Fodor Tamás egy igazi mester alkat, a kisujjában van a színházi szakma. Színész, rendező és színházalapító. Honnan indult, miért olyan fontos számára a báb műfaja, és hogyan jutott el a Stúdió K Színház megalapításáig? Erről kérdezte Barna Zsombor, a Budapest Bábszínház színésze a Theater.hu oldalán.

Fodor Tamás a beszélgetés során többek közt arról mesélt, ki adta meg a kezdőlökést, hogy elinduljon a színjátszás felé: „Volt egy nagyszerű irodalomtanárom a középiskolában, aki valószínűleg színész akart lenni (bár ezt így konkrétan nem mondta ki soha), tőle tanultam meg verset mondani, és igazából mindazt, amit ma tudok a versekről. Aztán negyedikben a március 15-ei ünnepségen el kellett szavalnom Arany János Rendületlenül című versét, ami akkora kirobbanó siker volt, hogy valóságos forradalom lett belőle. Úgy éreztem, hogy nekem ez a vers ’56-ról szól – ugye akkor három évvel voltunk a levert forradalom után. 14 éves voltam ’56-ban, és részt is vettem benne. Ott voltam a parlament előtt a tüntetésen és a Köztársaság téren. Visszatérve a Néma leventére, ez volt az első színpadi szereplésem. Aztán amikor az Egyetemi Színpadhoz kerültem, beiratkoztam a szavalókörbe és, ha már ott voltam, akkor beiratkoztam a színjátszó csoportba is, amit Pártos Géza vezetett, aki akkor a Madách Színház kitűnő rendezője volt. Az egyik „castingon” rám mutatott, és azt mondta, hogy „az a kisfiú ott, mondjon el egy verset”. Én meg mondtam, hogy „tanár úr, én nem igazán tudok verset mondani”. Végül csak elmondtam Ady Endre A grófi szérűn című versét, ami gondolom elég jól sikerülhetett, mert nem sokkal később, amikor szerepet osztott az Egyetemi Színpad legújabb francia estjében, rám osztotta a Pathelin mester címszerepét. Elkezdtük próbálni, és pár hónap múlva be is mutattuk, aminek hatalmas sikere volt.”

Fodor Tamás saját bevallása szerint nem gondolt arra, hogy elvégezze a Színművészeti Főiskolát: „Nem szerettem a Főiskolát. Azért nem szerettem, mert azt láttam, hogy egy megmerevedett struktúrához képez színészeket. Akkor még nem tanított ott Székely Gábor és Zsámbéki Gábor. Azért jártam én a Főiskolára mint színész, Major Tamás rendező osztályába játszani. Aztán, amikor jöttek Székely Gáborék, és elkezdődött a „Kaposvár-jelenség”, akkor alakult át a magyar színház szerkezete. Ascher Tamás odakerülésével változott meg igazán a helyzet. Hozzá kell tenni, hogy nekem Ascher tiszteletbeli főrendezőm volt, mindig meghívtam minden főpróbára, hogy mondjon valamit, ő pedig nagyon rendesen és kritikusan elmondta, hogy mi a véleménye. És ugyanúgy, mint később Kaposváron, megbeszélést tartott a társulatnak. Ascher mindent tudott rólunk, majd amikor látta az én felvételi módszeremet, ami egy egyhetes együttélést jelentett, akkor azt mondta, hogy ezt bevezetik majd a főiskolán is. Így is lett.”

Arról szólva, hogy a idő előrehaladtával egyre nagyobb szerepet játszott a Stúdió K előadásaiban a báb, úgy fogalmazott: „Ez tulajdonképpen az Orfeoból jött, mert ők eredetileg képzőművészek voltak, akik abból indultak ki, hogy izgalmas munka lehet egy festőnek vagy szobrásznak, ha egy sűrített, statikus képet megmozdítanak. Később pedig, főleg Németh Ilona teremtményei, erősen eltértek a bábszínházak általában stilizált bábjaitól, hiszen tekintetük, arcuk volt. De a kérdésedre válaszolva, ’95-től már rendszeresen használtuk a bábot, onnantól kezdve pedig minden évben csináltunk kifejezetten bábra épülő előadást gyerekeknek. Tulajdonképpen az lett a működési alapelvünk, hogy az előadások, legalább 40 százalékát gyerekközönségnek kell csinálni. Ez önkéntes vállalásunk volt.”

Fodor Tamás az Egyetemi Színpadról is szót ejtett, arról, hogy valóságos keltetője volt a magyar értelmiségnek ez a hely: „Ma rengeteg független társulat van. A megalakulás szabadsága biztosított, viszont a létezésnek és a megélésnek a szabadsága nem. Elkezdeni bárki tud, de megmaradni, az már más tészta.”