Bodor Johanna nagysikerű regénye alapján készült a Nem baj, majd megértem című előadás Szikszai Rémusz rendezésében. A nyolcvanas évek Romániájában, a Ceaușescu-diktatúrában a tizenhét éves Johanna, a bukaresti balettintézet ígéretes növendéke, névházasság segítségével próbál szabadulni a pokolból és áttelepülni a viszonylag élhetőbb Magyarországra. A Johanna nevű karaktert játszó Bánfalvi Eszterrel készült a legújabb Jurányi Latte. 

Mire emlékszel a Ceaușescu-érából, mennyi ismereted volt a korszakról a Nem baj, majd megértem című könyv/darab előtt?

Két gyerekkori emlékem van a romániai helyzetről. Emlékszem arra a híradóra, amikor az ittas műsorvezető bejelenti, hogy megölték a Ceaușescu-házaspárt. Nem értettem, miért örülnek ennyire két ember halálának. A másik emlékem: még első vagy második osztályos lehettem, amikor a tanáraink mondták, hogy román gyerekek érkeznek Magyarországra vendégségbe. Olyan gyerekek, akik ott nagyon nehéz körülmények között élnek, és két hétre be lehet őket fogadni, amire családok jelentkezését várják. Meg se kérdeztem a szüleimet, rögtön rávágtam, hogy a mi családunk is szeretne fogadni Romániából gyerekeket, lehetőleg fiúkat, mert mi ketten voltunk testvérek a húgommal. Majd felhívták a szüleinket, hogy tudnak-e erről a vállalásról. 

A párod, Bányai Kelemen Barna Erdélyből származik. Hétéves volt, amikor kivégezték a Ceaușescu-házaspárt. Ő mesélt neked az emlékeiről?

Barna és a családja sokat mesélt erről az időszakról, és biztos, hogy a tőlük hallott információk, élmények nem maradtak ki a szerep megformálásából. De amikor már próbáltuk a Nem baj, majd megértem-et, arra fókuszáltam, hogy milyen viszonyok és szándékok vannak az anyagban. 

Milyen volt a próbafolyamat? A darab rendezője, Szikszai Rémusz is megtapasztalta a Ceaușescu-diktatúrát. Beszámolt nektek az élményeiről?

Nem személyeskedve, de nagyon egyenesen és érzékletesen osztott meg történeteket velünk Rémusz, de nem azért, hogy abban tapicskoljunk, hanem hogy megérezzünk valamit abból, hogy milyen volt az, ami ma már történelem. Részben Rémusz és Barnáék történeteiből táplálkoztam, ami fontos volt, hogy súlya és tétje legyen bizonyos szavaknak és csöndeknek. Rémusz ilyen módon is teljesen beletette magát, a tapasztalatait ebbe a munkafolyamatba. 

Bodor Johanna mesélte egy interjúban, hogy később tudta meg, hogy Lőrinc Katalin segített nektek a próbafolyamatban.  

Igen, azt Johanna háta mögött csináltuk, meglepetésnek. Semmiképpen nem akartunk balett táncot az előadásba. Mert kilógna a lóláb, soha nem balettoztam. Mímelni meg nincs értelme. De Rémusszal arról beszélgettünk, hogy azt viszont szeretnénk megmutatni, hogy a testére hat a Johanna nevű karakternek az, ami éppen történik vele. Ezért megkértem Lőrinc Katalint, hogy szöveghelyzetekre csináljunk variációkat. Nagyon hálás vagyok neki a segítségért. Egyébként Kati minden évben az Ördögkatlan Fesztiválon táncol, a Nem baj, majd megértem előadásnak pedig tavaly épp az Ördögkatlanon volt az előbemutatója, amire tudtuk, hogy Johanna is eljön. Természetesen ők ketten nagyon régóta ismerik egymást, mind emberileg, mind szakmailag. Ismerik egymás táncnyelvét is. Meglepetésként Kati Johanna kedvenc zenéjére csinált ott egy koreográfiát. Róla, neki. Két előadás között a szünetben a teraszon táncolta el. Ez olyan ajándék volt mindannyiunknak, amit nem lehet becsomagolni, csak a szívbe. 

Milyen élmény volt, amikor Johanna és az édesanyja, Julianna látta a főpróbátokat?

Nem volt könnyű. Tudtam, hogy Johanna is izgul, hogy mennyire kavarja fel az édesanyját az, amit látnak, mit fog feltépni benne az előadás. Nagyon működött nekik a darab, szerették a humorát. Felemelő volt, amikor a főpróba után sokáig beszélgettünk Júliával, Johannával és Kerekes Évával. Júlia egy energiabomba, elképesztő történeteket mesélt nekünk.

A Nem baj, majd megértem egy nehéz történelmi korszakról, nehéz emberi döntésekről szól. Mi volt fontos neked a szerep megformálásánál?

Igyekeztem a legnagyobb egyszerűséggel közelíteni az anyaghoz. Van egy lány, egy helyszín, ahol ő megpróbál élni, boldogulni. Az ember életében vannak alappillérek, Johannánál az iskola, a balett, a család, a szerelem, de egyre több stoptáblát kap ezeken a területeken, és egyre több olyan döntést kell meghozni, amiket én kis haláloknak nevezek. Persze ha az ember valamire igent mond, akkor nemet is mond valami másra, csak nem biztos, hogy ez a szájíze szerint történik, hanem külső nyomásra. Egyre nagyobb puttonyt kell cipelnie ennek a lánynak, és azt szeretném megmutatni, hogy mit kezd vele. A nézőktől persze voltak arra vonatkozó visszajelzések, hogy hogy kellett volna anno… De az ilyen kijelentésektől viszolygok. Honnan tudhatnánk, hogy egy bizonyos korban és helyen egy másik embernek hogy kellett volna cselekednie? Ehelyett át kellene engedni magunkon, hogy mi is volt az igazi helyzet, beengedni azt, hogy ezek nem egyszerű döntések, semmi sem fekete vagy fehér. Az előadás nem ítélkezni akar, hanem felvázolni azt, hogy mik voltak azok az emberi helyzetek, amikkel Johanna a Ceaușescu-rezsim alatt találkozott az élete elindulásakor. Én próbáltam nem Bodor Johannát, hanem egy lányt Kelet-Európából, Romániából egy történettel útnak engedni. Johannával sokszor beszéltünk arról, hogy ez nem csak az ő története, hanem sokaké. 

Először játszotok négyen együtt Kerekes Évával, Gyabronka Józseffel és Ötvös Andrással.

Azontúl, hogy ezt az anyagot csinálhatjuk, az az egyik legnagyobb ajándék, hogy négyen együtt dolgozhatunk. Nem szeretek címkézni, nem úgy élem meg, mintha én játszanám a főszerepet. Fogjuk egymás kezét, ez egy igazi háló és közös muzsikálás, és persze az egyik nap ilyen az előadás, a másik nap olyan, de nem tud nagyon elcsúszni, mert olyan nem fordulhat elő, hogy nincs meg a másik iránti figyelem, kíváncsiság és a humor. Szeretném még megemlíteni, hogy nagyon szeretjük Bagossy Levente díszletét, ő is a csapat tagja, mint Ari-Nagy Barbara, dramaturg, Szakács Zsuzsa és Varga Miklós, asszisztensek, Kiss Julcsi, jelmeztervező, valamint Balázs Krisztián és Bús Benedek Álmos világosító-hangosító kollégáim. Az Ördögkatlanon együtt reggeliztünk, beszélgettünk, egy nagy banda vagyunk. És kihagyhatatlan a Tibor. Orlai Tibor, aki hatalmas szívvel és mindenféle akadályok ellenére ott van velünk.

szerző: Bordás Katinka

előadáskép: Takács Attila

portré: Falus Kriszta

NEM BAJ, MAJD MEGÉRTEM
2022. február 4., március 3., 12. 19.00 / Jurányi Ház

infó: https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/nem-baj-majd-megertem