„Ami van, legyen azoké, akik bánni tudnak vele.” És ez lehet gyerek, anyaság, ország, törvénykezés, alkotás, társ, veszteség. Ez mind van és volt, a THEALTER hetedik napján, nekünk meg látnunk kellett: nem mindig van minden azokban a kezekben, amik bánni tudnak vele.

A krétakör című tantermi előadás Fodor Orsolya harmadéves bábrendező vizsgarendezése, melynek a munkabemutatóját láthattuk. A Brecht-darab által felvetett kérdésekre és problémákra bizonyos szövegrészek ismétlésével helyeztek hangsúlyt, sok helyen a mondatok szétdarabolásából állt össze a gondolat, a színészek szavanként illesztették őket össze.

A darabnak a közönség is a része volt, passzív nézőkből a nép passzivitásává lettünk, aki nem segít, elfordul, befolyásolható, mégis: dönthetne. Részeivé tettek a tárgyalásnak, az igazságszolgáltatásnak, a döntéshozásnak, úgy éreztük, mi is felelősséggel tartozunk.

A közmondásokkal tűzdelt szócsaták szépen fejtették le az igazságszolgáltatás torz voltáról azt a réteget, mely könnyen eltakarja előlünk a valóságot. Azt, hogy mennyire önkényes és relatív az igazunk, de a bíró végül mégis átlép az önmagáról is kialakított képen és másképp dönt. Mit jelent, hogy anya, mit jelent a vér mint kötelék, ha nem társul hozzá jelenlét, áldozat, nevelés? Végső soron az lesz az anya, aki lemond a gyerekről – inkább, mint sem rossz sorsa legyen.

A Herczeg T. Tamás által rendezett Übü, a királyban szintén olyan kezek fogják át a dolgokat, melyek nem tudnak megfelelő irányt mutatni. Übü papa (Balog József) esetlen gondolatokkal tájékozódik a világban, önállóságát valójában Übü mamától (Sebők Maya) kapja, s már csak ezért sem alkalmas mindarra, amivel később foglalkozni fog. Mégis érdekes, ahogy a hatalommal érkező önbizalom átformálja őt, gondolatai lassan önálló parancsként hangzanak el.

A Bodolay Géza átirata alapján rendezett darab Alfred Jarry két művéből – Übü király és A láncravert Übü – áll össze, így láthatjuk, ahogyan a saját akaratát másokra ráerőltető Übü papa válik végül rabszolgává.

A szöveg a különleges nyelvi megoldásaival izgalmas térbe helyez, mintha egy fiktív világ fiktív országaiban járnánk. A szótagok, nyelvtani szabályok felbontása és a nemlétező kifejezések mellett az erős smink, a jelmezek, a színeket nélkülöző tér mind-mind építi ezt a sajátos világot, ezzel együtt mégis érezzük: mindez bárhol és bármikor megtörténhet. A butaság, a szűklátókörűség nem kopik ki a világból, Übü papák és Übü mamák bármikor felbukkanhatnak.

Mindezek után megyünk Petri szavait hallgatni, ahogyan Arcból arcba, kendőzetlenül kimond mindent, amiről a nép kollektíven hallgat – mintha csak az előbbi nézők közül lépett volna elő valaki, hogy tiltakozzon Übü király ellen.

Az Andaxínház előadói (Hajduk Károly, Kalocsay Mercedes, Kárpáti Pál) Petri politikai lírájából válogattak verseket, melyeket többnyire egyszerre, kórusban adtak elő, együtt, így e versek inkább egy eljátszott dikurzus soraiként jelentek meg, mintsem egy költő belső gondolataiként.

Mindezzel egyértelműen üzenték: e dolgokról, „durva planétánk” dolgairól beszélni kell, s a jól összeválogatott Petri-sorok talán mindnyájunkban elindították az igényt a kommunikációra.

A versek mintha folyamatosan reflektáltak volna, nemcsak jelenünkre, problémáinkra, hanem az aznapi grúziai anyaság-tárgyalásra és az önkényes hatalomgyakorlásra is, remekül illeszkedve a többi előadáshoz. A közvetlen együttlétben a sorok tapinthatóvá, közösségi élménnyé váltak. Petri kritikus hozzáállása, szókimondása könnyedén jelent meg a színészek előadásában, a dinamikus zenei kíséretben, s remélhetőleg bennünk is fészket rakott valahol.

A FAQ SzínházAlkésztisze Euripidész drámáját jelenünkben helyezte el, s ez nem csak a jelmezekben, a díszletben volt tetten érhető, de abban is, ahogyan a veszteségről, a gyászról beszéltek, nem mindig Euripidész szavaival. A hitves elvesztésének tényét kinyitották, s már nem csak ebben gondolkodtunk, akarva-akaratlanul jutottak eszünkbe fontos, számunkra kedves emberek, barátok, társak, túllátva a házasság körén.

Fekete Ádám rendezése átlép a görög mítoszok attitűdjén, miszerint a halandó csupán az istenek játékszere. Tudjuk: bármikor bármi megtörténhet velünk és az ember nem tehet semmit a sorssal szemben.

Ezek mellé azonban újabb kérdést helyeztek az alkotók: hogyan birkózunk meg, tudunk-e bánni a hiánnyal? Keresünk-e felelőst akkor is, ha nincsen, elkezdjük-e visszabontani és másképp fonni a szálakat, amelyeket már elvarrtak, csomóval a végükön? Hogyan próbálunk meg továbbb élni, miközben a veszteségben mi is hullák leszünk? Válaszként a folyamatos próbálkozást láttuk: magyarázatokkal, fogadalmakkal menni tovább – miért történt így, ha soha többé senki más nem lesz ilyen fontos.

A FAQ Színház előadását nézve fokozatosan ébredünk rá, hogy bár konkrétan nem kötünk ilyesféle egyezségeket istenekkel, Euripidész mégis a mindenkori embernek teszi fel kérdéseit. Hűségről, megtartott szóról, veszteségről. Hogy jól tudunk-e bánni velük.

(THEALTER 7. nap: A krétakör, Übü, a király, Arcból arcba, Alkésztisz)

Fotók: Németh György