gate_Bannergate_Banner
PinceszínházRózsavölgyi SzalonVígszínházFigeczky Bence
  • facebook
  • instagram
  • 2024. február 24., szombat
    banner_bigBanner4

    Fényeskedjék neki – Szivák-Tóth Vikor drámáját mutatja be a szerző rendezésében a Szkéné

    2022. október 8., szombat 06:00

    Ismét kortárs magyar dráma ősbemutatójára készül a Szkéné Színház. Háy János, Tasnádi István vagy Székely Csaba után ezúttal Szivák-Tóth Viktor Fényeskedjék neki című drámáját mutatják be a Műegyetemen.

    A sokoldalú alkotót – író, rendező, dramaturg és színész-drámatanár – elsősorban a közösségi színház és a színházi nevelés területén ismerhette meg a közönség. Színházi és színházi nevelési produkciókat hozott létre a KÁVA, a Kerekasztal, a RÉV, a Soltis Lajos és a K2 Színházzal, a KB35 Társulattal, a Láthatáron Csoporttal, a Vekker Műhellyel és a Pesti Magyar Színházban is. Vezetésével jött létre és működik a Szkéné Színház ifjúsági és közösségi műhelye, a Rakpart3.

    Drámaírói vénájára Radnóti Zsuzsa dramaturg figyelt fel, amikor 2020-ban az Örkény István drámaíróiösztöndíjat a fenti darabbal elnyerte, aminek a lezárásaként felolvasószínház is készült a jelenlegi szereposztásban. 

    A színház jelenidejűsége magától értetődő, én a kortárs drámák közül is azokat kedvelem leginkább, melyek közvetlenül szólnak a világról, amiben élünk. Nem is törekedtem arra, hogy a közéleti vonatkozásokat elleplezzem, inkább azt az általános érvényű gondolatot kerestem, ami ezek mélyén lapul, így lyukadtam ki újra és újra a korrupció témájánál. Ennek politikai és személyes viszonyainkat érintő csalásai és megcsalatásai izgalmas drámai alapanyagnak tűntek, sokáig mégsem láttam úgy, hogy önmagában hitelesen szólíthatná meg azt a tapasztalatot, amiről beszélni szeretnék. Az érdekelt, hogy miért ennyire fájó számomra személyesen is a minket körülvevő és mindent átszövő korrupció.

    A válasz nagyon egyszerű: a szabadságunk elvesztése miatt. Rájöttem, hogy hiába dolgoztam évekig közösségi projekteken, hiába hittem sokáig a demokrácia értékeinek kiteljesedésében, valójában már jó ideje egy gyászfolyamatban vagyok, vagyunk benne, amit ideje bevallani. Ezzel együtt továbbra is hiszek abban, hogy a művészet felszabadít, és amíg a humorérzékünk megmarad, addig nem sikerült elnyomni bennünket” – számol be a darab születésének motivációiról a szerző.

    A dráma témája egy nagyvállalkozó halála utáni privát tor eseményeiből építkezik. A szereplők családi, baráti és üzleti kapcsolatai az évek során kibogozhatatlan és szétszakíthatatlan kötelékké fonódtak össze, melyet most mégis próbára tesz a gyász: a szövetség központi figurájának elvesztése. Az ismerős helyzetek, nagyon is mai párbeszédek mögött fölsejlik egy Hamlet-parafrázis, és a nemzeti drámáink jambikus lüktetése.

    Az egyszerre súlyos és végletekig komikus helyzetekben vergődő karakterek megformálása igazi színészi kihívás, az alakításokat már egy olyan szereposztás garantálja, akik színpadon még sosem játszottak együtt. A gyászoló özvegyet Enyedi Éva formálja meg, akit a Pintér Béla és Társulata révén számtalanszor láthatott a közönség a Szkéné színpadán, de legalább ennyire otthonosan mozog itt Szikszai Rémusz is, aki többek között a színház egyik állandó társulata, a VádliAlkalmi Színházi Társulás vezetője. Török-Illyés Orsolyát az Árvácskában láthatta a Szkéné közönsége, illetve számtalan független produkcióban, filmszerepben.

    A produkció különlegessége, hogy a további két szereplője is Örkény-ösztöndíjas drámaíró: Formanek Csaba (2018., 2019.), a Kettőspont Színház vezetője, színész, író, rendező, és Márfi Márk (2022.), akit többek között a Radnóti Színház 10 c. előadásában láthatott a közönség, illetve saját monodrámájában, a Telikben. A díszletet Valcz Péter tervezi, akit a Szeretett Vezérünk rendezőjeként ismerhetett meg a Szkéné közönsége, a jelmeztervezők, Zubor Kata és Komesz Borbála pedig most először dolgoznak a másodikon

    Fotó: Slezák Zsuzsi

    Alkotók: Myrtill Török-Illyés Orsolya, Zsolt Szikszai Rémusz, Ádám Márfi Márk, Mara Enyedi Éva, Ervin Formanek Csaba

    Díszlettervező Valcz Péter
    Jelmeztervező Zubor Kata, Komesz Borbála
    Fénytervező Molnár Péter
    Hangtervező Bojkovszky Zsolt
    Asszisztens Rohály Hanna
    Produkciós vezető Szemerédi Fanni
    Dramaturg Orbán Eszter
    Rendező Szivák-Tóth Viktor

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram