KulisszaMácsai PálForgács PéterRadnay CsillaPokorny LiaBereményi Géza
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 25., hétfő

    Formabontó produkció próbái kezdődtek Székelyudvarhelyen

    2021. január 5., kedd 11:56

    Mozgalmas decembert zárt a Tomcsa Sándor Színház: egy online és egy élő bemutatót tartott, interaktív műsorfüzetet indított útjára, a gyermekek számára is gazdag programkínálattal jelentkezett, valamint egy új, formabontó produkció próbái is elkezdődtek a színházban.

    December 10-én tartotta a székelyudvarhelyi színház az első, kimondottan az online térre készült filmes színházi kísérletének bemutatóját, Beckett rövidek címmel, Zakariás Zalán rendezésében.

    Egy napra rá, hosszú idő után ismét élőben, december 11-én, az Esti próba című előadás került bemutatásra, amelyet Kiss Csaba kortárs drámaíró szövegéből Tóth Árpád, a társulat színésze állított színpadra, „kamaradráma zongorára” műfaji megjelöléssel. A színpadra épített nézőtérrel játszott előadás az év elején is látható négy alkalommal: január 6-án, szerdán, január 7-én, csütörtökön, január 8-án, pénteken valamint szombaton, január 9-én, tekinthető meg este 19 órától.

    Fotó: Balász Attila

    Az előadást a színház csökkentett nézőtérrel tudja játszani, ezért kizárólagosan csak előzetes helyfoglalással tudnak jegyet biztosítani. Jegyek január 4-től, személyesen válthatók a jegypénztárban hétköznapokon 11-14 és 15-17 órák között. Tel: +40 266 212131.  

    Mindkét bemutatóra egy egyedi kiadvánnyal is készült a színház. A színház honlapján és Facebook-oldalán tekinthető meg a Margó, az előadások interaktív műsorfüzete. A kiadvány mindazoknak szól, akik szeretnék a színházi élményüket gazdagítani, játékosan elmélyíteni, valamint egy gondolatébresztő, gazdag háttér-információkat tartalmazó, izgalmas és provokatív kiadványt olvasnának.  

    Az adventi időszakban a betlehemi történet a székelyudvarhelyi színházban is megelevenedett, bábokkal, zenével és énekkel fűszerezett élő játékkal, az Udvarhely Bábműhely Gyermek születék című előadásában. Az előző évadban bemutatott,  a szeretetet központba állító produkciót új szereposztással láthatta a nagyérdemű december 20-án, vasárnap két alkalommal 16 és 18 órától, 21-én, hétfőn és 22-én, kedden 18 órától.

    Decemberben kezdődtek el egy izgalmas eseményszínházi produkció próbái Vladimir Anton rendező vezetésével, a közösségi élményt fókuszba állító eseménnyel januárban a magyar kultúra napja alkalmával lepi meg a várost a színház társulata. 

    Januárban is kedveskedik a társulat a gyereknézőinek, hiszen a hónap végén kerül bemutatásra az Udvarhely Bábműhely legújabb produkcióját, Az öreg király hagyatékát.  Szabó Attila neves magyarországi rendező, író és dramaturg rendezésében a bukovinai székely népmesék alapján írt bábelőadást január 31-én 18 órától láthatja a közönség, amelyre az egész családot várja a társulat.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -