Amikor Székely Gáborral drámát elemeztünk, a szerző szándékainak megértése, a mű tágabb kontextusba helyezése és a szövegben rejlő személyes történetek, információk aprólékos felkutatása volt a feladatunk, hogy azután az alkotóelemekből összeállítsuk a szerepek főbb jellemzőit, a személyiségek viszonyrendszeréből pedig a teljes drámai felépítményt, a történetet, a mű “mondatát”.

Az alapelv az volt, hogy önmagában minden szereplőnek megvan a saját belső igazsága /”Minden ember egy csoda.”/, ami inkább a viszonyrendszerben és a szituációkban kap más és más előjelet.

Nincs olyan, hogy rossz ember és a körülményeik és viszonyaik alapján kell objektíven elemezni egy-egy szereplő viselkedését.

Nem ítélkezni kell tehát, hanem ábrázolni, interpretálni és a néző majd dönt a látottak alapján.

Fokozatosan és nehézségek árán értettem meg, hogy ennek az igazságnak a kérlelhetetlen felkutatása mindig elsődleges fontosságú és hogy az esetek többségében a feltáráshoz rengeteg próba és beszélgetés, elemzés kell. Hogy az igazság változékony és egyedi, mert az alkotók személyiségének és a megírt műnek a metszéspontja adja ki, hogy mi az, ami működik.

De azt is tapasztaltam, hogy ha ezt az igazságot végül megtalálja egy rendező, vagy egy színész, akkor a jelenet rögtön működni kezd, mert az igazság a motor, ami energiával tölti fel a szituációt és összekapcsolja a színpadon játszó színészeket.

Székely Gábortól tanultam meg, hogy a szellem, a gondolat, ha a helyére kerül, fizikailag izzik, amikor megtestesül a színpadon. Közhely, hogy az igazság bonyolult dolog, de ebben a fekete-fehérre butított magyar közéletben már hajlamosak vagyunk elfelejteni.

Mégis, ki ne tapasztalta volna már, hogy egy elsőre ellenszenves ember, amikor megismerjük a történetét, az igazságát, rokonszenvessé, vagy baráttá válik?

Ezért most arra kérem azokat az embereket, akik Székely Gáborról méltatlanul és érzéketlenül, azaz felkészületlenül nyilatkoznak, hogy nézzenek utána jobban, hogy kicsoda ő az igazság tükrében, vagy legalább hallgassanak azokra, akik a tanítványai, kollégái voltak és sorban felszólalnak mellette.

A megértés megszüntetheti, vagy legalább mérsékelheti a gyűlöletet és az ítélkezést, amitől végső soron az szenved a legjobban, aki gyűlöl és ítélkezik.

Egyúttal szeretném elmondani azt is, hogy az én szakmai hozzáállásomat, belső tartásomat sok kínomban és röpke sikereimben jórészt a Székely Gáborhoz való viszonyulás határozza meg és ez már minden bizonnyal így is marad, amíg élek.

Köszönök mindent, Tanár úr, és további jó munkát kívánok!

Funk Iván