gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Galla Miklós elismerte: meztelenre vetkőzött egy műsorban

    2021. június 11., péntek 20:52

    Galla Miklóst a napokban arról értesítette  az MTVA, hogy visszavonja tőle a Karinthy-gyűrűt, amelyet június 24-én vehetett volna át kiemelkedő humorista tevékenysége elismeréséért. Galla döbbenten állt a történtek előtt, hétfőn ugyanis még vele készült a Rádiókabaré felvétele.

    A teljes hír itt olvasható.

    Az Index szerkesztőségébe ezek után érkezett egy levél, amely érteni véli az MTVA reakcióját, feladója egy művész volt. A levélből az derül ki, hogy a díj visszavonásának valódi oka az, hogy nemrég Galla egy fellépésén a kollégák megdöbbenésére elővette a nemi szervét. Jelezte, hogy megmutat valamit, de mivel az alapruházata (egy alsónadrág) már eleve ki volt vágva a fenekén, nem gondolták, hogy másra készül.

    A levél szerint a eset szakmán belül hatalmas felháborodást okozott, és a nézők között is.

    Galla Miklóst is megkeresték, aki a vetkőzés tényét megerősítette.

    „A hír igaz, de ez nem lehet a valódi indok arra nézve, hogy a Karinthy-gyűrűt visszavonták tőlem, mert három éve is meztelenkedtem, arról is van felvétel, illetve öt éve és tíz éve is. Körülbelül egy évvel ezelőtt a Recorder Magazin online verziójában jelent meg egy a fanszőrzetemet is látni engedő, alsónadrágos fotó rólam óriási méretben. A Trip Hajón készült, koncert közben. Tehát februárban ugyanannyira lehetett tudni, hogy exhibicionista vagyok, mint most. És a szilveszteri műsorban az Indexnél is bejelentettem, hogy a járvány után meztelenül fogok fellépni. Megtörtént, vállalom” – fogalmazott Galla.

    A teljes hír itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram