SZFEKurta NikéFekete ÁdámJózsef Attila SzínházSzinetár Dóra
  • facebook
  • instagram
  • 2020. október 28., szerda

    Gálvölgyi János az SZFE-ről: “Létezik a háttérhatalom, tehetségnek hívják”

    2020. október 16., péntek 15:34

    Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész az SZFE kapcsán azt mondja, az 1930-as években már elindult egy hasonló támadás a színművészeti ellen, mint most. Fura, hogy ezek a dolgok hogyan és miért megismétlődnek meg. 

    A művészt többek közt arról kérdezték, ha visszagondol az 52 éves pályájára, van-e olyan, amin esetleg módosítana, ha megtehetné, módosítana-e a kicsi és nagyobb szerepek arányán. Gálvölgyi János ennek kapcsán elmondta: “Kevesebb egy előadás alatt húsz-negyven embernek, vagy ennyi év alatt a televízióban pár millió embernek örömet okozni? Mennyivel nagyobb bűn eljátszani rosszul a Hamletet! Nekem a Jóisten ezt a képességet adta, másnak ilyen képessége nincs, más meg tud nagyon unalmasan vagy nagyon jól színjátszani. Molnár Ferenc Ibolya című darabjában azt mondja a főszereplő, Ibolya: “Miért akarják, hogy jobban játsszak, mint ahogy tudok? Én így tudtam játszani.” Ennyi futotta most ebben, az itteni életemben a tehetségemből; biztos, hogy erre lettem ideküldve, hogy ezt csináljam. Ha eljátszottam volna a Shakespeare-összest meg Goethe Faustját, maga nem hívna fel engem, azt sem tudná, hogy ki vagyok. (…) Rajongani tudok fiatalokért, napokig oda tudok lenni egy-egy fiatal színészért, és borzasztó szomorú vagyok, ha rossz színházat látok. A vígjáték is lehet nagyon rossz, lehet ripacséria, lehet mindenféle. Aztán az ember kap egy levelet, hogy: Édesanyám meghalt rákban, egy éve nem tudtam nevetni, köszönöm ezt az öt percet magának.”

    Azt is hozzátette: “Én mindig pesszimista ember voltam, és azért tudtam örülni mindennek. (…) Most dermedten nézem mindazt, ami itt folyik az országban, vagy a főiskola körül, a minden körül… Olyan ez, mint a viccben, amikor a szőke nő elmegy a reinkarnációs tanfolyamra, és azt mondja: “Kipróbálom, mert egyszer élünk.” Egyszer élünk, egy életünk van, és ilyenekkel tesszük tönkre. Nem vagyok boldog itt, a vége felé. Az ember mást gondolt, másra számított.”

    Arról szólva, hogy ő maga is kiállt az SZFE-ért, úgy fogalmazott: “Én egy olyan csodálatos intézménybe járhattam, ahol például Ádám Ottó, Somlay Artúr, Nádasdy Kálmán tanított. Vagy akik engem tanítottak: Kazimir Károly, Gáti József, Gyárfás Miklós, Hegedüs Géza. Ez az iskola nekem csak jót és csak olyat adott, amire a mai napig nagyon büszke vagyok. Kinyitotta egy tizennyolc éves fiatalember szemét. Egészen egyszerűen nem értem, hogy mi ezzel az iskolával, ezzel a csodával a baj. Miután engem érdekel a színház, foglalkozom a témával, és olvasok róla, jelzem, hogy ez már megtörtént egyszer. Ez egy déja vu. Az 1930-as években ugyancsak elindult egy ilyen támadás. Akkor Ódry Árpád volt a rektor, és egy Kiss Ferenc nevű urat lehetett fölbérelni, hogy ő legyen a rektor és vegye át a színészkamarát is.”

    “Itt egy ország ketté lett hasítva. Hogy vagyunk “mi” meg vagytok “ti”. És akkor jön egy koronavírus, amely fütyül arra, hogy te jobboldali vagy, te baloldali vagy, te ilyen vagy, te olyan vagy, és úgy végez az emberekkel, mint a pinty. Hát nem borzasztó, hogy ez az egy nyavalyás életünk, ami van, erre megy el? Vannak fiatal emberek, akik elkezdenek egy csodálatos hivatást, és így indul: “akkor jövünk mi, és majd megmutatjuk”. Szóba hozták a háttérhatalmat. Igen, ezeknek a fiataloknak a tehetségük, a fiatalságuk, a nyitottságuk… Ez az ő háttérhatalmuk. (…) Feleki Kamill azt mondta, olyan nincs, hogy valaki jó színész, vagy rossz színész: van a színész, aztán van a kiskanál, az asztalláb, a pohár. Hofi Géza meg azt mondta, hogy olyan rendszer nem tud jönni, amitől te tehetséges leszel. Most előjönnek emberek a süllyesztőből – kollégáknak nem mondanám őket, mert nem érdemlik meg. Rémülten nézem ezt a folyamatot” – árulta el Gálvölgyi János.

    Vidnyánszky Attila és Benkő Péter is az Istenhívő és a keresztény színjátszás szükségességéről beszél. Ezt Gálvölgyi úgy kommentálta: “(…) És ezek szerint lehet mohamedánul is? Amikor veregeti az ember a saját mellkasát, és előjön a moly a szekrényből, az nem az én világom. (…) Mi az, hogy keresztény színjátszás? Ilyen ökörséget, komolyan mondom, én még nem hallottam. Kazimir Károly – aki osztályfőnököm volt, meg később a barátom lett – amikor először vitt egy határon túli rendezőosztályt, azt mondta nekem: “Egy tehetséges fiú van, a Vidnyánszky Attila.” Most a bírálói is azt mondják, nagyon jól rendez. De mégsem lehet jó rendező, mert ha jó rendező lenne, fölmérné, hogy a darab, amelyben részt vesz, a szerep, amit el kell neki játszania, nagyon rossz szerep, rosszul csinálja, rossz a jelmeze, rossz a maszkja, mindene rossz. Egy harmadrangú színész is észreveszi, hogy hoppá, valami nem stimmel a színpadon.”

    A teljes interjú a MAGYAR HANGban olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -