„A színházszeretők sok mindent képzelnek a művészekről. Például én azt hittem, a nyár-színész-láblógatás egyfajta szentháromság. A sztár az évad végén lemossa a sminket, ledobja az utolsó előadás jelmezét, bezárja az öltözőt, aztán szeptemberig pihen. De akad, akinél ez nem így működik. Für Anikó ebben is különc, a szó jó értelmében” – írja Árvai Magdolna, aki a Nők Lapjában kérdezte az Örkény Színház művészét. 

Nők Lapja 2023.08.02 – 10,11,12,13. oldal
Kérdezett: Árvai Magdolna

Arról szólva, gyakran jár-e baráti társaságba, Für Anikó elárulta: „Év közben nincs erre lehetőség, az estéim a színházé, a családé, de amint kitör a nyár, igyekszünk bepótolni mindazt, ami a színházi évadban elmaradt.”

Azt is hozzátette: „Aki azt a szakmát űzi, amit én, annak fordított a bioritmusa, éjjeli bagoly vagyok, már ez a természetes, harmincöt év alatt megszoktam. (…) Képes vagyok késő este is tenni-venni a házban. Azt hiszem, az olyan embert nevezik güzünek, amilyen én vagyok. Nem tudok leülni a fenekemre, pihenni, és nézni ki a fejemből, nekem valamit mindig csinálnom kell. Amikor azt hiszem, kész, rend van, szétnézek, és azonnal meglátok valami tennivalót. Keresem a feladatot. Az én legnagyobb ellenségem az idő, és Für Anikó.”

A színésznő nyáron sem lógatja a lábát:
„Azt én nem bírnám. Persze ha nem otthon vagyunk, és nem az én felelősségem a rend, akkor el tudom engedni magam egy kicsit. Tengerparton maximum három-öt nap az, amíg nyugton tudok maradni. Ennyi elég, aztán sikítva menekülök, ahol valami tartalmat is kaphatok. Ugye ez nem beteges? (…) A harmóniát szeretem, és a szépet, ami természetesen mindenkinek mást jelent. A rend ezt nekem optimalizált formában nyújtja, hát amit tudok, kihozok belőle. (…) Óriási kihívás velem élni, erről a férjem nem újságcikket, hanem könyvet tudna írni. Persze a kontroll működik bennem, és olykor sikerül visszafognom magam. Sokáig nem értettem, ha valaki nem veszi észre a feladatot, de mára rájöttem, a férfiak mást vesznek észre, másképp működnek, másképp vannak bekötve. Alkalmatlanok arra, amire egy nő, anya, feleség. Hát ezért egészítjük ki egymást, és hát ezért van bizonyos pillanatokban diszharmónia.”

A házát jókora kert veszi körül. Erről szólva úgy mesélt:
„A kert háromszáz négyszögöl, és egy Dsida Jenő-vers jut eszembe: „A párholdas kert is vadon, / ha a sötét varázsa érte / s a véknyan szűkölő, porázra / kötözött szél a lombot rázza.” A lépték más, de ilyen a kert. Szeretek ott ügyködni, meghat a növények kitartása, hogy aszályban is élni akarnak, és beérik a hajnali párával. Ha alkalmam van rá, csinálom, jó fizikailag elfáradni, látni az eredményt. Szeretem, ha a munkának van látszata, talán mert az én hivatásom szerinti munkám eredménye nem mérhető sem kilóra, se centire, az a pillanaté.”

Arról is faggatták, szeret-e kilógni a sorból:
„Elítélsz, ha azt mondom, igen? Mindig szerettem kicsit szembe menni a dolgokkal, és tudod, csak a döglött hal úszik az árral, ezt vallom. De ez nem elhatározás, ilyen vagyok. Nem követek divatokat, nem állok be minden sorba. Ha bemondják, mi az évszak divatszíne, a ruhatáramban véletlenül sem nyúlok az után a szín után. Mindjárt hatvan leszek, mindent úgy csinálok, ahogy jólesik, nem érdekelnek az elvárások.”

Nők Lapja 2023.08.02 – 10,11,12,13. oldal
Kérdezett: Árvai Magdolna