„Tizenöt éve vagyok a Forte tagja. Előtte is volt élet s azon kívül is van. Ha hívnak máshova, ami vonzó, kihívás és egyeztetni is lehet, megyek. Ez nem egy kommuna, hanem egy társulat, egy olyan erős mag, amire mindig is vágytam” – mondja Földeáki Nóra, akivel Marton Éva beszélgetett a Szinhaz.net-en.
A Forte Társulat legutóbbi bemutatója a Borbély Szilárd drámájából adaptált Akár Akárki című előadás volt. Borbély Szilárd és ő is debreceniek. Ennek kapcsán a színésznő úgy fogalmazott, egészen személyes az érintettség, amikor a városából származó alkotókkal dolgozik: „Éles, nyers, természetes, a megszokottól merőben különböző hangok. A szorongás különféle arcait, a cinikus, a szigorú, önkritikus látásmódot gyerekkorom óta ismerem, érzem és értem. Ezt a speciális hangütést az irodalomban, a színpadon, de egy buszmegállóban elcsípett beszélgetésből is ezer közül kihallom. Jól ismerem a várost, kritikus vagyok vele, ebben a tekintetben rokonságot érzek Borbély Szilárddal. Felismerem a folyamatos el- és visszavágyódás ellentmondásait, a kiüresedést, a felfejtés és a keresés szükségességét. Számomra Debrecen egy időkorlát nélküli szabadulószoba, amit újra és újra szeretnék játszani, ott mindig lényegi összefüggésekre lelek. A szülővárosommal szembeni kritikai hang folytonos inspiráció, sokszor humor-forrás. Amikor ez a lokális íz bekerül egy munkafolyamatba, valami felszabadul bennem. (…)”
A felvetésre, miszerint ezzel az előadással valami új született meg benne, azt felelte: „Lehetséges. Szerintem egy színész nem tudja pontosan, hogy mikor lép előre szakmailag. A környezete jelzi azt, hogy fejlődött, szintet lépett vagy éppen stagnál.”
A társával és alkotótársával való közös munkáról, Horváth Csaba munkamódszeréről szólva úgy fogalmaz:
„Nem táncosok vagyunk, érzések, gondolatok, viszonyok kifejezése, történetek elmesélése ez a test nyelvén, állandó fizikai jelenléttel. Csaba minden esetben az adott színész meghatározó jegyeiből, tudásából indul ki, arra épít, azt formálja. (…) A komplexitás ma már nem hókuszpókusz. (…) Egyszer-egyszer jót tesz, ha egy színészen áll vagy bukik az egész, de nálunk sosincs ilyen. Az együttben van a spiritusz, nem a magán-számokban. (…) Szeretem és egyedülállónak gondolom, amit Csaba csinál, már amennyire objektívnek tűnhet részemről ez a kijelentés. Ha azt is érzem, hogy tudom, mire számíthatok, mindig tévednem kell. Az utolsó pillanatban is olyasmit mond vagy kér, ami döbbenetesen eltér a vártól a megszokottól. Instrukciói időzített bombák.”