Szeptemberben tizedik, jubileumi alkalommal tér vissza a Cinema Niche. Mindössze egy budapesti és egy pécsi vetítés alkalmával mutatják be a kortárs film egyik legtragikusabb történetű remekművét, a 29 éves korában, a film befejezése után öngyilkosságot elkövető kínai író és filmrendező, Hu Bo monolitikus és egyetlen nagyjátékfilmjét, az An Elephant Sitting Stillt – számolt be a magyar.film.hu.
“Ma este egy csodálatos filmet fogtok látni, és biztos vagyok benne, hogy életetek végéig veletek fog maradni” – mondta a film párizsi premierjén Tarr Béla, aki személyesen részt vesz és megszólal a film hazai vetítésén a Corvinban is, hogy fiatalon elhunyt tanítványának és protezsáltjának magyarországi premierjét felkonferálja.
A hideg és reményvesztett tónusban visszhangzó alkotás egy nap alatt játszódik a kínai Hebei tartomány ipari sivárságában – Pekingtől délre (bár a pokoltól északra) –, és négy eltévelyedett lelket gyűjt össze egy mozaikos útvesztőben, amelynek folytonosan mozgásban lévő szereplői egyetlen grandiózus történetet mesélnek el a négy órás játékidő leforgása alatt.