Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Forgács Péter: „Ahhoz, amit az új vezetés épít, az SZFE közösségének nem sok köze van”

    2021. január 19., kedd 22:15

    Minden nehézség dacára az elsődleges szempont, hogy lehetőségeikhez mérten fenntartsák a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a megszokott oktatási rendet. Forgács Péter, az SZFE tanára szerint azok a tanárok sem hagyták el a hallgatókat, akik felmondtak az egyetemen.

    „Sok akna van előttünk, amit ki akarunk kerülni” – mondta Forgács Péter rendező, az SZFE tanára, az egyetemi sztrájkbizottság tagja a Klubárdiónak arra kérdésre, hogy mi történik most az egyetemen.

    Hozzátette, jelenleg tart a vizsgaidőszak, amit ugyan megnehezít, hogy nem férnek hozzá a Neptun-rendszerhez az oktatók, de a megoldás egyszerű: visszatértek a papíron rögzített értékelésekhez.

     „Idáig is úgy dokumentáltuk a félév során a megtartott órákat, a jelenlétet, a vizsgákat, mint a Neptun előtt.”

    És bár a színpadon sem mindig az igazság győz, Forgács szerint minden eszközt megragadnak annak érdekében, hogy az SZFE a megszokott rend szerint működhessen tovább. Ez a harc nem a Neptunról, hanem az egyetem autonómiájáról szól.

    Azt is hozzátette, hogy az egyetemről távozó tanárok, köztük Fullajtár Andrea sem mondott le a hallgatóiról, ő és a többi tanár kifejezetten az új vezetés alá került intézménnyel szakította meg a kapcsolatot.

    Meglátása szerint ahhoz az egyetemhez, amit új vezetés épít, az SZFE közösségének nem sok köze van.

    A teljes beszégetést ide kattintva hallgathatják meg.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram