Felhívás 15-25 éves kortárs tánccal foglalkozó fiatalok számára

A projekt a spanyol Cía. Danza Vinculados és a magyar Szünet Együttes – egykori Tünet Együttes – együttműködésében, az Erasmus+ program támogatásával valósul meg. A programban való részvétel ingyenes, és magában foglalja a résztvevő fiatalok Spanyolországba való utazásának költségeit (utazás, szállás, étkezés).

A „Move to Connect and Connect to Learn” című projekt keretében 8 magyar és 8 spanyol fiatal dolgozik majd két tapasztalt koreográfus-rendezővel, Carmen Vilches-szel és Szabó Rékával. A két országban külön-külön, két egyhetes időszakban közösen folyik az alkotó és kísérletező munka, melynek végeredménye egy előadás létrehozása lesz, melyet Spanyolországban, Granadában mutatunk be.

A próbafolyamat műhelymunka jellegű: építünk a résztvevők kreativitására, sokat dolgozunk improvizatív feladatokkal, saját élményekkel, páros és csoportos helyzetekkel. Egy sokszínű és elfogadó csoportot szeretnénk létrehozni, ahol együtt dolgozhatnak a professzionális kortárs táncos pályára készülők, a különböző mentális és fizikai kihívásokkal élők csakúgy, mint az eltérő szociális háttérből érkezők. Ahol a közös alap a tánc szeretete és művelése, az önkifejezés és kapcsolódás vágya, valamint a felvetődő kérdések mély vizsgálata iránti igény.

„Kíváncsian várom a találkozást veletek – annyira más ma a világ, mint amiben én nőttem fel! Egy csomó kérdés van bennem: Mi hajt titeket? Hol tudtok harmóniára lelni? Milyen az általános feszkó-szintetek? A kapcsolatotok a természettel? Miben hisztek? Mitől féltek? Hogyan találkoztok önmagatokkal? Hogyan kapcsolódtok? Hiszem, hogy a mozdulataitokon mindez átfénylik.” (Szabó Réka)

A jelentkezők köre 15-25 éves fiatalok:

– pályájuk elején lévő kortárs táncosok

– kortárs tánc tanulmányokat folytató fiatalok

– a kortárs táncot komoly hobbiként űző fiatalok

– enyhén neurodiverz, illetve atipikus fejlődésű, táncolni imádó fiatalok

– szociálisan hátrányos helyzetű, táncolni imádó fiatalok

Előnyt jelent: színpadi tapasztalat, önállóság, idegen nyelv ismerete.

PRAKTIKUS TUDNIVALÓK, IDŐPONTOK

A jelentkezők vállalják, hogy az alábbi időpontokban részt tudnak venni a munkafolyamatban:

2024. június 24-28. 10:00-15:00 próbák a magyar csapattal Szabó Réka vezetésével a Tünet Stúdióban.

2024. július 2-3. 10:00-15:00 próbák a magyar csapattal Carmen Vilches vezetésével a Tünet Stúdióban.

2024. július 4-9. próbák és egyéb közösségi programok a spanyol csapattal kiegészülve.

2024. szeptember-október folyamán próbák a magyar csapattal Szabó Réka vezetésével a Tünet Stúdióban, később egyeztetett időpontokban, heti egy alkalommal.

2024. őszi szünet: Spanyolországban egy hetes próbaidőszak, majd előadás.

VÁLOGATÁS

A válogatás három napos, amire húsz jelentkezőt hívunk meg, akikből nyolc fiatallal vágunk majd bele a projektbe. A három nap önmagában egy műhelymunka. Kölcsönösen kipróbálhatjuk, milyen együtt kísérletezni, alkotni, tapasztalatot szerezhetünk a munkamódszerről, a közegről. Utána kölcsönösen döntést hozunk arról, hogy elköteleződünk-e a közös munkára.

Helyszín:

Tünet Stúdió – Jurányi Inkubátor Ház, 1027. Bp. Jurányi utca 1., első emelet (magasföldszint is van!), a pink csíkot követve jobbra.

Időpont: 2024. június 6-7. 15:30-19:00, június 8. 17:00-21:00

HOGYAN TUDSZ JELENTKEZNI?

– Küldj 1-3 perces videót a táncodról, amin jól felismerhető vagy. (Low-tech videó is lehet!)

– Mutatkozz be írásban (max 3000 karakter). Írj le bármit, amit fontosnak tartasz magadról. Említsd meg táncos tanulmányaidat, a tánchoz fűződő viszonyodat is.

– Bemutatkozó anyagaidat küldd el nekünk az info@tunetegyuttes.hu e-mail címre, az üzeneted tárgya legyen: „Jelentkezés”.

A beküldött anyagokat bizalmasan kezeljük, nyilvánosan/másokkal nem osztjuk meg!

A jelentkezés határideje 2024. május 30.

Legkésőbb június 3-ig minden jelentkezőt értesítünk.

Bármilyen, a jelentkezéssel és/vagy a folyamattal kapcsolatos kérdésre szívesen válaszolunk, írj nekünk! (info@tunetegyuttes.hu)

Kíváncsian várjuk jelentkezésedet!

A szervezőkről bővebben

Szabó Réka/Szünet Együttes

www.tunetegyuttes.hu

https://www.facebook.com/thesymptoms

Szabó Réka munkatársai a folyamatban: Szász Zsófia, kortárs táncos és alkotó. Valcz Péter színházi alkotó, több alkalommal vezetett kurzust a MásSzínház eltérő fejlődésű résztvevőinek.

Cía. Danza Vinculados: