Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Für Anikó az SZFE-ről: „Ez még annak se jó, aki erőlteti”

    2021. február 12., péntek 06:30

    „Biztosan lehetett volna min javítani az SZFE-n, például közös campust létrehozni, de ehhez meg kellett volna hallgatni az érintetteket, nem elefántként mindent összetörni a porcelánboltban” – mondta Für Anikó színművész a Klubrádiónak, aki egyébként abba a dekoratőr-iskolába járt, ahol a Freeszfe egyesület működik majd. 

    A beszélgetés ITT hallgatható meg.

    Szóba került, hogy a Blikkben megjelent kedden: az SZFE hirdetésben toboroz hallgatókat. Für Anikó hozzátette: a Színművészetire mindig hatalmas túljelentkezés volt, például abban az évben, amikor őket 24-üket felvették, nagyjából ezren szerettek volna bekerülni.

    Für Anikó / Fotó: Horváth Judit

    A színművész nagyon sötéten látja az SZFE jövőjét. Ugyanakkor azt mondta, hogy a korábbi, elavult helyszínek helyett már régóta beszéltek közös campust létesítéséről, aminek szerinte is lett volna értelme.

    De „már az erdészetben is kiment a tarvágás a divatból”, ha a jelenlegi forma nem megfelelő, akkor kommunikálni kellett volna, meghallgatni a tanárokat, diákokat, és nem úgy lépni, hogy „na, akkor beszéljünk, miután az elefánt a porcelánboltban mindent összetört”.

    Hangsúlyozta: ezt biztos nem így kellett volna „erőszakolni”, mert ez még annak se jó, aki erőlteti, hiszen nem tudja megvalósítani, azt amit elképzelt, nem talál értő fülekre, agyakra, szívekre.

    A beszélgetés ITT hallgatható meg.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram