymást, ahová öröm volt bemenni és gyönyörű filmeket nézni: eltűntek. A Bástya mozi bank lett, a Híradó mozi egy felekezet tulajdonába került, a Bartók mozi helyén pedig mélygarázst és üzleteket nyitottak. Arra gondoltam, hogy ha a színházakkal is hasonló folyamat indul, – ahogy ez meg is történt sajnos- eltűnik körülöttünk egy élettér. Ezt a komoly hagyománnyal, művészi múlttal rendelkező színházat kár lett volna elveszni hagyni. És persze hiúsági kérdés is volt bennem. 

Küzdő típusnak tűnik.

Mindenért meg kellett harcolnom életem folyamán. Néha ugyan kitöltök egy lottószelvényt, de nem így fogom az egzisztenciámat biztosítani. Viszont nyerő típusnak tartom magam. Munkásember vagyok, úgy érzem: van feladatom ebben a színházban, amihez erőm is van végigcsinálni. Az első ciklusom első évadában a soproni és a Turai Ida Színház előadásainak átemelésével oldottuk meg a műsort, ami jó döntésnek bizonyult. Míg a vidéki színházakban lezárult az előadások szériája, itt tovább éltettük azokat, és mivel neves színészek játszottak ezekben a produkciókban, felkeltettük a közönség érdeklődését. Huszti Péter, Piros Ildikó, Mikó István újra Budapesten játszottak: így a nézők figyelme is jobban felénk fordult és sikeres előadásokkal indíthattunk. A 2012-13-as évad már koprodukciókkal kezdődött, és saját bemutatókban is lehetett gondolkodni. Sikerült felállni. Hosszú távon a befogadó jelleg a színház tradíciói miatt sem működhetett. Lassan összeraktuk a puzzlet. Az első ciklus – a művészi teljesítmény mellet- sok jó eredményt produkált: felújítottuk a rossz állapotban lévő épületet: a nézőteret és az előcsarnokot biztonságossá, higiénikussá tettük. A fenntartónk segítségével közel 700 millió forintot költöttünk a színház felújítására, aminek már nagyjából a fele saját megtakarításunk volt. 

Ha az első ciklus a nehézségek leküzdésével telt, a másodikat hogyan jellemezné?

Nyugodtabb helyzet lett, amelyben pontosan láttuk, melyek azok a gazdasági adatok, amelyekre építeni, valamint kik azok a művész kollégák, akikre számítani lehetett. Tervezhetőbb időszak következett, amellett, hogy anyagilag továbbra sem oldódtak meg a problémák. Amit nagyon szerettem volna, nem tudtuk a második ciklusban megvalósítani; remélem, most a harmadikban lesz rá lehetőség: a művész gárdát úgy kialakítani, hogy alkalmazotti státuszban létező művészcsapat is tagja lehessen a társulatunknak. Ez más munkaviszonyt, más lehetőségeket jelent. A második ciklus eredményeként örömmel vállaltam még egy ciklust. Felmérve az épület lehetőségeit: három évvel ezelőtt komoly munkát fektettünk abba, hogy előkészítsük a színház továbbépítését. Ennek a lehetősége most itt van a kezünkben: tovább fog épülni a József Attila Színház. Volt egy olyan stáció, amelyben a legszükségesebb teendőket el tudtuk végezni, de technikai lehetőségeinket nézve egy jól felszerelt művelődési ház szintjén vagyunk. Rengeteg olyan dolog nem áll rendelkezésünkre, ami megkönnyítené a munkatársaink munkáját és színháztechnikailag is modern minőséget jelentene. Azon dolgozunk, hogy 21. századi színházunk legyen, és ennek megteremtsük a gazdasági lehetőségeit. Rengeteg ember munkája, sok intézmény segítsége van abban, hogy végre kiíródott egy pályázati lehetőség. Remélem, még ebben az évben eljutunk odáig, hogy a fenntartónk felé el tudjuk juttatni, mennyibe kerülne az a koncepció, amellyel tovább tudnánk építeni a József Attila Színházat. 

A színészei státuszát is stabilizálni kívánja. Hogyan?

Mivel színész maradtam, tudom, milyen kiszolgáltatott a helyzetük. A pandémiás időszak megmutatta, hogy a kollégáink egy része éhen hal, mert ugyan a kényszervállalkozás bizonyos helyzetben jó számukra, de kiegyensúlyozott gazdasági háttér nélkül nem tudnak megélni. Ez nem csupán azt jelzi, hogy jó fejek és szociálisan érzékenyek vagyunk irántuk; egy leamortizált csapattal nem lehet meccset nyerni. Ha rossz hangulatú, kedvezőtlen anyagi helyzetben lévő színészeink vannak, az kihat a pszichéjükre, fizikumukra egyaránt. A második ciklusom idején mindezeknek az adatokkal alátámasztott dokumentálása zajlott, így most felelősen tudunk olyanokat kérni a fenntartótól, amelyek megkönnyítik a napi dolgainkat és előrelépést eredményeznek az életünkben.

Igazgatásának harmadik ciklusa több értelemben is egy új építkezés időszaka lesz.

Pontosan. Van egy koncepciós tervünk a színházat illetően. Építtetnénk még egy szintet a fejünk fölé és két tornyot az alagsortól kezdődően: kétoldalt díszletraktár lenne, ami jelenleg az épületen kívül az út túloldalán található. Zsinórpadlás, próbatermek épülnének, rengeteg új lehetőség adódna. 3-5 milliárd körüli összegre saccoljuk a költségeket, ami a többi színház hasonló célú kiadásaihoz képest nem akkora összeg, főleg, ha azt nézzük, milyen komoly a változás, amelyet eredményezhet. Ebben 1 milliárd forint lenne a hang-, és fénytechnika fejlesztése. Fontos, hogy a kollégák munkája is meg fog változni, nem vár rájuk minden éjjel több órás pakolás amiatt, hogy az utca túl oldalán van a raktár, nem pedig a színház épületében. 

Mit tervez a műsorpolitikát illetően?

Rengeteg olyan programunk van, amelyet szeretnénk tovább vinni. A nagyszínházi produkciókon kívül határon túli magyar színházak vendégjátékaira gondolok, illetve a vidéki színházakkal működő szoros kapcsolatunkra. Erőteljes ifjúsági programmal büszkélkedhetünk, amelyben óvodáskorúaktól a középiskolásokig szólítjuk meg a gyerekeket. Nem vagyunk rétegszínház, lehetőségünk van arra, hogy zenés vígjátékon át a drámai műveken keresztül nagyon sok mindent játsszunk. Sokan jönnek hozzánk vidékről, ezért az onnan érkezők igényeit is figyelembe kell vennünk. Amikor idejöttem, akkor sem gondoltam, hogy 180 fokos fordulatot kellene vennem a színház műsorpolitikáját illetően. Most sem gondolom így. Egy új igazgató esetén a stílusa, művészi hitvallása, gondolkodása lassan része lesz a teátrumnak, amelyet vezet. Talán nyitottabbak lettünk, kissé elmozdultunk a bulvártól egy színesebb, gazdagabb világ felé, bár ki tudja, mi a gazdagság.  Szubjektív dolog megítélni a munkánkat, és, hogy kinek mi tetszik, az is kérdés.

Mi a művészi hitvallása?

Nehéz ezt megfogalmazni. Gyakorlatias ember vagyok, úgy vélem, azokra a kérdésekre is reagálnom kell, amelyek nap, mint nap érnek. Olyan színházban hiszek, ahol annak több feladata és lehetősége is van a szórakoztatáson túl. Komoly felelősséggel tartozunk például a fiatalok felé. Nem hiszek olyan előadásban, amely pici gondolatot sem indít el az emberben. Szeretem a vígjátékot, azt viszont, amikor olyan előadás születik, hogy az ember a ruhatárnál már nem tudja, mit látott, csak a jó hangulatra emlékszik: nem kedvelem. Akaratlanul, kimondatlanul is felelősségünk, hogy valamifajta útravalót adjunk a nézőnek. Fiatalok – és adott esetben akár minden korosztály- esetében meg merem kockáztatni, hogy nevelő hatású feladatunk is van.  Mindig zabos vagyok, amikor azt hallom, hogy valaki nem megy el megnézni egy drámai művet, mert úgy tele van a világ gonddal, problémával, hogy inkább felhőtlen vígjátékot nézne. Úgy gondolom – bár a hasonló felvetések sok igazságot rejtenek – ez a mondat nekem azért nem jön be, mert azt mutatja, hogy hárítjuk magunktól a felelősséget. A míves szórakoztatás híve vagyok, amelynek során olyan gondolatok születnek, amiket magammal tudok vinni. Meggyőződésem, hogy egy drámai mű – egy fajsúlyos gondolatokat megfogalmazó előadás mondanivalóján való időzés- nagyobb örömöt okozhat az ember lelkének, mint egy olyan eltöltött három óra, amely után csupán arra emlékszünk, milyen jó volt a büfében. A bérletünket úgy állítjuk össze, hogy abban minden legyen. Az a feladatunk, hogy nyissuk a világ felé a hozzánk érkezők nézeteit. A színházcsinálás felelőssége, hogy a produkciók kapaszkodóként funkcionálhatnak az embernek: helyre rakhatnak, rádöbbenthetnek, hogy adott esetben a néző gondja elenyésző ahhoz képest, amit a színpadon látott; vagy ötletet kaphat a problémái megoldásához. 

Azt már elárulta, miért ült az igazgatói székbe; de vajon miért választotta ezt a pályát?

Így hozta az élet. Olyan emberekkel találkoztam, akik erre a pályára sodortak. Sok olyan tanító volt az életemben, aki mondjuk a kezembe adott egy verses kötetet. A gimnáziumi éveim alatt az igazgatóhelyettes, Török tanár úr például egyszer egy versre mutatva azt mondta, hogy: „magának ezt meg kell tanulnia, utána szavalóversenyekre megyünk.”

Egy idő után az emberben megfogalmazódik, merre szeretne haladni. Negyedéves gimnazista voltam, amikor ki mertem mondani magamnak, hogy színész szeretnék lenni, és attól kezdve nem akartam más lenni. 

Szerző: GKT 

Köszönet a József Attila Színháznak!