gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Fülöp Péter a kaposvári színházról és a társulatról: „A jövő a tehetséges fiatalokon múlik!”

    2020. július 21., kedd 10:26

    A színészek és a munkatársak két és fél évad után foglalták vissza a megújult, duplájára nőtt Csiky Gergely Színházat, aztán jött a koronavírus: március 11-én legördült a függöny, s bezárultak az ajtók.  Fülöp Péter igazgatót kérdezte a Sonline.hu.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Úgy vélekedett: “Nekünk van a világon a legcsodálatosabb közönségünk! Ahogy korábban, ebben az időszakban is együtt lélegeztünk. (…) Az elmúlt időszakban a vidéki színházak közül itt volt a legnagyobb megújulás. Mi vettük fel a legtöbb fiatal színészt és nagy öröm, hogy a kaposvári művészeti karon Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly osztályában végzettek közül jó néhányan itt találták meg a számításukat” – fejtette ki az igazgató.

    Ha a körülmények engedik, akkor szeptember elejétől pótolják az elmaradt több mint negyven előadást és a premiereket is.

    A kérdésre, merre tart a Csiky, azt válaszolta: “Olt Tamás művészeti igazgatóval arra vállalkoztunk, hogy egy minőségi népszínházat építünk. A műfaji sokszínűség megvalósítására már lényegében alkalmas a csapat, majd minden szerep kiosztható. Kevés vendégszínésszel, ám sok fiatallal számolunk. (…) Kaposvár szakmailag és feltételeiben is vonzó. Nálunk van lakhatási támogatás, miénk az ország legszínvonalasabb színészháza a színházzal szemben, tetőterasszal, térítésmentes internettel és sok más kényelmi feltétellel. Ez a 21. század. Volt komoly béremelés, bevezettük a cafetériát. Itt a fiatalok főszerepeket játszhatnak, nem kispadoznak. Számos kaposvári színész szerepel filmekben, sorozatokban. (…) A jövő a tehetséges fiatalokon múlik!” – sorolta az igazgató.

    Fülöp Péter már öt éve igazgató. Arról, mit tervez a következő időszakra, úgy nyilatkozott: „Szeretném elvégezni azt, amit vállaltam. Ráadásul két évvel ezelőtt Fekete államtitkár úr a csapatába hívott és egy évvel ezelőtt helyettes államtitkári kinevezést kaptam. Sokszor nem könnyű ez a kettős „élet”, de jó csapatom van itt is és a fővárosban is. Az igazgatói kinevezésem 2023. augusztusáig szól. Olt Tamással és a csapattal minőségi színházat, tartósan százezres közönséget szeretnénk. Ez a színház már más, mint más hazai színházak. Még egy kicsit másabbnak kell lennie. Olyannak, amely nemcsak az előadóművészet fellegvára, hanem az összművészeti missziónk megtestesítője”.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram