Darvas IvánVárkert BazárEszenyi EnikőCsokonai SzínházTérey JánosSzentendrei TeátrumBakonyi Alexa
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 10., péntek

    “Folyton bizonyítani kell, hogy egyenrangúak vagyunk” – Fahidi Éva nőiességről, traumáról, lelkesedésről

    2020. március 8., vasárnap 21:37

    Fahidi Éva, a nő aki végigélte a 20. századot. Egy debreceni asszimilált zsidó nagypolgári család lánya, 19 évesen fogoly Auschwitzban, a háború után lelkes kommunista, majd segédmunkás Dunapentelén, végül sikeres külkereskedő.

    A Tünet Együttesben, Cuhorka Emese táncművésszel évek óta sikerrel játsszák a Sóvirág című kortárs táncelőadást, amiről Szabó Réka készítette A létezés eufóriája című, sokszorosan díjazott dokumentumfilmet. Nőnap előtt szerelemről, holokausztól, női egyenjogúságról, nőiségről és nőiességről kérdezte Dohi Gabriella az Index oldalán.

    A teljes interjú ITT elérhető.

    Arról szólva, hogy nagyon hamar ment férjhez, Fahidi Éva úgy mesélt: „Gyerekkoromban, ha megkérdezték, mi leszel, ha nagy leszel, én azt mondtam: anyuka leszek és öt gyerekem lesz. Nagyon sokáig voltam egyedül, de a láger után nem volt senkim, akihez igazán kötődhettem volna. Gondoltam, ha férjhez megyek, akkor lesz egy férjem, akibe mégiscsak lehet kapaszkodni, mert nekem nem volt édesanyám. Nagyon bizonytalan, rossz érzés. Ha az embernek felnőtt korában szülője van, az egy olyan isteni adomány! Attól vagyok én még most is a lelkem mélyén kislány, és azt gondolom, hogy mindenki kislány. (…) Nem tudtam azt, hogy nem vagyok szerelmes a férjembe. Ezt akkor tudtam meg, amikor beleszerettem valaki másba. Micsoda különbség, te jó Isten!”

    Fahidi Éva és Cuhorka Emese

    Arról, hogyan élte meg a rendszerváltást, elmondta: „A rendszerváltozás volt számomra az egyik legnagyobb csalódás, mert én olyan hülye vagyok, hogy én mindig tudok lelkesedni, mindig el tudom képzelni, és mindig tudok bízni. (…) Még mindig bízom abban, hogy az igazságnak kell győzedelmeskednie. Ez csak a népmesében van. Azért szeretem a magyar népmeséket, mert a német népmesékben mindig az van, hogy félni kell, és mindig az erő győzedelmeskedik. A magyar népmesékben az a gyönyörű, hogy mindig az igazság diadalmaskodik, a jó megkapja a jutalmát, a rossz pedig a büntetését. (…) Szilárd meggyőződésem, hogy ha több nő lenne a közéletben, harmonikusabb lenne az élet.”

    Fahidi Évát arról is faggatták, szerinte milyen egy nőies nő: „Mindenek előtt megvan az a készsége, hogy másról felelősségteljesen gondoskodjon, azután az, hogy nem születhet mindenki szépségnek, de ápoltnak lenni. (…) A nőiességben az is benne van, hogy teremti maga körül a harmóniát, elsimítja a dolgokat és arra törekszik, hogy körülötte ne legyen se ellentét, se hangos szó, se csatazaj, és semmiképpen ne akarjon uralkodni. De az is, hogy ne hagyja magát, az egyenjogúságát mindenképpen ki kell vívja magának, hogy ő is olyan mint egy másik ember, nem egy buta nő. Ezért fantasztikus mű Az ember tragédiája, olyan mint egy Biblia. Madáchot nagyobb zseninek tartom, mint Goethét. Sehol másutt a világirodalomban nincs arra példa, hogy a nőiességet és a nőiséget elismerjék olyan fokon, hogy a nő abszolút partner és társ.”

    Fahidi Éva azt is hozzátette, a lágerben viszont nem a nőiességet, hanem az emberséget kellett megőrizni, hogy embernek érezze magát, mert mindent elkövettek azért, hogy a pszichét is lerombolják. „A traumának van egy tipikus útja. Sokáig nem tudnak róla beszélni, mert az valami annyira megalázó és önbizalomromboló, hogy én vagyok az a balek, az a hülye, az az állat, akivel mindezt meg lehetett csinálni. Nagyon sok idő és siker kell ahhoz, hogy ezen túl tudj esni, és akkor olyan, mint amikor átszakad egy gát, és eszelősen éjjel-nappal arról kell beszélni. Szerencsére nekem most alkalmam van ezt kiélni. Nagyon nagy dolog egy trauma, nagyon terhes és nyomasztó” – tette hozzá.

    Fahidi Éva szerint van értelme annak, hogy kinevezünk egy napot nőnapnak: „Az akkori nők végre elérték, hogy legalább egy napra ismerjék el, hogy egyenrangúak a férfiakkal, mert nekünk folyton ezt kell bizonyítani. Én úgy érzem, hogy ezt még ma is nagyon sokszor bizonyítani kell. Ez nem annyira magától értetődő, még a családon belül sem. (…) Az ember sehol sem tudja az életéből a genderkérdést kikapcsolni.”

    A teljes interjú ITT elérhető.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -