Az Örkény Színház rendezőjével legutóbbi itthoni munkáiról, az aktuális lettországi Liliom-rendezéséről és a magyar színház állapotáról beszélgetett a Magyar Narancs. Czenkli Dorka kérdezte.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.

Arról szólva, hogy másodszor dolgozik Rigában, Gáspár Ildikó elárulta, nem tudta, hogy Lettországban már készült egy népszerű daljáték-musical a Liliomból, az ő előadásában dalok nem szerepelnek, nincsenek kellékek, és mai ruhákban játszanak a színészek, a szöveget pedig átdolgozta, így egy átirat lett belőle. Az Örkényben legutóbb Az ajtó és a Solness című előadásokat rendezte:
„Nekem elsősorban arról a furcsa helyzetről szól, hogy van egy nagyon nem egészséges viszonyrendszer egy szörnyeteggel a középpontban, aki egyszerre vonzó és veszélyes – nálam egyfajta Drakula-figura lett. A patriarchátus alapmintája ez: mintha szükség lenne egy karizmatikus férfira, aki egyszerre apafigura és szexuális szimbólum, akinek bárki alárendelődik, akit lehet imádni, de aki ugyanakkor kíméletlenül kihasználja, fel- és elemészti a maga körül élőket. Egy vámpír. Ezt a paradoxont akartam érzékeltetni. A magyar társadalomban (is), oldalaktól függetlenül, ez a mintázat figyelhető meg. (…)”

A beszélgetésben témaként az is felmerült, hogy külföldön dolgozva hogyan lát rá a magyar színházi közeg állapotára, hol tartunk most: „A magyar színház nagyon konzervatív. Gondolatilag az. Noha látok formailag, dramaturgiában, vizuális eszközeiben vagy játékmódban progresszív munkákat. Formailag-esztétikailag perfekt módon másolunk tíz évvel ezelőtti nyugati trendeket, de tartalmilag semmilyen reflexió nincs sem a gender, sem a női egyenjogúság kérdésére, az alapvető demokratikus gondolkodásra, hiszen az a családban kezdődik. Katasztrofális, itthon milyen női szerepeket mutat a színház. Eleve leszűkített életlehetőségeket látunk és mutatunk lehetséges mintázatként. Azt gondolom, nagyon le vagyunk maradva, jobban, mint tizenöt éve. (…) Magyarország még mindig egy feudális ország, oligarchákkal, jobbágyokkal.”

Azt is hozzátette: „Mindenhol, az egész kultúrában nehéz az említett kérdéseket feltenni, mert nagyon kevés ember rezonál ezekre, sajnos már a színészek között is, olyan súlyos a helyzet. Mondok egy példát. Szóba került valamikor, milyen jó, hogy például Svédországban az apák 3 hónapot tölthetnek otthon a csecsemőjükkel, és ezt nem ruházhatják át az anyára. Erre egy férfi színész ismerősöm: ,,És kasztrálni mikor fogják őket?” Itthon, ha a női egyenjogúság mellett érvelsz, automatikusan férfigyűlölő vagy. Nyilván azért érdekel ez a téma, mert ez érint, ezt élem meg. Ha megnézzük, hány nő rendez a magyar színházakban, és milyen az arány más országokban, kiderül, hogy ebben is tragikus nálunk a helyzet. Külföldön nem hiszik el, amikor az 1-2 százalékos arányokról beszélek, azt hiszik, túlzok. És erről nem Orbán Viktor tehet, hanem az egész társadalom, az egész magyar macsó és patriarchális kultúra, amelyben élünk, régóta, amióta az eszemet tudom. És a színház világa különösen ilyen, hiszen a struktúra, amely élteti, erősen hatalomalapú, hierarchikus. Amikor a színművészetire jelentkeztem, föl sem merült, hogy rendezőnek felvételizzek, mert nem gondoltam, hogy nőként bekerülhetek.”

Gáspár Ildikó dramaturgként kezdte a pályát, de már nem dolgozik más mellett. Ennek kapcsán úgy nyilatkozott:
„Igen, ez 2015 óta van így, mert a saját utamat akartam járni, amibe ez nem fért bele. Amikor 2011-ben elkezdtem rendezni, kiderült számomra, hogy teljesen másképp élhetem meg önmagam. Folyamatosan tanulom magamat alkotó emberként. És azt, hogy hogyan tudok a legjobban, legértelmesebben együtt dolgozni, alkotni másokkal.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.