„Az írás terapikus tevékenység” – Garaczi László jegyzi az évad legjobb drámáját
2021. január 30., szombat 13:50
Garaczi László egyfelvonásosa bizonyult az évad legjobb drámájának. Veszteg című művét – amit az Első Magyar Karantén-Színház és a Litera karanténdráma-pályázatára írt – a Dramaturgok Céhe titkos szavazással választotta ki az előző évad drámaterméséből.
Előtte még elnyerte a Térey-díjat is In Cauda Venenum című versével a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyen. Február 12-én streamelt bemutatója lesz a Katona József Színházban, a színház műfajteremtő K:ortárs sorozatának első részeként.
Másfél hete pedig nyolcadmagával neki ítélték a közösségi finanszírozásból fenntartott Baumgarten-emlékdíjat, amit most adtak át másodszorra. A Népszava kérdezte. A teljes interjú ITT olvasható.
A kérdésre, kellett-e a pályázatra való felkérés inspirációja, lökete, hogy megszülessen ez az egyfelvonásos, Garaczi László elmondta: „A felkérés után el kellett döntenem, hogy akarok-e az amúgy is nyomasztó helyzetben még írás közben is a járvánnyal foglalkozni. A pár hetes határidő is sokkolónak tűnt, általában fél év alatt írok meg egy színdarabot. Végül is arra gondoltam, hogy az intenzív munka talán eltereli a figyelmemet a vírusról. Nagyjából félúton, egy-két hét múlva jött a krízis, kezdett elegem lenni attól, hogy éjjel-nappal, álomban, ébren, megállás nélkül a vírussal foglalkozom. Szorongás, alvászavarok. Túljutottam rajta egy kis alkoholterápia segítségével, és áprilisban sikerült leadnom a darabot.”
A pandémia, az elszigeteltség okozta szorongás határozza meg az egyfelvonásos két szereplőjének mindennapjait is, a magányt és lelki megbillenést azonbantovább tetézte egy válás nehezen feldolgozható traumájának igen érzékletes megjelenítésével. Ennek kapcsán elmondta: „Eldöntöttem, hogy nem írok kifejezetten a járványról, és kerülöm a kézenfekvő és kínálkozó feldolgozási lehetőségeket, mint például az összezárt és magukra maradt családokon belüli feszültségek vagy a home office-ba kényszerített, nyugdíj előtt álló tanárok informatikai iszapbirkózása a zoommal és társaival. Alapvetően nem akartam vicces vagy ironikus lenni. Nem voltam olyan kedvemben. Egy vírustól független helyzetet vettem alapul, egy szakítás gyászmunkáját, és szándékaim szerint ennek a járványhelyzetnek csak hátteréül vagy értelmező közegéül szolgál. Illetve van egy szólam, egy független hang a darabban, ami az általános világhelyzetet írja le a Coviddal együtt.”
Arról is faggatták, ki lehet írni a félelmet, traumákat: „Számomra az írás terapikus tevékenység, abból gondolom, hogy ha nem dolgozom, rosszul leszek. Néhány napnyi henyélés után kényelmetlenül kezdem érezni magam. Feleslegesség, üresség, bűntudat, depresszió, önmarcangolás. Lötyög rajtam az élet. Az írás egy jól bejáratott meditációs gyakorlat, jóga, ami nélkül szétesek. De az írásnak lehet konkrét traumafeldolgozó funkciója is, amiről az olvasónak nem is kell tudnia. A katonaságról szóló könyvem (Arc és hátraarc – a szerk.) megjelenése után egyik napról a másikra megszűntek azok az évtizedek óta rendszeresen kísértő álmok, amik mindig ugyanabba a rémes laktanyai helyzetbe vittek vissza. Már megérte.”