Für Anikó: „Az Örkény Színház nem fog összeomlani néhány próbatételtől”
2021. március 19., péntek 11:48
Für Anikó a Nők Lapja Café interjújában beszélt arról, milyen próbák elé állítja a mostani időszak és hogy miért szerelmes továbbra is a színészi munkába illetve a csapatba, amelynek tagja lehet az Örkény Színházban.
A kérdésre, édesanyaként nagy sokkot jelent-e, hogy újra eljött a távoktatás ideje, Für Anikó elmondta: „Abból próbálok főzni, ami van. A jajveszékeléstől senkinek nem lesz jobb. Felkötjük a gatyát, és csináljuk. (…)
Szerintem nincs más megoldás a problémákra, minthogy megoldjuk őket. Tudom magamról, hogy kis marhaságokból tudok óriási problémákat csinálni, de amikor igazán nagy a gond, akkor szerencsére eléggé észnél vagyok.
A modern kori fogyasztói társadalom vadhajtása a gondolat, hogy az élet egy rózsaszín, süppedős szőnyeg, amin csak szépen végig kell mennünk. Ez egy baromság. A próbatételek, a kellemetlen pillanatok, a szomorúság és a szenvedés is ugyanúgy részei az életünknek, mint a boldogság. Ha hiányzik a rossz az életünkből, akkor a jót sem tudjuk megélni és értékelni.”
Társulatáról és azt Örkény Színházról szólva úgy fogalmazott:
„Társasági ember vagyok, aki szerelmes a kollégáiba, imádom őket és az egész Örkény Színházat.
Egy fantasztikus hely és fantasztikus élettér mindannyiunk számára. Kiváltságosnak érzem magam, hogy a tagja lehetek. Attól vagyunk jók együtt, hogy hasonlóképpen gondolkodunk. Nincs köztünk olyan, aki csak bambul, és várja, hogy majd a másik oldja meg a problémákat. Mindig teljes mellszélességgel vállalja mindenki, ami rá tartozik.”
Arról szólva, hogy a társulat egységét hogyan lehet megőrizni ebben a helyzetben, úgy vélekedett: „Ez egy huszonegy éve indult folyamat, ami akkor indult, amikor Mácsai Pál eltervezte, hogy csinál egy színházat. Amit az ő vezetésével együtt felépítettünk, az nem fog összeomlani néhány próbatételtől. Mácsai csodálatos vezető, neki köszönhetjük, hogy amikor nincs víz, mi akkor is tudunk úszni. Nem hagy bennünket parlagon egy ilyen helyzetben sem, és nem teszi fel a kezét, hogy most válság van, lesz, ami lesz. Nem hagy minket a semmibe zuhanni.
Olyanok vagyunk együtt, mint egy jó család, és ez őrületes erőt ad ebben a válsághelyzetben is.”
Sok színész vallja, hogy ez egy olyan szakma, amiből nem lehet nyugdíjba menni, mégis mindig vannak páran, akik nyugdíjba mennek. Azt is elárulta, ő melyik táborba tartozik: „Mindenáron semmit nem akarok csinálni. Játszani sem. Amíg az egészségi állapotom engedi, és amíg van mit, addig játszani szeretnék. Eddig is válogatós voltam, a felkínált feladatok 2/3-ára nemet mondtam az életemben. Nem hiszek abban, hogy a mennyiség átcsap minőségbe. Vagyok annyira önző, hogy a színházon kívül – a színházban egy gépezet részei vagyunk, az egy teljesen más helyzet – csak olyan munkákat vállaljak el, amikért lelkesedni tudok.”
Azt is kifejtette, semmi más nem tudja úgy felpörgetni, és a teljes valójában megmozgatni, mint a színészi munka: „Imádom, hogy ilyen sokrétű. Lehet zenélni, énekelni, hangoskönyvet felolvasni, szinkronizálni, lehet filmet forgatni, lehet színházban játszani, lehet tévézni. Képtelenség ráunni, mert rengeteg arca van, és mindig újra lehet kezdeni. Hiába játszott az ember százszor egy előadást, százegyedszerre is meg lehet próbálni még jobban csinálni.
Egy új hangsúllyal, egy új gondolattal mindig újabb színeket és értelmezéseket tudunk megmutatni egy darabból.”
Az interjúban a környezetvédelemről is szó esett: „Ez nálam lelkiismereti kérdés. Nem tudok úgy mosogatni, hogy fütyörészek, és közben hektoliterszámra folyatom a vizet, nem tudom nem szelektálni a hulladékot, és nem tudom nem lekapcsolni a villanyt, ha nincs szükségem rá. Ennyit meg tudok tenni. Azt már nem tudom megtenni, hogy gyárakat és erőműveket környezetvédelmileg megfelelővé tegyek, ez már túlesik a hatáskörömön. De az belefér, hogy mondjuk magyar terméket vásárolok, és figyelek arra, hogy olyan terméket veszek, amit nem sok száz vagy sok ezer kilométerről szállítottak ide, és nem a nejlonzacskót tépdesem százszámra, hanem viszek magammal egy vászonzsákot, amit egyszer-egyszer berakok a mosógépbe, hogy tiszta legyen.
Ha az ember körülnéz, hogy miben lehet racionalizálni a saját létezését, rájön, hogy rengeteg lehetősége van.
Ha mindenki – főleg a jóléti társadalmakban – tesz valamit, az már segít, és mindenkinek jobb lesz. Főleg a gyerekeinknek.”