Augusztus 17-től egy új magyar musical, a Legendás Mátyás látható a 6SZÍN-ben, melyet az Izgass fel!-t és A boldog herceget is jegyző Pányik Tamás rendez, a szövegkönyvet Kerényi Tünde Sára írta. Az alkotópárossal közös kezdeményezésükről, a PANKER Produkcióról, a musicalek itthoni helyzetéről és az új bemutatóról is beszélgettünk.
Korábban számos produkcióban dolgoztatok együtt, körülbelül egy éve pedig úgy döntöttetek, hogy létrehozzátok a PANKER Produkciót, melynek égisze alatt most egy ősbemutatóra, a Legendás Mátyásra készültök. Mi volt a célotok ezzel a társulással?
Kerényi Tünde Sára: Az első gondolatunk az volt, hogy a már kész előadásainkat valahogyan összefogjuk. Ezek többnyire független produkciók, tehát nem kötődnek kőszínházi intézményekhez, épp ezért – reményeink szerint – a PANKER lesz az a platform, ami a különálló előadásinkból repertoárt képez. Emellett persze minden előadás magán viseli az alkotók és művészek kézjegyeit, legmeghatározóbban pedig a rendezőét. Tomi minden rendezése – a világ, amit a színpadon teremt nagyon egyedi, és sok állandónak mondható munkatárssal dolgozunk, többek között Cseh Dávid Péterrel és Rákay Tamással, akiknek a művészi stílusa szintén alakítja az előadásainkat. Már-már társulatszerűnek is mondható a működésünk.
Pányik Tamás: A PANKER-re hosszútávú vállalkozásként tekintünk, és van egy olyan nem titkolt szándékunk is, hogy saját előadások létrehozása mellett más független produkciókat is támogassunk. Ennek a rendszere még nem alakult ki teljesen, az előkészületeken dolgozunk.
K.T.S.: Szeretnénk hinni abban, hogy amit létrehozunk az értékes, és az embereknek tetszik, amit csinálunk.
P.T.: A Legendás Mátyás bemutatónk ennek egy kezdőlépése. A közeljövőben tervezünk új gyerekdarabokat készíteni, kifejezetten óvodások, általános iskolások számára, illetve szeretnék A boldog herceget Budapesten is játszani, mert bár nagy sikere van, a bemutató óta nem láthatta a fővárosi közönség. De ugyanúgy a terveink között szerepelnek portréelőadások, tantermi darabok és versestek is.
Az előadásaitok azért is különlegesek, mert elsősorban olyan műveket állítotok színre, melyeket korábban nem láthattak a nézők magyar színpadokon.
P.T.: Kezdetben ez nem volt tudatos, a lehetőségeink határozták meg az irányt. Sokat köszönhetünk például a Déryné Programnak, hiszen tavaly így jöhetett létre A boldog herceg meseopera, amelynek eredetileg nem is én lettem volna a rendezője. Miután hozzám került projekt, megismerkedtem a program kínálta lehetőségekkel, a Legendás Mátyás pedig már teljes mértékig a mi ötletünk és tervünk volt, amivel a Déryné Barangoló Alprogramjában támogatást nyertünk. Miközben ezeken a darabokon dolgoztunk, rájöttem, hogy mennyivel komfortosabb számomra saját produkciót fejleszteni, mint egy, már meglévő zenés művet importálni.
K.T.S.: Közben pedig ápolni és közvetíteni is tudjuk ezeket az egyébként értékes, de sokszor nehezebben befogadható műfajokat, témákat vagy műveket.
Van bennetek műfajteremtő szándék?
P.T.: Amikor az Izgass fel!-t rendeztem, azt a műfaji megjelölést adtuk neki, hogy thriller musical, mert azt gondoltam, hogy attól lesz különleges és egyedi, hogy ilyen módon is el tudjuk különíteni a többi zenés előadástól. A Legendás Mátyás esetében is sokat gondolkodtunk azon, hogy hogyan kategorizáljuk, de végül egyszerűen musicalnek nevezzük, mert ma már úgy érezzük, hogy a musical műfajába a könnyed, szórakoztató produkciók mellett igenis bele kell, hogy tartozzon egy olyan zenés előadás is, ami kicsit misztikusabb, ugyanakkor komolyabb témát boncolgat.
Még mindig megbélyegzik a musicaleket a szakmán belül?
K.T.S.: A musicalen belül sokféle irányzat létezik, és mindegyik a maga nemében érvényes vonal. De azt érzem, hogy továbbra is túlsúlyban vannak azok az előadások, amelyek inkább a szórakoztatásra helyezik a hangsúlyt, mélyebb tartalom nélkül, ez pedig nyilván hatással van arra is, ahogyan a zenés műfajokat látjuk.
P.T.: Mi egyértelműen azt az irányt képviseljük, hogy egy zenés előadásnak kell, hogy legyen lényeges mondanivalója. A magam részéről azt szeretném, hogy ha tíz év múlva a PANKER-ről beszélünk, akkor színházi oldalról megfogalmazott zenés előadások jussanak az emberek eszébe, legyen az akár opera vagy musical.
Amikor színpadra állítotok egy új produkciót, mennyire figyelitek és mennyire próbáljátok követni a külföldi trendeket?
P.T.: Folyamatosan figyeljük a nemzetközi irányokat és gondolkodunk azon, hogy mit lenne érdemes lefordítani, melyik az a darab, amelyik beágyazható az itthoni színházi közegbe. A megvalósításnak ezekben az esetekben kizárólag anyagi akadályai vannak. Merthogy amellett, hogy független produkciókat hozunk létre, én csak élő zenés előadást csinálok, ebben nem kötök kompromisszumot. És nem vagyok hajlandó olyan szintre sem emelni a jegyárakat, hogy bárki kiszoruljon az előadásról azért, mert nem engedheti magának, hogy kifizesse a belépőt. Az a fontos, hogy a színházhoz mindenki hozzáférjen!
K.T.S.: Azon túl, hogy a külföldi musical trendeket követjük, a különböző vendégelőadásokon, fesztiváleseményeken is igyekszünk részt venni, például számos előadást néztünk meg a Színházi Olimpián, ahová nem elsősorban a nagyon széles közönségrétegnek szánt előadások érkeztek, hanem olyan típusú produkciók, amelyek valamilyen művészi újítást, nagyon jellegzetes játékstílust vagy világot képviseltek. Azt hiszem, hogy az egész a közönségrétegekben ragadható meg: mindig lesznek olyanok, akik könnyebben nyitnak az újdonságok irányába, és lesznek, akik picit nehezebben tudják befogadni a változásokat. Azt hiszem, hogy a nagyon drasztikus újítások sokszor elidegenítően hatnak a nagyközönség számára, ugyanakkor azt is gondolom, hogy ha az új stílusirányok egyes elemeit összefonjuk a már megszokott, ismerős formákkal, akkor igenis tudunk széles körben befogadható módon új utakat nyitni. Van ebben egyfajta balansz, amit meg kell találni.
P.T.: Én azt tapasztalom, hogy a magyar közönség mindenre nyitott, ami megfelelően átgondolt koncepcióval van tálalva. A kérdés nem az, hogy amikor már ott vannak a nézők, tetszik-e nekik, amit látnak, hanem hogy sikerül-e az alkotóknak kapcsolódniuk hozzájuk, és amit újdonságként kommunikálunk, az nem taszító-e a közönség számára, érdekesnek tartják-e, egyáltalán eljöjjenek-e megnézni az előadást. Ha ez megvan, akkor a színházban már mindenki sokkal könnyebben rávezethető bizonyos művészi irányvonalakra, csapásokra.
A Legendás Mátyás esetében, amit ősbemutatóként láthat a közönség a 6SZÍN-ben, mi volt az alapkoncepciótok?
K.T.S.: Tomi ötlete volt, hogy Mátyás király személye köré írjunk egy darabot. Nagyon érdekes, hogy az a kép, amit a népmeséinkből ismerünk, mennyire ellentétben áll azzal, amit a történelemkönyvekből kiolvashatunk – gondolok itt a háborúkra és arra a tetemes mennyiségű adóra, amit kivetett –, mégis úgy él a köztudatban, hogy az igazságos Mátyás király. Az írás során arra tettünk kísérletet, hogy ezt a két, egyébként egymással szemben álló nézetet összeegyeztessük úgy, hogy valótlanságot ne állítsunk.
P.T.: Az is a koncepció része volt, hogy nem sokszereplős musicalben gondolkodtunk, hanem kamaradarabnak szántuk, így lett a négy szereplő: Mátyás és a három vándor, akik elmesélik a király történetét. Miközben pedig mesélünk, úgy elevenedik meg a történelem, sőt egy adott pillanatban a főszereplő kitör a saját meséjéből. Mátyás egyébként rengeteget foglalkozott azzal, hogy az emlékezete fennmaradjon. Miközben felépítette maga köré a saját legendáját, sokat tett a magyar kultúráért is, és Magyarországot európai színvonalra fejlesztette.
Mátyásról az életét feldolgozó alkotásokon túl számos forrásanyag áll rendelkezésre, amely hosszú kutatómunkát feltételez a részetekről.
K.T.S.: Bár nem szerettük volna, ha a néző egy történelem órára ül be, semmiképpen sem akartunk történelmileg hiteltelenek lenni. A mondák és legendák feldolgozása mellett szaklapokból, lexikonokból, és Bonfini írásaiból is dolgoztunk, ezért a felkészülés, illetve ameddig kitaláltuk a darab szerkezetét és ívét, hosszú időt vett igénybe. Amikor ez megvolt, a prózák már gyorsan megszülettek, Cseh Dávid Péter megírta hozzá a dalszövegeket, Mester Dávid pedig a zenét. Onnantól kezdve, hogy a Déryné Program januárban pozitívan bírálta el a pályázatunkat és a koncepciót, már felgyorsult a munka, jelenleg a próbafolyamatnak egy olyan szakaszában vagyunk, ahol lassan elkezdjük egyben látni az előadást.
Sára, te a darab írójaként jegyzed a Legendás Mátyást, miközben dramaturgként és a rendező munkatársaként is részt veszel a próbafolyamatban. Hogy bírod egyszerre ezt a sok feladatkört?
K.T.S.: Hát, nehezen. (nevet) Ideális esetben az írás folyamata megelőzi a színpadra állítást, tehát ezzel a részével a próbák alatt már nem kellene foglalkoznom. Ugyanakkor azt érzem, hogy nem tudom letenni a munkát, akárhányszor hallom a szöveget, húznék belőle, vagy éppen hozzáírnék még egy sort. Ezt a vágyamat igyekszem magamba fojtani, de mindig bennem motoszkál, hogy a darab sosincs kész teljesen. Azt szoktam tudatosítani magamban ilyenkor, hogy az előadás születésének ezen fázisában már elsősorban a rendező munkatársa vagyok, és a színpadra állítással kell foglalkoznom.
P.T.: Ez részben igaz, közben pedig tényleg nem tud teljesen elszakadni az írástól. A rendezés során az eredeti koncepciót követem, de a cél érdekében bizonyos mondatok szórendjén, vagy a gondolatok sorrendjén módosítanunk kell, amit Sára óriási változásként él meg, főleg, amikor az adott jelenet nem működik elsőre. Ilyenkor elkezd járni az agya, hogy hogyan segíthetné meg a munkát egy-egy szóval, nekem pedig szólnom kell, hogy „színpadilag akarom megoldani a helyzetet, ne írd át a jelenetet!”.
K.T.S.: Ebben nagyon hasonlítunk, ugyanis általában Tomi az utolsó pillanatig alakít az előadáson, még a bemutató után is azon gondolkodik, hogy min kéne változtatni, és meg is változtatja, ha van rá lehetősége.
P.T.: Ez így van, az Izgass fel!-t is folyamatosan csiszolgattuk, egészen az utolsó előadásig. Ezek nüanszok, de a szemfüles, visszatérő nézők mindig észrevették. Ez a munkamódszeremben is tetten érhető, én egy viszonylag pontos alapot csinálok a rendelkezés első szakaszában, amit utána bővítenünk és kidolgozunk az emlékpróbák és összpróbák során. Műhelytitok, hogy a főpróbahétig képtelen vagyok az előadás elejét és végét megcsinálni, amíg nem látom egyben, színpadon a darabot. Nem akarok ugyanis odarakni semmi olyat, amit úgyis tudom, hogy meg fogok változtatni. Ez már egyfajta babona.
Nemcsak a jeleneteken szoktál változtatni, a korábbi előadások elemeit is újrahasznosítod.
P.T.: Ez nagyon tudatos a részemről, eldöntöttem, hogy amennyire csak lehet, környezetkímélő leszek – a színházakban ugyanis korábban iszonyatosan nagy pazarlást tapasztaltam –, és felhasználjuk a régi jelmezeket, díszleteket. A Legendás Mátyás tere például az Izgass fel! díszletelemeiből készült. Ha jól csináljuk, egy átfestett dobogó, vagy egy új anyaggal bevont elem is tud az újdonság erejével hatni, és illeszkedni az adott darab látványvilágához.