gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Fiatal íróknak hirdet alkotói ösztöndíjat a Mastercard

    2021. április 10., szombat 14:25

    Alkotói ösztöndíjat indít el fiatal, magyar írók számára Alkotótárs nevű programjában a Mastercard. A Könyves Magazin szakmai partnerségében megvalósuló ösztöndíjra nyílt pályázaton jelentkezhet minden, a 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi alkotása.

    Nagyon fontos a Mastercard szerepvállalása a kortárs fiatal irodalom támogatásában. A pályázattal nem meglévő műveket díjaz, hanem munkaterveket, jövőbeli lehetőségeket, mert az alkotást kívánja támogatni. Az ösztöndíj elindításával azt szeretnénk elérni, hogy évente egy nő és egy férfi író kiszakadhasson a mindennapi rutinból, hogy az írással foglalkozzon

    – mondta Valuska László, a Könyves Magazin főszerkesztője és a Mastercard-Alkotótárs stratégiai partnere.

    Május végéig az ösztöndíj első évére felkért, Grecsó Krisztián, Máté GáborSimon MártonSzabó T. Anna és Tóth Krisztina alkotta szakmai zsűri választja ki a végső győzteseket – egy nőt és egy férfit – akik a Mastercard – Alkotótárs díjazottjaiként 2-2 millió forintot kapnak, hogy kötettervüket megvalósíthassák.

    A pályázatokat május 7-ig várják, további részletek itt érhetők el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram