Meg tudunk-e tenni mindent a másikért, meg kell-e érte tenni mindent? Vagy fel kell ismernünk a sorsunk felett gyakorolt saját felelősségünket?
És aztán mit kezdünk ezzel a felelősséggel, hogyan kapcsolódunk a társadalomhoz és a saját igényeinkhez? Ilyen kérdésekkel szembesültünk a THEALTER hatodik napján, és kérdéseinket tovább vihettük egyik színpadról a másikra.
A Nézőművészeti Kft., a MannaProdukció és a Másik Oldal koprodukciós Mit tennél, ha ma meghalnék? című előadásának középpontjában egy ADHD-val diagnosztizált fiú élete (Varga Ádám), egyedülálló édesanyja (Horváth Lili) túlélési kísérletei, valamint a szomszédban lakó, szintén erős traumákat hordozó egykori tanárnő (Simkó Katalin) fokozatos kinyílása áll. A két problémás családból áll össze ez a hármas, a köztük lévő különös mechanizmus működni látszik.
A folyton újabb férfiszerepekben felbukkanó Katona László karakterei pedig azt mutatják, hogy az áldozathibáztatás olyan aspektusa jelenik meg a figyelemzavaros és túlmozgásos gyerekek és családjuk életében, melyben a segítség nem érkezik meg, nem tud megérkezni. Nem az életet látjuk, hanem a problémát, melyet nem folytatni kell, hanem meg kell szabadulni tőle.
Az előadás nem válik tanmesévé, ugyanakkor csoda sem történik: nem érkezik meg az apapótló segítő, aki mindent rendbetesz. Ez persze nem jelenti, hogy a toporgásból nem lehet majd továbblépni. De arra világosan felhívja a figyelmet a darab, hogy egy szülő képtelen tenni, megoldani, és az ezzel kapcsolatos állami eljárások sem bizonyulnak elég támogatónak.
A Gergye Krisztián rendezte és Gyulay Eszter dramaturg által formált előadás dinamikus, spontánnak tűnő megmozdulásokkal, de pontosan kidolgozott mozgásvilággal emel be ebbe a tapasztalatba. A hosszúkás tér, a nézők elhelyezése két oldalon, a kiszólások – csupa olyan megoldás, mely nézőből a folyosó túloldalán lakó szomszéddá formál bennünket. Vajon hány néma segélykiáltás mellett sétálunk el nap mint nap?
A szabadkai Kosztolányi Dezső SzínházGusztáv a hibás mindenért című darabja szintén a kicsit gyáva, de emellett egyszerű, szürke kispolgár életét járja végig. Illetve életeit, variációit, hisz Gusztáv nem egy valaki, hanem sok ugyanolyan valaki.
Mindenki Gusztáv, vagy tud Gusztáv lenni, a kérdés pedig akkor az, hogyan lehetséges a kitörés, a felemelkedés, a nyitás? Az öt színész (Búbos Dávid, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek és Szorcsik Kriszta) által eljátszott, Kokan Mladenović rendezte darab hihetetlenül precíz együttmőködést igényel: a nonverbális előadás erős videó- és hangeffektusokkal dolgozik.
A színészek már ebben a hatalmas összhangban is egyenrangú társakká, partnerekké válnak, egyenlővé, akárcsak a társadalomban a “gusztávok”, akik mind ugyanolyanok: ugyanaz az értékrend vagy annak hiánya, ugyanaz a szegényes véleményformálás, idealizmus, esendőség. Az egyenként megformált Gusztáv-figurák élete a tipikus gogoli kisembert is eszünkbe juttathatja. A kérdés pedig ott motoszkál: vajon valójában mennyire ártatlan, tényleg a körülmények áldozata Gusztáv?
A színészek halandzsanyelve, a mozgás, a gesztusok, maszkok, a képi megfogalmazás és az élő hangkulisssza olyan összetett és részleteiben is aktív teret hoz létre, ahol ha a témát ismerjük is, ez a keret másképp fogalmazza újra a már ismert kérdéseket. A társadalmi és egyéni felelősségvállalás kérdését adják kézről kézre a Gusztávok, akik egy elmúlt rendszer szürke állampolgáraiként jelen idejű társadalmi kérdéseinkkel foglalkoznak.
Petri György sorai hiába hatnak nyelvileg humorosan, tudjuk, minden szó pontosan kiválaszott, ott van, ahol lennie kell, és a kendőzetlen megmutatkozás, kimondás igénye, társadalmi és egyéni felelősségre vonás, súlyos gondolatok húzódnak mögötte. Pál András és Rozs TamásValcz Péter által rendezett estje nem csak Petri-szövegeket hozott, csellóval és anélkül, de hozta Petri környezetét, jellemét, s a költő iránti tisztelet és tisztelgés az, amely akár jókedvű dallamokká formálta sorait.
Nem nézők voltunk ezen az estén, hanem egy körúti söröző vendégei – az aldis zacskóval, kempingszékkel színpadra érkező Pál András mindenkit meg is kínált –, s Rozs Tamás is a nézők között ülve szólaltatta meg a 19. századi csellót.
Pál András teljes azonosulása lenyűgözően építette egymásra a sorokat, s bár végig éreztük, de nem láttuk Petrit, nem őt láttuk, hanem az elmondott szövegek szereplőjét, ahogyan egy sör mellett beszél, nőről, múltról, szépségről, mely a hibákból táplálkozik, “megenyhülő sötétségről”, az unalomról és undorról, melyen keresztül méri a világot.
S ahogy közben az alkohol érzéketlenít, elaltatja az idegeket, melyek nem bírják elviselni a világot, a tompultságból élmények lesznek, egyre felszabadultabb szereplői születnek a soroknak, s így tényleg kirajzolódik előttünk egy alak, aki addigra már teljesen belakja körülöttünk a teret. S közben ugyanott vagyunk, ahonnan – valójában hárman – elindítottak bennünket: ülve és figyelve.
(THEALTER 6. nap: Mit tennél, ha ma meghalnék?, Gusztáv a hibás mindenért, Kezdhetek folytatódni)
Fotók: Németh György