gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Földes Tamás Tevjéről: „Magamból kell felépítenem ezt a szerepet”

    2021. június 28., hétfő 06:24

    Június 25-én mutatták be azOperettszínházban a Hegedűs a háztetőn című darabot Bozsik Yvette rendezésében. Az előadásban Tevjét Földes Tamás alakítja, aki hagyományokról, az elengedésről és a több mint fél évszázada bemutatott darab aktualitásáról mesélt a Fidelionak!

    „Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

    Fotó: Juhász Éva

    A Fidelio cikkéből:

    Az előadásnak komoly hagyományai vannak Magyarországon, ráadásul éppen a Budapesti Operettszínházban tartották az ősbemutatóját 1973-ban, Bessenyei Ferenc főszereplésével.

    Földes Tamás arra utalva, hogy Tevje megformálásakor visszanyúlt-e ehhez a klasszikus változathoz, elmondta: látta az előadást felvételről, és szereti magát a darabot is, illetve nagyon tiszteli Bessenyei Ferencet. Viszont úgy érezi, hogy a Bozsik Yvette rendezte változatnál el kell felejtenie, amit Bessenyei játszott, és magából kiindulva kell felépítenie ezt a szerepet.

    Arra a kérdésre, számára mit jelent a hagyomány és annak tisztelete, kifejtette, hogy náluk a hagyomány olyanformán, ahogyan az előadásban megjelenik, kevésbé van jelen.: „Ami meghatározó volt, az inkább az a társadalmi rend, az a gyerekkor, amiben éltem. Mi a Kádár-korszak legkésőbbi gyermekei voltunk, egy olyan időszakban nőttünk fel, amikor már egy kicsit fellélegezhetett az ország és szabadabbnak érezhettük magunkat. Nagyon boldogságos kor volt, de közben kiveszett a társadalomból például a vallás, amit nem tudtunk gyakorolni, pontosabban nem szerettünk mutatni. A környezetemben viszont látom, hogy milyen fontosak a hagyományok, és azok az erkölcsi alapok, amiket azok hordoznak és átörökítenek” – fűzte hozzá.

    Fotó: Art & Lens Photography

    Földes Tamás a Fidelio interjújában arról is szót ejtett, hogy az Operettszínház „Anatevkája” a díszlet alapján elsőre nyomasztónak hathat, de közben éppen Tevje szájából hangzik el az, hogy ez az otthonuk, ahol élünk: „És innentől a tér kitágul, mert Anatevka bárhol lehet – akár Budapesten, Nyíregyházán, Békéscsabán, vagy a tengeren túlon, Texasban –, nem ez a lényeg, hanem az a kötődés, ami ahhoz a helyhez fűz. Ahová születünk, az megköti az ember gondolkodását, az egész lényét, életét, sőt azt is, ahogyan megpróbálunk érvényesülni a világban (…)”

    A teljes interjút ITT olvashatják!

    A Hegedűs a háztetőn július 3-án, 4-én, 30-án és 31-én is látható a Budapesti Operettszínházban.

    Forrás: Fidelio

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram