gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Folytatódik a Vígszínház adománygyűjtése

    2022. március 19., szombat 10:27

    A Vígszínház március 9-én adománygyűjtő pontot nyitott a Magyar Református Szeretetszolgálattal együttműködve a háború miatt krízishelyzetben lévők és rászorulók megsegítésére.

    „Már az első három nap alatt több mint 100 kg adományt gyűjtöttünk össze a Vígszínház nézőinek segítségével! Hálásak vagyunk, hogy ilyen sokan velünk tartanak a gyűjtésben, köszönjük minden munkatársnak és adományozónak a segítséget!” – közölte a Vígszínház.

    A gyűjtőpont hétköznapokon 15 és 19 óra között továbbra is nyitva tart a Ditrói Mór utca 3. szám alatt, ahova kizárólag az alábbi adományokat várják:

    Kisméretű, higiéniás termékek: tusfürdő, sampon, fogkefe, fogkrém, babaápoló szerek, kézfertőtlenítő

    Tisztítószerek

    Tartós élelmiszerek: instant ételek (bögrés leves), konzervek (löncshús, májkonzervek), sós és édes készítmények, kisgyermekek által azonnal fogyasztható termékek

    Bébiétel, tápszer, pelenka1/2 literes ásványvíz, dobozos üdítő

    Vitaminok

    Takarók

    Baba- vagy gyermekágyat matraccal, minél jobban szétszerelve

    Hálásan köszönik, ha adományával részt vesz a gyűjtésben!

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram