Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 12., vasárnap
    banner_bigBanner4

    Feltehetőleg SZFE-s maszkja miatt rántották kést egy nőre

    2021. február 25., csütörtök 14:01

    Néhány órán belül elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint csütörtökön reggel egy késsel megsebezte egy nő arcát egy 151-es buszon Budapest XXI. kerületében, a Szent Imre téren, jelentették be a rendőrség délutáni sajtótájékoztatóján – írja Telex.

    Fülöp Gergely, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályvezetője elmondta, súlyos testi sértés kísérlete és közösség tagja elleni erőszak gyanúval nyomoznak a 30 év körüli férfi ellen.

    A nő a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és korábbi oktatóival szolidaritást vállaló Free SZFE maszkot viselte.

    Karácsony Gergely főpolgármester korábban aljas és gyáva tettnek nevezte a történteket. „Semmiféle nézetkülönbség nem lehet indok az erőszakra. Legyen ennek vége már! Ne azt keressük állandóan, ki kezdte, kinek a hibája, hanem hogy miként lehet kirángatni ezt az országot ebből a szörnyűséges gyűlöletspirálból” – írta.

    Forrás: telex.hu/belfold

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram