A Katona József Színház rendhagyó vállalkozása a K:ortárs nevű sorozat, amely meghívásos drámapályázaton kiválasztott, online térben feldolgozható műveket mutat be. Kocsis Gergely Háy János Szavalóverseny című, három részben közvetített alkotásában egy mai költő gondolataiba enged bepillantást. A Végre egy kis csönd Garaczi László monológfüzérben groteszk jelenségként tűnik fel.

– Máté Gábor úgy fogalmazott a K:ortárs sorozatról, hogy egyfelől egy új műfajjal kísérleteztek, másfelől a kortárs magyar irodalmat szeretnétek jobban megismertetni. Miben áll ennek a kísérleti műfajnak a lényege?

– A feladat minősége és milyensége számít újnak.

Színészi oldalról mindenképpen új kihívás, hogy kamera rögzíti a játékunkat, a nézők pedig monitorokon, telefonokon, laptopokon nézik meg az „előadást”. Ilyen értelemben egy különös hibridről van szó, félúton a színház és a filmkészítés között.

– Ideiglenes stúdióban vettétek fel a részletgazdag díszletben játszódó Szavalóversenyt?

– Alkalmazkodva a jelenlegi helyzethez, a Katona az utóbbi hónapokban minden szükséges eszközt beszerzett ahhoz, hogy stúdió körülményeket teremtve, profi felvételeket vagy élő közvetítéseket tudjunk lebonyolítani. Így a színpadon án rendeztük be a költő lakását, ahol a Szavalóverseny játszódik. Történetesen a sorozatnak ezt a darabját nem úgy vettük fel, mint általában a forgatásokon szokás, hogy szavanként vagy mondatonként, különböző kameraállásokból rögzítik a jeleneteket, hanem egyben csináltuk meg az akár húsz perces snitteket is.

-Milyen a viszonyod a kortárs irodalomhoz, költészethez?

– A kortárs irodalommal leginkább a szakmám kapcsán találkozom. Fogyasztója vagyok, figyelem a mozgását, minden jelentősebb művet igyekszem elolvasni, amit olyan emberek ajánlanak, akiknek bízom az ízlésében. De azért sok tartozásom van folyamatosan. Háy János életművét igen kedvelem, ezért is örültem annak, hogy összehozott vele a sors.

– Háy Jánosnak a különböző szavalóversenyek zsűrijében szerzett tapasztalatai adták az ötletet a Szavalóverseny megírásához. Milyen nézőpontból közelíti meg ez a félig prózai, félig verses szöveg egy mai magyar költő életérzését?

– A szöveg testét kilenc monológ képezi arról, mintha a költő éppen ebben a pillanatban szülné, költené, találná ki az adott verset. Ily módon szabadon cikáznak a gondolatai. A monológok elég pontosan rögzítik azt, hogy mi minden jut eszébe egy költőnek, amikor éppen szerelmes verset, tájleíró verset, avantgárd verset, stb. ír. Kulturális kaleidoszkóp jelleggel belelátunk a fejébe, közben azt is megtudhatjuk róla, hogy amúgy már lassan ennie is kéne valamit.

– A mai magyar társadalom visszásságai, a kötelező irodalomról folyó diskurzus is részét képezi a szövegnek?

– Természetesen vannak erre vonatkozó finom utalások, de nem az az elsődleges szándéka Háynak, hogy belekarmoljon a jelen kultúrpolitikájába. A szerző fő ambícióját abban látom, hogy mindenféle elvont, ünnepélyes felhang nélkül megmutassa, hogy mi történik egy alkotó emberrel alkotás közben. Volt egy beszélgetésünk is Jánossal arról, hogy megpróbált másként viszonyulni a szent költészethez, hétköznapibbá, profánabbá téve az alkotás folyamatát. És szerintem sikerült megvalósítania ezt a szándékát. Amikor a kötelező olvasmányokat feladják a gyerekeknek az iskolában, jó lenne, ha ilyen szemszögből is rávilágítanának egy író vagy egy költő lényegére. A költő nem egy felhőn ülő, lantját pengető valaki, akinek kizárólag magasztos gondolatai vannak, hanem egy hús vér ember, aki él, szeret, emészt, álmos, jókedvű, rosszkedvű. Tulajdonképpen olyan, mint bármelyikünk, csak van egy képessége arra, hogy bizonyos gondolatokat összeszedetten papírra vessen. Háy találmányának az igazi erejét az adja meg, hogy minden egyes hagymázas monológja mögé odabiggyeszt egy-egy klasszikus verset. Ilyen értelemben az önkritikus viselkedést szembeállítja költőóriások műveivel.

-A covid alatti életképeket megjelenítő Garaczi műben, a Végre egy kis csöndben is feltűnsz Balogh úr, az alsó szomszéd képében, aki nem visel maszkot.

– Lényegében csak egy groteszk effekt vagyok ebben a történetben. Az általam játszott Balogh úr olyan, mint egy elefánt a porcelánboltban. Kevéssé érzékeny az emberi szituációkra, ezért nem visel maszkot. Három főhős monológjából áll ez a csodálatos novella, akik a modern magányt jelképezik számomra.

-Hogyan éled meg otthon, két gyerekkel, online oktatással a mostani bezártságot?

– Nem tudom magam a pozitív gondolkodók közé sorolni, akik meglátják a lehetőséget ebben a helyzetben és képesek azt a saját épülésekre fordítani. Nekem ez nem sikerül.

Egyszóval vegetatív örömöket kergetek. Amikor mostanság találkozom valakivel, akit régebben láttam és elhangzik a „hogy vagy?” kérdés, az adekvát válaszom, ahogy te. És még senki nem tiltakozott, pontosan értették, hogy mi a helyzet.

– Úgy tűnik, elég otthonosan mozogsz az online térben. Tavaly Dankó Istvánnal a kezdeményezői voltatok a Katona karanténos videosorozatának.

– Vicces próbálkozásnak elment, hogy messengeren és hasonló platformokon néhány kollégával azt játszottuk, mintha egy darabot próbálnánk. Amúgy pedig fogyasztóként kénytelen vagyok digitális eszközöket használni, hogy tudomást szerezzek a világ eseményeiről. Magánemberként egyre jobban feszélyez az átkozott online tér, introvertálttá tesz, nem szeretek jelen lenni posztokban, versmondásban, megmondásban. Ezzel szemben a Szavalóversenyben egy alkotás részese vagyok.

– Az utóbbi években rendezőként is feltűnt a neved, legutóbb az Irodai patkányok Orlai Produkciót állítottad színpadra. Ha majd újra megnyílnak a színházak, tartogatsz a tarsolyodban rendezői terveket?

– Az Irodai patkányok egy vidám, furcsa munka volt az irodai életről a szkeccsszínház műfajában. Eddig minden olyan helyzet, amiben rendezőként volt kiírva a nevem abból adódott, hogy vizsgaelőadásokat kellett csinálni a néhai SZFE-n vagy pedig felkérésre dolgoztam. Nem tartom magam rendezőnek, már csak azért sem, mert nincsenek megvalósítandó ötleteim. Szerintem rendező az, aki lázasan álmodik, tűzön-vízen át megvalósítja a terveit. De nagyon tetszik a szakmának azon az oldalán is állni vagy üldögélni néha.

– A covid „ leple” alatt kitolták a szakma alól a hazai színészképzés fellegvárát. Hogyan élted meg az SZFE bedarálásának a gyászos folyamatát? Hogyan fogtok majd egymás szemébe nézni azokkal, akik ebben tevőleges részt vállaltak?

-Azt remélem, hogy egyenesen fogunk egymás szemébe nézni. A szigorúbb énem meg azt mondja, hogy úgysincs egymással dolgunk. Szörnyű ezt kimondani.

Az alapítványi tanári névsorból egy kivétellel senkit nem ismerek. Ő viszont a barátom. Az is marad. Értem és nem értem. Nehéz ügy. Ha megérem az öregkort és a memoáromat írom, a mostani időszakra úgy fogok emlékezni, hogy ez volt az az időszak, amikor az SZFE-t eltörölték és lábjegyzetben odaírom, hogy egyébként covid is volt. Ez a fájdalmaim rangsora. A covidot fel tudom fogni valamilyen biológiai jelenségnek, akár Isten csapásának, az emberiség bűnhődésének, de azt, ami az SZFE-vel történt és egyébként a mai magyar kultúrpolitikában történik, képtelen vagyok ép ésszel felfogni. Többet tudok a covid ellen tenni pillanatnyilag, mint az ellen, ami a kultúrpolitikában zajlik.

Szerző: Szentgyörgyi Rita

További információ az online bemutatóról itt található.

Háy János Szavalóverseny c. művének első részét 2021. 03. 13-án mutatta be online a Katona József Színház. A K:ortárs c. sorozat harmadik darabja – amelyet három részes sorozatként közvetítenek – 03. 13., 19 órától 15., 19 óráig látható az eszinhaz.hu oldalán.

Rendező: Tárnoki Márk. Előadja: Kocsis Gergely. Versek: Dankó István, Bányai Kelemen Barna, Bán János, Elek Ferenc, Rujder Vivien, Takátsy Péter, Szirtes Ági, Vajdai Vilmos, Vizi Dávid.

A trailert készítette: Kazimir Annamari