gate_Bannergate_Banner
Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 19., szerda
    banner_bigBanner3

    „Fontos kérdéseket feltenni, ez a mi feladatunk” – Interjú Lengyel Tamással

    2023. május 17., szerda 06:03

    „A vágyak és komplexusok mentén próbálok egyensúlyt kialakítani az életemben” – foglalja össze szerényen a sikerhez való viszonyát és annak megélését a fiatal, Jászai Mari-díjas színművész, aki nem mellesleg jelenleg is az egyik legfoglalkoztatottabb magyar sorozatszínész.  Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja.

    Lengyel Tamás Budapesten született, érettségit a Radnóti Miklós Gimnáziumban szerzett, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2001-ben diplomázott. Elsőként a Katona József Színház, majd a Budapesti Kamaraszínház társulatához csatlakozott, 2011-2017 között pedig a Vígszínház tagja volt. Azóta szabadúszóként követi hivatását. A Jászai Mari-díjas előadóművésszel jelenleg többek között a Centrál Színház és a Loupe Színházi Társuláselőadásaiban találkozhat a közönség. Kitolás című egyszemélyes stand-up műsorával annak debütálása óta folyamatos sikert arat országszerte. A közkedvelt magyar tévésorozatokbankarakteres személyiségeket megformálva „költözik be” napról napra a televíziónézők otthonába. 

    Fotó: Horváth Judit

    Közel 100 alkalommal léptél már országszerte a közönség elé Kitolás – apanevelés kezdőknek és haladóknak című egyszemélyes, stand-upos előadásoddal, amelyben az apává válás kihívásait, sajátosságait tárod humoros formában a nézők elé. Avisszajelzések szerint nincs két egyforma produkció, mindegyik másképpen „sírvaröhögős”. Ezt Te hogyan látod a színpadról, illetve szerinted miben változott főként a Kitolás a kezdetekhez képest?

    Leginkább talán a tempójában, dinamikájában. Amikor annak idején belevágtam, a stand-up számomra egy teljesen új műfaj volt, naivan mégis úgy hittem, hogy gond nélkül átléphetek ebbe a „cipőbe”. Az első pár előadás kifejezetten kemény volt. Közel 80 percet teljesen egyedül létezni a színpadon, lekötni, szórakoztatni a közönséget, rezonálni a nézőkre, közben folyamatosan koncentrálni a szövegre és az előadás ritmusára igen embert próbáló feladat. Sokat tanultam a kezdetek óta. Hamar rájöttem például, hogy a történéseket sokkal jobban kell sűríteni, direktebben felépíteni a cselekményt és célirányosabban előkészíteni a poénokat. Az, hogy minden előadás más, természetes, hiszen sok tényező befolyásolja: az aktuális közeg, a közönség összetétele, nyitottsága és ehhez még hozzájárul az én privát hangulatom is, hiszen attól függetlenül, hogy előadóművészettel foglalkozom, a napi események rám is hatással vannak. A stand-up sajátossága, hogy közvetlen és azonnali visszacsatolás van a közönségtől: ha betalál egy poén, akkor tapsolnak, nevetnek, ám előfordult már, hogy nem azt a reakciót kaptam, amire számítottam.

    Ez utóbbi azért nem fordulhat elő sűrűn, hiszen elárasztanak a pozitív visszajelzések, hogy csak néhányat emeljek ki a sorból: „bitang humoros előadás”, „imádtam, újra megnézzük majd”, sírtam a röhögéstől”, „remekül össze van rakva”.  Melyek azok a fordulatok, helyzetek, amelyeken garantáltan nevet a közönség?

    A szülésfelkészítő tréning jelenete például, amelyben összekevernek egy másik színésszel, vagy a babaneme-party, ahol elkezdek töprengeni azon, hogyan fordulhat elő, hogy egy vadidegen cukrász előbb tudja meg a leendő gyermekem nemét, mint én. A játszóteres részt is nagyon szokták szeretni, ebben bemutatom a különböző szülő-karaktereket: a kommentátort, a rettegőt, a tiltót, az ezoterikust. Ilyenkor hangos nevetés jelzi, a felismeréseket a közönség soraiban.

    Tudod kívülről szemlélni magatokat a feleségeddel? Milyen szülő-kategóriába tartoztok?

    A zombi és a totál bizonytalankodó szülők körébe, igaz, ezek egyelőre még nem szerepelnek a karakterek között, de lehet, hogy érdemes lenne bevennem őket. Az elején mindketten meg voltunk rémülve, hívogattuk a barátokat – függetlenül attól, hogy van-e már gyermekük –, hogy egy-egy helyzetben mit csináljunk. Úgy gondolom, hogy mostanra azért már belerázódtunk: Vince már kétéves és mindezidáig szerencsésen túléltük a döccenőket.

    A Kitolás tehát sok mindent tanít, de mi az, amit Te tanultál Vincétől?

    Türelmet, sok, sok türelmet. Egyébként az az érdekes, hogy amikor az ember türelmes a gyermekével, magával szemben türelem-deficit keletkezik, ezt is meg kell tanulni kezelni. A másik a szeretetnek egy korábban számomra ismeretlen minősége. Ezt egy mai esettel tudnám érzékeltetni: először voltunk bábszínházban, megnéztük a Boribon és Annipanni előadást. Vincének kényelmetlen volt a szék, ezért átült azölembe. Én innentől kezdve pedig alig tudtam figyelni a játékra, mert csak néztem őt, szívtam magamba az illatát és éreztem: megérkeztem, végre itthon vagyok! 

    Márciusban a Loupe Színházi Társulással új darabbal, a Becsapódással léptetek a közönség elé. A történet erősen rezonál a jelenlegi nemzetközi politikai helyzetre és egy fiktív, ugyanakkor rettegett fordulattal élet-halál kérdéseket tesz fel: az országot támadás érte, amikor bomba csapódott egy határmenti településbe, többen meghaltak. Elkezdődik a hadköteles fiatalok besorozása, hamarosan lezárják a határokat. Ezt követően mi adja a mű vezérfonalát?

    A darabban két házaspárt – amelyben a lányok testvérek – alakítunk Földes Eszterrel, Ullmann Mónikával és Molnár Áronnal. Érdekesség, hogy a szöveget vezetett improvizációink alapján írta Horváth János Antal, aki emellett a darab rendezője is. Az előadás döntő kérdése: elmeneküljenek-e vagy maradjanak-e hazájukban a karakterek és vegyék-e fel a harcot az ellenséggel. A család vagy a haza fontosabb? 

    Fotó: Gordon Eszter

    Hogyan fogadták a nézők? 

    Eddig három előadásunk volt és azt tapasztaltam, hogy nagy érzelmi kilengésekkel követték a cselekményt. A fordulatoknál, éles helyzeteknél hangosan felszisszentek, a humorosabb részeknél pedig felszabadultan nevettek, mintha akkor engedték volna ki a feszültséget és a felgyülemlett érzéseket.

    Mitől tud humoros lenni egy ilyen elevenbe vágó előadás?

    A Becsapódás a polarizált világrendet és a kettészakadt magyar rögvalóságot mutatja be, a két különböző narratíva pedig nem talál egymással közös hangot. Atartalombuborékok között nincs átjárás, a pólusok között nincs érdemi kommunikáció, elbeszélnek egymás mellett. Ebből sok abszurd szituáció adódik, amelyet igyekszünk a leghitelesebben visszaadni a színpadon, ettől válik véleményem szerint igazán szórakoztató előadássá.

    Mi a konklúzió?

    A mi feladatunk, hogy kérdéseket tegyünk fel morális állásfoglalás nélkül. A nézőnek saját joga eldönteni, hogy mit tart helyesnek vagy követendő útnak. Mi elgondolkodtatni és szórakoztatni szeretnénk, a kritikus témák feszegetésének feszültségét pedig feloldani a közösségi élményszerzés, a szórakozás és kikapcsolódás felszabadultságában.

    Az egyik legfoglalkoztatottabb magyar sorozatszínész vagy, jelenleg is több – A mi kis falunk, A nagy, fehér főnök és a Ki vagy Te? – szériában láthatnak párhuzamosan a nézők. Hogyan tapasztalod, nem nyomják el ezek a karakterek a színházi jelenlétedet? 

    Tény, hogy a televíziós műsorok jellegükből adódóan nagyon sok emberhez eljutnak, míg a színház ehhez képest csak szűkebb kört érint, de nem gondolom, hogy ez hátrányt jelentene. Inkább fordítva. Akik megszerettek Gyuriként, Jociként, Nándiként, azok követnek a színházba és ugyanez igaz a Youtube-os megjelenéseimre is. Gyakran előfordul például, hogy előadás után megvárnak a Marczibányi előtt, csak hogy elmondják, nagyon szeretik a sorozataimat, vagy a Kormányinfó pluszt, de kíváncsiak voltak rám a színpadon is. Ezért hosszú órákat utaztak vidékről, de megérte, mert élmény volt számukra az előadás. 

    Érdekes, hogy a sorozatokban jellemzően mindig a személyiségjegyeidtől idegen, eléggé sematikus karaktereket játszol: A mi kis falunk egyszerű Gyurija, vagy A nagy fehér főnök verbálisan abulzáló, felsőbbrendűsködő alakja. Mi lehet ennek az oka?

    Valószínűleg hitelesen hozom a taplót. Vágyam az, hogy olyan karaktereket játsszak, amelyeknél van jellemfejlődés, hogy a személyiség mögé lássak és megértsem mit és miért csinál valaki. Ez az, ami igazán érdekel a színészetben. Ilyen volt például a legutóbbi szerepem, A nagy fehér főnök is. Gyurinál pedig talán pont ennek az ellenkezője szerethető. Bármilyenek is a körülmények, ő változatlan. Azt hiszem, hogy a néző is ezt az állandóságot várja tőle, ez a karakter sikerének egyik oka.

    Úgy érzékelhető, hogy van egy „citromból limonádét” oldalad is. Miután keményen beleálltál annak idején a Vígszínház vezetőváltási ügyébe, szabadúszó lettél. Ekkor hívtad életre a Forbes által is méltatott Szabadszínész digitális platformot, amely segítséget jelenthet abban, hogy felkérés és művész egymásra találjon. Beváltotta a reményeket ez az alkalmazás?

    Nem tudnám megmondani, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás. Az ötlet már a vígszínházas évek alatt is motoszkált a fejemben. Tény azonban, hogy amikor az ember szabadúszóvá válik, tevékenyebb lesz a saját sorsát illetően. Hosszú előkészület után létrehoztuk a Szabadszínész platformot, amelynek célja, hogy mintegy digitális színész lexikon minél több színész naprakész profilját tartalmazza és adott esetben kiváltsa a castingolás első lépéseit. Jelenleg 2500 színész a tagja, amely közel a fele a Magyarországon tevékenykedő színművészeknek. Ezen az oldalon jól áll a mérleg, azonban úgy látom, hogy egyelőre még nagy a bizonytalanság a különböző casting irodák részéről, mert ők a támogató szándék helyett riválist látnak bennünk. Remélem, felfedezik mindazt a potenciált, amelyet adatbázisunk és az egyszerűsített munkafolyamatok kínálnak számukra.

    Lengyel Tamás / Fotó: Gordon Eszter

    Előadóművészként mit tekintesz jelenleg a legfontosabb célodnak, aktuális feladatodnak? 

    A Loupe Színházi Társulással, és azon belül is Horváth János Antallal, Lovas Rozival és Molnár Áronnal arra törekszünk, hogy egy olyan független művészi formációt működtessünk, amely bátran és nyíltan beszél a tabukról. Május 20-án van az évadhirdetésünk a Marczibányi téren, ahol az előadásainkat is játsszuk. Annyit elöljáróban elmondok, hogy lesz egy darab, amely egy gyerek elvesztésénektraumáját dolgozza fel, egy előadás, ami a focin keresztül a társadalmi egyenlőtlenségről és a szegregációról fog szólni, és lesz egy monodráma, amit Lovas Rozi játszik. Ezenkívül készülünk egy bemutatóval, ami a cirkusz és a színház ötvözete lesz. Működési modellünk: minél többet játszunk, annál több új előadást tudunk létrehozni. Ezért mi előre menekülünk. 

    „Nyíl vagy, de vigyázz az íjra, mely kiröpít. Hamar párolgó hitedre vigyázz, mert ezt a csatát a szíveddel nyered meg” – rövid idézet abból az ominózus levélből, amelyet annak idején Latinovits Zoltán írt Cserhalmi Györgynek, aki pedig később neked adta át örökül. Többször nyilatkoztad, hogy rendkívül nagy becsben tartod ezt a levelet. Vince születésével változott az üzenet mélysége?

    Az alaptartalom, a sorok eszenciája állandó: színészként és emberként a moralitás mindenekelőtt. Annyiban talán mégis van változás, hogy ezt már nem csak saját magam számára tartom érvényesnek, a fiamat is ebben a szellemben szeretném nevelni. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram