A Tatabányai Jászai Mari Színház december elején mutatta be Tasnádi István Közellenség című „zenés uszítását”, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ahogy a szerző fogalmaz a becsületes lókereskedő jogérzete aranymérleghez hasonló, de olykor ingadozik, a kívánatos állapot akkor szűnik meg örökre, amikor az őt ért sérelmek miatt kezébe veszi a sorsát. Thomas Mann, a kereskedő tragédiák és veszteségek sorozatába forduló harcát a német irodalom legerősebb történetének nevezte, érthető, hogy több alkotó fantáziáját is megmozgatta, amit feldolgozások sora bizonyít. Máig érvényes kérdés, meddig mehetünk el, ha elégtételt akarunk venni a bennünket ért sérelem miatt? A lókereskedő történetéből Vidovszky György rendezett székhez szögező, jó sok libabőrt okozó előadást, vele beszélgettünk.

A Közellenség próbafolyamatának első felénél tartottak, amikor beszélgettünk, most túl vagyunk a második előadáson, hogy folytatódott a munka?

V. Gy.: Hosszabban, mint terveztük. El kellett halasztani a premiert, mert az egyik színész a bemutató előtt néhány nappal covidos lett. Mivel minden nap tesztelték a társulatot a színházban, így az a döntés született, hogy amivel tudunk, haladjunk tovább nélküle. A díszletben a tervek szerint csak az utolsó héten tudtunk volna próbálni, előtte ugyanis próbateremben dolgoztunk, ezért így sok részlet kidolgozására több idő jutott. Például az ún. gyújtogatás-jelenetre, amikor a főhős „felégeti” Németországot – ami egy összetett és nem éppen veszélytelen akció – egy egész napot szántunk, hogy sérülésmentesen tudjuk megvalósítani, ahogy Kohlhaas és szolgája Herse, vagyis Király Attila és Kardos Róbert a nézők szeme láttára lebontják a díszletet. Természetesen a két hét karantén-idő meg is törte a munkát, és végül nagyon kevés időnk maradt teljes létszámban összpróbát tartani.

A szerző a kecses Kanca és a pompás Csődör – „Kohlhaasenbrück legszebb csődöre, az egyetlen tenyészmén egész Brandenburgban” – szemén keresztül ismertet meg bennünket Kohlhaas történetével, akik akaratuktól függetlenül kerültek bele.

V. Gy.: Igen, ők tisztán áldozatai ennek a történetnek. Magunkra ismerhetünk az ő sorsukban. A 16. századra visszanyúló eredeti történetben ugyanis Kohlhaas Mihály lókereskedő a lipcsei vásárra igyekszik, de útközben mondvacsinált okok miatt elveszik két értékes lovát, és hiába kér, nem kap jogorvoslatot a rendszer korruptsága miatt. Amikor rájön, hogy törvényes úton nem fog tudni érvényt szerezni az igazának, úgy dönt, saját maga szolgáltat igazságot. Döntése veszteségek, gyilkosságok sorát hozza, végül ő maga is áldozatul esik. Látszólag mindent a fogvatartott, megkínzott lovakért tesz, miközben az ő életük értelmetlenül múlik el. Danis Lídia és Dévai Balázs kettőse a Kanca és a Csődör szerepében rendkívül sok érzékenységgel láttatja ezt a sorsot. Úgy szoktam mondani, hogy ők érik el a néző szívét, míg Kohlhaas dilemmája a néző intellektusára hat. 

Az előadás különös karaktere Kohlhaas számos ellenfele közül Vencel, aki miközben hajszolja az élvezeteket, egy magas vasszerkezeten önfeledten függeszkedik, kapaszkodik, lóg, és olykor a másodperc törtrészére megtorpan, mintha megengedné magának, hogy hatalma érvényesítése és gátlástalansága következményeivel szembenézzen.

V. Gy.: Vencel szerepe Mikola Gergőre szabott, lubickol is benne. Mivel Vencelt tipizálni kellett mozgásában, viselkedésében, hogy a néző felismerje, találkozott már ilyen tenyérbe mászó, elviselhetetlen alakkal, könnyű lett volna elrajzolni egy ilyen figurát, leegyszerűsíteni egy nyegle gonosztevőre. De Gergő mélyre akart jutni, ha kételye volt kérdezett. Nagyon szeretem, ahogy próbál, mindent mindig száz százalékosan csinál, így azonnal eldönthető volt, jó úton járunk-e.

Az események fájdalmasan igazságtalan sűrűjében elég abszurd hallani, Vencel fő gondja, hogy régen evett vajas kenyeret. 

V. Gy.: Azok az emberek, akik abban a szereppozícióban vannak, amiben Vencel is, elveszítik a mértéket, nem értik mi történik a világban, nem látnak lefelé. Vencel sem képes szembesülni a tetteivel, ha az érdekei azt kívánják az áldozatot is el tudja játszani. Ismételgeti is, hogy ő nem tudott semmit és nem is ért semmit, mindabból, ami körülötte/miatta történt. És természetesen megússza a büntetést a befolyásos rokonainak köszönhetően. Azt remélem az előadás a hatalom természetéről is ad egy rajzot.

A mozgás két okból is kitüntetett szerepet kapott az előadásban, egyrészt Kanca és Csődör miatt, másrészt a mozgalmas események – utazás, polgárháború, kivégzés – okán, mindez jelentősen gazdagítja a néző élményét. 

V. Gy.: És mivel zenés darabról van szó, a dalok közben is koreografált a mozgás. A lovakat pici, az állatra jellemző gesztusokkal akartuk jelezni, elkerülve a felesleges illusztrációt. Finom elegy jött létre, ami hol emberi, hol állati gesztusokkal fejezi ki a két alak érzelmeit. Danis Lídia és Dévai Balázs sokat kísérleteztek, mindketten kontrolláltan és finoman mozognak, velük nem volt nehéz dolgunk, csodálatos összhang jött létre közöttük. Hojsza Henrietta fizikai színházi rendező munkáját dicséri az előadás stilizált elemeinek kidolgozása. Az egyes akció-jeleneteket, például verekedéseket pedig a Kohlhaast játszó Király Attila irányításával hoztuk létre, aki maga is koreográfus. 

Kohlhaas Mihály karaktere legalább kétféleképpen értékelhető, lehet őt hülyének tartani, ahogy Kanca teszi, és lehet hősként tekinteni rá, ahogy Csődör. Mennyire találkozott az elképzelésük Király Attilával?

V. Gy.: Más elképzeléseink voltak a szerepről és az előadásról, nehéz utat jártunk be, de ahova jutottunk, a közös akaratunk végeredménye és érvényes. A lényegi dolgok nem változtak, de kompromisszumokat kellett kötnünk. Számomra nagyon fontos, hogy a színész ne csak teljesítse a rendező akaratát, hanem hozzátegye azt, ami ő, hiszen végül neki kell minden este színpadra mennie. Fontos, hogy tudjon azonosulni a szereppel. Ebből viszont természetesen következik, hogy ha eltérnek az elképzeléseink, akkor nehezebb megtalálnunk a közös nevezőt. Fontos megemlítenem, hogy kitűnő a Jászai Mari Színház társulata, minden szereplő – Végh Péter, Kardos Róbert, Crespo Rodrigo, Hajdú T. Miklós, Márfi Márk, Bakonyi Csilla és Honti György – találkozása telitalálat a karakterével. 

A darab címében szerepel a zenés uszítás, a színpadon folyamatosan látunk néhány zenészt, akik élő zenét játszanak.

V. Gy.: A Közellenség zenés darab, reflektív dalokkal. A produkció nagy előnye, hogy nem zenei alapra énekelnek a színészek, hanem élő zene van, egy gitár-dob-bőgő triót látunk a színpadon, akik egyenrangú alkotókká váltak Juhász Zoltán, Laskay Péter és Mayer József tolmácsolásában. Monori András zenéje változatos stílusú és hangulatú, van brechti song, bossa nova, free jazz, Tom Waits parafrázis, mind reflektív dalok. A Katona József Színház előadásához annak idején Kiss Erzsi mellett Monori András írta az eredeti zenét, András ezeket részben megtartva újrahangszerelte, felfrissítette. Meg kell említsem Lovas Gabi korrepetitort, aki nemcsak a dalok betanításában, hanem a hangszerelésben is segített. A legtöbb dalt a két ló énekli: a Csődör és a Kanca között a darab elején érezhető a feszültség, ami a történetük elmesélése közben feloldódik, az előadás végén pedig egy nagyon szép dallal búcsúznak, ami így kezdődik: „Mikor már vége, akkor kéne. Mért van ez így?”

Csődör össze is foglalja a darab végén a történetüket: „Hát így kerültünk Kohlhaasenbrückből a tronkenburgi vár és a wilsdurfi csontbánya érintésével a drezdai sintértelepre.” Kanca pedig felénk, nézők felé fordul, és csak annyit kérdez: „És ti?”

V. Gy.: Nem szeretném „szpojlerezni” az előadást, hiszen ez a kérdés azért csak a végén hangzik el, hogy a néző látva ezt a kilátástalan eseménysort, a saját élethelyzetére is reflektálhasson. Az előadás egyik legfontosabb kérdése: lehet, hogy valaki nem tud élni az elszenvedett igazságtalansággal és elmegy a végsőkig, hogy elégtételt kapjon, más pedig abba hal bele, hogy nem tett semmit az igazáért. Sokan némán tűrjük, hogy majd rendbe jönnek a dolgok, és közben szépen lassan elmúlik az életünk. 

Hogy találtak rá a hatalmas, fűrészfogszélű korongra, aminek egyre gyorsabb pörgése libabőrössé teszi a nézőt, és persze nem csak a két ártatlan ló levágását jelképezi.

V. Gy.: Horgas Péterrel a darab díszlet- és jelmeztervezőjével a felkészülés első szakaszában nézegettünk képeket sintértelepekről, láttunk különböző fűrészlapokat. Akkor még nem tudtuk majd mire és hogyan használjuk, de azt éreztük, egy ilyen órási fűrészkorongnak mindenképpen benne kell lennie a térben. A díszletelem használatát nem döntöttük el az utolsó hétig. Mivel nem tudtam, milyen, amikor forog, milyen a hangja, csak miután először láttam mozogni, éreztem, hogy ez kell legyen az utolsó kép. A darab Kanca és Csődör megjelenésével kezdődik, és az ő halálukkal ér véget. 

Amikor láttam a darabot, a közönség 90%-a középiskolás volt, meglepő volt az a tartós és koncentrált figyelem, ami a nézőtéren uralkodott. 

V. Gy.: Bár én nem láttam az előadást aznap, tudok róla, és nagyon örülök neki. Mivel én más színházakban, például a Kolibriben elsősorban fiataloknak készítek előadásokat, számomra nagyon fontos szempont, hogy az ő nyelvükön is megszólaljon egy produkció. És ez hatványozottan nehezebb nagyszínpadon, többszáz nézőnek, akik sötétben ülve, csoportosan érkeznek, alapvetően nem a saját döntésük alapján, hanem az iskola áldásos szervezésében. Elmesélték a szereplők, hogy például amikor Kohlhaas Mihály röpcédulákat szór a közönségbe, a diákok szépen, néma csendben adogatták egymásnak, hogy minden néző elolvashassa a papírok tartalmát, és közben nem tört meg a figyelem. Nem nehéz elképzelni, hogy egy ilyen „közönségbevonós” akció teljes káoszba is vihette volna a produkciót, ha a diákokat nem köti le az előadás, és végre „van mit csinálniuk” néhány ölükbe hullott papírdarabbal.

Szerző: Pavlovics Ágota