Második évadjának végéhez közeledik a Magács László rendező és Meister Natália operatőr nevéhez köthető Shakespeare37 videósorozat, melyben kortárs magyar írók gondolják újra, írják tovább, vagy épp egy cselekmény szálat, egy szereplőt, egy jelenetet kiemelve készítenek új műveket Shakespeare színdarabjaiból. Legutóbb például Egressy Zoltán A sziget tele van hangokkal című filmje debütált a webszínház-on. A vihart feldolgozó alkotásban a Pesti Magyar Színiakadémia másodéves osztályának tagjai láthatóak, Halasi Dániel és Szabó Attila növendékei. 

A film 2021 decemberében forgott, egész pontosan december 22-én, a hallgatóknak ezzel zárult az évük, ami, mint mondják, azért is marad örök emlék, mert nem valószínű, hogy valaha még egyszer közösen szerepelnek egy filmben. 

A történet színhelye, az a bizonyos sziget, az Állatkert Pálmaházában elevenedett meg. „Zseniális volt, hogy pár nappal karácsony előtt kicsit megérezhettük a nyarat” – emlékszik vissza Tarján Lőrinc. Az állatok többségéhez nem mehettek közel a Covid veszély miatt, de így is akadt, aki anacondát, vagy épp egy orrszarvú leguánt megsimogathatott.

A felvétel előtt a növendékek háromnapos próbafolyamaton vettek részt a Marczibányi Téri Szabadidőközpontban, ahova már kész szövegtudással érkeztek – legalábbis a fiúk, az egyetlen női karaktert, Arielt ugyanis néma szereplőnek írta meg Egressy. És bár Magács eredeti koncepciója szerint egyetlen személy játszotta volna, végül valamennyi lány Ariellé válhatott. Így egy sokarcú, sokkarú lényként jelenik meg a képernyőn, amely szinte masszaként olvad rá és össze a fiúkkal. 

A próbák során a fiataloknak az improvizációra is lehetőségük nyílt. „Nagyjából megvoltak az alapok, de improvizáltunk is, főleg nekünk, lányoknak volt erre lehetőségünk, hiszen a mi szerepünk kevésbé volt kötött, mint a fiúké. Ha Lacinak megtetszett valami, akkor azt beépítette és annak mentén dolgoztunk tovább” – meséli lelkesen Szatmári Alíz és Magos Fanni. „Arról szólt ez a három nap, hogy az egésznek ezt a légiességét a mozgással megfogjuk, attól kezdve szabadon mozogtunk, nem készült rá külön koreográfia” – egészíti ki Szabó Bence és „sokat beszéltünk arról, hogy milyen a dinamika a lányok és a fiúk között” – teszi hozzá Gécsek Bendegúz.

A Shakespeare37 részeinek forgatása különösen nehéz feladat elé állítja még a profi színészeket is, hiszen a felvétel egyetlen, 20-25 perces snittből áll, miközben a szereplők mozognak az adott térben és ha nem találnak bele egy-egy jelbe, vagy eltévesztik a szöveget, akkor elölről kell kezdeni mindent. „Akármennyire is felkészültünk, ijesztő volt, hogy egy snitt az egész” – vallja be Nyitrai Hédi, Fekete Flóra pedig azt emeli ki, hogy „attól, hogy egy snittes volt az egész, sokkal jobban hasonlított a színházra, mint más filmforgatás, ahol jelenetenként veszik fel az anyagot. Mindig egy teljes kört futottunk be és mindegyik felvétel máshogy sikerült”. Időnként persze óhatatlanul becsúszott egy-egy baki, még a végső változatban is, például leesett egy pénzérme, aminek nem kellett volna, a földön landolt egy kulacs, ami ráadásul el is tört és a Calibant alakító Kassay Márton kicsit belefejelt a kamerába, de „Laci azt nyilatkozta egy interjúban, hogy törekedett arra, hogy mindegyikben legyen egy hiba, amit a nagyon szemfüles nézők kiszúrhatnak” – idézi Szabó Bence Magács Lászlót, amihez nevetve teszi hozzá Tarján Lőrinc, hogy igyekeztek emelni a tétet. 

Azt mondják, nagyon tanulságos volt megnézni az elkészült anyagot, nincsenek filmes tapasztalataik, sok dolgot másként láttak utólag a képernyőn, mint azt érezték a forgatás alatt. Kassay Márton sem arra számított, amit látott. „Először hallottam, hogy azt mondják nekem: kicsit vegyél vissza. Visszanézve a felvételeket elég fura volt, mert egy „low budget”-es Marcit láttam, de közben meg azzal kellett szembesülnöm, hogy teljesen igaza volt Lacinak, nem kell olyan sok, mint a színpadon, nem kellenek kinagyított dolgok, csak finom gesztusok. Mindenesetre nagyon nagy élmény volt.”

Az osztálynak egyébként a teljes éve Shakespeare jegyében telik, a Stílusgyakorlatok néven futó képzési időben öt drámával foglalkoznak, ugyanazokat a szövegeket más rendezőkkel, más koncepció mentén dolgozzák fel, az első kurzusban a jelen Magyarországára adaptálták a történeteket. Emellett most fogtak neki osztályfőnökeikkel egy maszk és tánc animációs kurzusnak. Idén végeznek, kapnak egy oklevelet, de valamennyiük álma természetesen az, hogy felvételt nyerjenek valamelyik egyetem színész szakára. 

A beszélgetés végén Kovács László összegez: „Egy fiatalembertől szeretnék idézni, egy fiatal zsenitől, akitől sokat tanultam: színésznek lenni nagyon nehéz. És ezzel mindannyian egyetértünk.”