Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Feljelentést tettek Demeter Szilárd ellen

    2020. december 3., csütörtök 09:23

    Demeter Szilárd, a PIM-OSZMI igazgatójának botrányt keltő írása után, az említett esettel összefüggésben egy bejelentés és egy feljelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. „A rendőrség mind a bejelentés, mind a feljelentés tartalmát vizsgálja” – tájékoztatta Demeter Szilárd nagy felháborodást kiváltó cikke ügyében a Népszavát a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.

    Demeter Szilárd miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szombaton közölt – majd egy nappal később visszavont – botrányos írásában Európát „Soros György gázkamrájának”, a magyarokat és a lengyeleket pedig ezzel összefüggésben „új zsidóknak” nevezte.

    A lap szerint azt nem tudni, hogy a rendőrségen ki és milyen tartalommal tett bejelentést, feljelentést. Ezek tartalmáról a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem közölt részleteket. Szalai Kálmán, az antiszemita jelenségek elleni küzdelemmel foglalkozó Tett és Védelem Alapítvány (TEV) titkára a Népszava kérdésére korábban azt mondta, hogy polgárjogi és büntetőjogi eljárás megindítása „nem tűnik jogilag megalapozhatónak”. 

    Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke azt közölte:

    jogászaink tanulmányozzák, hogy megáll-e a magyar jog szerint a feljelentés.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram