Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Fodor Tamás és Jordán Tamás is verset mond a 15. kerület különleges kampányában

    2023. április 6., csütörtök 16:07

    Izgalmas közösségi kampánnyal, idézetekkel és kiváló színészek által készített verses videókkal készül a Magyar Költészet Napjára a XV. kerület vezetése – számolt be a Fidelio.

    A Magyar Költészet Napjára készül a XV. kerület, akik a VerShaker és a Simple On You támogatásával új utcatáblákat helyeznek el a városrész költőkről elnevezett utcáiban. Az új táblákon az adott költő egy-egy fontos versét idézik meg, így az emberek ezentúl nap mint nap találkozhatnak a költészettel akár egy séta alkalmával is.

    A táblák az április 10-ével kezdődő héten kerülnek ki, az utolsót pedig április 11-én, József Attila születésnapján helyezik el az Árvavár utca és a József Attila utca sarkán ünnepélyes keretek között.

    Összesen tizenegy költő kap verses táblát a kerület mindhárom településrészében.

    Emellett minden utcatáblán szerepelni fog ugyanis egy QR-kód is, amely a Csokonai15 weboldalára vezet majd, ahol az összes kiválasztott idézetet elolvashatjuk, valamint meg is hallgathatjuk őket olyan csodálatos színészek tolmácsolásában, mint például Fodor Tamás, Jordán Tamás és Hirtling István, Szabó Erika, Tankó Erika, Wunderlich József, Fesztbaum Béla, Zoltán Áron, Nagypál GáborErtl Zsombor és Orosz Ákos.

    További részletek itt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram