70. születésnapja apropóján az Örkény Színház művészét, a Prima Primissima díjra jelölt Gálffi Lászlót kérdezte a Kultúra.hu oldalán Gáti Katalin Teodóra.

A kérdésre, hogyan fogadta a jelölést, megdobbant-e a szíve, a színművész elárulta: „Igen, bár szívbeteg vagyok, úgyhogy mindig örülök, ha megdobban a szívem. De persze, jólesik. Valamit igazolnak az elismerések, csak az a nehéz velük kapcsolatban, hogy ajándékot adni ugyan szeretek, de amikor én kapok, sose tudom, hogyan viselkedjem, mit mondjak. Nincsen rutinom! A színházban semmi soha nem válik azzá. Ha bemész a premierre, ugyanolyan sokkos állapotban vagy minden egyes alkalommal, és előadások előtt is ugyanúgy izgulsz. Az évek számával ez annyiban változik, amennyiben mi is változunk. Más volt, amikor a Jászai-díjat az Equus után, harmincévesen megkaptam. Akkor természetesnek vettem, úgy éreztem, hogy jár. Később már elcsodálkoztam, hogy rám is gondoltak.”

Nagyon fiatalon kaptam meg a Kenguru című nagy sikerű film főszerepét: „Mindenki a Kenguruval azonosított, és olyan népszerű voltam, hogy nem lehetett rám más szerepet osztani. Más világ volt. Ma már tévécsatornák, mozik ontják a filmeket, akkor még kertmoziba jártak a nézők. Emlékszem, amikor Csehszlovákiában vetítették a Kengurut, nem hittem a szememnek, hogy hányan ülnek be a kertmoziba. Egy egész hegyoldal nézte. (…) Óriásit ugrottam, és a fiatalos, lezser magatartásom átment a királydrámákba. Ezt követően megállás nélkül vagy húsz ilyen szerepet játszottam, azután zeneszerzőt, őrültet és megannyi más karaktert. Megfejthetetlen volt számomra, hogy miért. Ezek a szakma titkai. És soha többé nem játszottam munkást.”

Gálffi László arról is mesélt, hogyan lett színész: „Ötgyerekes családba születtem, és ugyan nem voltunk szegények, de nem volt könnyű életünk. Nyitottságot és bizalmat hoztam otthonról. (…) A gimnáziumban állandóan megbuktam, mert már ott is folyton csak színházat csináltam. 15 évesen álltam először színpadon, semmi más nem érdekelt. Mégis bíztak és hittek bennem. Amikor a színművészetire felvettek, és eljátszottam Rimbaud-t, azt mondták a szüleim, hogy most már megértenek. Addig viszont hinniük kellett bennem.”

Nemrég fejezte be a Semmelweis-film forgatását Koltai Lajossal, közben elkezdte forgatni a Hunyadit is, amiben Zsigmond császárt alakítja, ha minden jól megy, akkor pedig tavasszal még egy film vár rá:

„Az, hogy tervezek, nem azt jelenti, hogy mindezt meg is fogom csinálni. Ahhoz meg kell érnem a tavaszt, és akkor újból forgatok, aztán az őszt, és akkor megcsinálom a következő évadot is. Az elmúlt időben egyszerre két – köztük egy bonyolult és fárasztó kosztümös – filmet forgattam. Más életritmust követel a forgatás és mást a színház, a két műfajt egyszerre nem csinálom. Azt már elértem, hogy amikor játszom, akkor nem forgatok. Most kezdek visszaszokni a színházba.”