Különleges színpadi jelenség, akinek tehetségét, munkáját és értékrendjét többek között Jászai Mari-díjjal, Érdemes Művész kitüntetéssel és az egyéniségéről talán legtöbbet eláruló Psota Irén-díjjal is elismerte a szakma és a nagyközönség. Für Anikót, az Örkény Színház művészét az Egy.hu kérdezte.
A teljes interjú ITT olvasható.
Képző- és iparművészeti ambíciókkal indult, majd a színház mellett kötelezte el magát. A kérdésre, hogyan fordult egy konkrét és maradandó művekben kiteljesedő szakmától a színház illékony műfajaihoz, amelyekben estéről-estére újra kell alkotnia egy-egy figurát, azt felelte: „Mi magunk is illékonyak vagyunk, ahogy a közönség is az. Az ember nem a maradandóságra törekszik, de hiszek abban, hogy a minőség időtálló. Az igazi tehetség és az önazonosság minden időben érvényes, ahogy az egyes korok pozőrjei is igen gyorsan kikoptak a divatból.
Mindegy, hogy az ember landarton, koreográfián vagy éppen egy darabon dolgozik, a kulcsszó az alkotás: olyat hozni létre, ami belőlünk van és talán lesz belőle valami egészen új.
Az alkotási folyamatban, egy szerep alakításában sok mindent megtanulunk önmagunkról is, bennünket is formál ez a belső munka. Amikor kialakul a szerep és játszani kezdem, akkor sincs vége, hiszen estéről-estére rájövök valamire, ami a saját életemben fontos.”
Arról szólva, voltak-e nagy aha-élmények, olyan felismerések, amelyekért hálás ennek a pályának, kifejtette: „Viccesen azt szoktam mondani, hogy ez a munka a pszichoanalízis helyett van, egy-egy ülést vált ki a próbafolyamat vagy egy jó előadás. Zsigerileg részt venni benne, „felrázódni”, mozgásba lendülni, felkavarodni: ezt a hatást semmi más nem képes elérni nálam.
Egy próbafolyamat olyan, mint egy intenzív gyorstalpaló önismereti kurzus.”
A felvetésre, miszerint minden megnyilvánulásából és alakításából kitűnik perfekcionizmusa, úgy reagált: „Egyrészt áldás, másrészt átok: elemi késztetés. Gyermekkoromtól ilyen vagyok, anélkül, hogy valaki erre ösztökélt volna. Vannak családi történetek arról, hogy a rám bízott apró feladatokat milyen részletességgel végeztem el egészen kicsi gyerekként is, a mai napig ilyen vagyok. Vagy jól csinálok valamit, vagy bele sem fogok. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz, tény, hogy a saját magam és a családom életét eléggé meg tudom nehezíteni ezzel. (…)
A színészi pálya szerzetesrend, mi erre esküdtünk fel.”
Azt is elárulta, mostanában mire kapja fel a fejét a színházi életből: „A jelenlegi átkozmetikázható, agyontökéletesített világban a személyiség varázsa ragad meg, a maga tökéletlenségeivel együtt. Éppen attól lesz igazi, hogy tökéletlen. Petri György mondja, hogy „a szépség fűszere és forrása a hiba” – ettől lesz valami igazi, természetes, egyedi: ezek lényegében rokon értékek.”
A teljes interjú ITT olvasható.