gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Fény-anyag – Juliette Binoche a Nemzeti Színházba érkezik

    2023. május 25., csütörtök 11:23

    Június 7-én Fény-anyag címmel különleges felolvasószínházi előadást láthat a közönség Juliette Binoche részvételével a Nemzeti Színházban. A színházi olimpia részeként rendezendő esemény egy születőben lévő darab főpróbája, amelynek során megelevenednek Az angyal válaszol című kötet mondatai, tanításai.

    Juliette Binoche sokszor olvasott már fel nyilvánosan Az angyal válaszol című könyvből, és több interjúban is említi a művet, amely négy fiatal kérdéseiről, útkereséséről szól a világháború szörnyűségei közepette. Ezen a művön alapul a Fény-anyag című előadás.

    Mit jelent ez a magyar könyv egy francia színésznek? Miért ragadta meg a mögötte meghúzódó szellemiség? Miért tartja fontosnak, hogy a mű tanítása színházi keretek között is megszólaljon?

    A MITEM-en látható Az angyal válaszol alapján készülő Fény-anyag című felolvasószínházi előadás kapcsán Sepsi Enikő dramaturggal osztotta meg gondolatait Juliette Binoche:

    “Az angyal válaszol könyvnek az ereje támogat mindabban, amit teszek, motivál, másként látom önmagam, táplál, igazságot és valódiságot vár el tőlem a kicsi és nagy dolgokban egyaránt. Ezernyi kétséggel áraszthat el, vagy orkánerejű szélként söpri el a régi félelmeket és a készen kapott elgondolásokat.”

    1943–44 fordulóján, a második világháború embertelenségében négy, igazságra éhes fiatal művész, Gitta, Lili, Hanna és József beszélgetni kezd, kérdéseket tesz fel egymásnak. Ezekre váratlan választ, tizenhét hónapon át tartó tanítást kapnak Budaligeten, majd a Garay utcában és a Katalin leányotthonból átalakított katonai varrodában. Mallász Gitta lejegyzi ezeket a beszélgetéseket – így született meg Az angyal válaszol című kötet.

    Nincs konkrét szerzője a kötetnek, csak „egyik írnoka” volt Mallász Gitta, aki – a holokausztot barátai közül egyedül túlélve – a kéziratot 1960-ban Párizsba vitte. Ott évek hosszú munkájával franciára fordították, majd 1974-ben rádiójáték készült belőle, amely rendkívüli érdeklődést váltott ki és lehetővé tette a könyv 1976-os kiadását francia nyelven, amivel elindult a nemzetközi siker útján.

    Juliette Binoche szerint a könyv lehetővé tesz egy újfajta viszonyulást a láthatatlanhoz, hogy megérezzük magunkban a végtelen szeretetet, bármilyen életben, bármelyik percben

    “A mű minden szava az újjászületés útja; az a kiváltság adatott nekünk, hogy betekinthetünk a titkok titkába. A négy barát kérdései Az angyal válaszol-ban, az angyalok és aztán a Kar válaszai visszahatottak a bennem harminchárom éve égő vágyra, azóta olvasom a könyvet. Sosem csalódtam benne, a tanítás forrása kiapadhatatlan. A négy barát kérdései segítenek teljesen másként látni, élni, megérteni, érezni” – fejtette ki az Oscar-díjas színésznő.

    Az esten Wajdi Mouawad színész-rendező és Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház művésze is színpadra lép.A felolvasást beszélgetés követi a nagyszínpadon Juliette Binoche, Wajdi Mouawad, Szűcs Nelli, Kardos Gyöngyi, Rátóti Zoltán és Sepsi Enikő részvételével.

    Forrás: Szinhaz.org/ Színházi Olimpia

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram