Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Gáspár Ildikó rendező: „Vissza kell térni valami olyasmihez, mint a görög színház”

    2021. január 10., vasárnap 06:47

    Az Örkény Színház komoly technikai apparátust és csapatot állított fel, hogy előadásaikat a legjobb minőségben, művészi színvonalon streameljék. Első online premierük az Andromakhé című előadás volt, amelynek rendezője Gáspár Ildikó, aki egyben a stream ötletgazdája is. A Pesti Műsor kérdezte. Lapszemle.

    Pesti Műsor 2020.12.31 – 15. oldal.

    A kérdésre, honnan jött a stream ötlete, Gáspár Ildikó elmondta: „A tavaszi karanténidőszak alatt nézegettem német online színházi előadásokat, mert főleg a németek rendelkeztek olyan technikai felszereltséggel, hogy színvonalasan meg tudták valósítani, ha volt kreativitás, szellemi kapacitás, igény és igazgatói támogatás. Azt éreztem, hogy ebben van fantázia, művészileg is izgalmas lehet. Sejtettem, hogy ősszel szembe kell néznünk a vírus második hullámával, és valószínűleg újra be kell zárnunk, erre pedig még időben fel kell készülni, mint a József és testvéreiben a hét szűk esztendőre.”

    Gáspár Ildikó / Fotó: Horváth Judit

    „Én azt is szeretném, hogy a videó, mint a színház egyik eszköze, a koncepció vizuális, művészi eleme elfogadottá váljon Magyarországon. Formailag tehát az volt a célkitűzés, hogy a stream önálló műfajjá tudjon válni, nemcsak leteszünk egy kamerát és nagytotálban közvetítjük a színpadon látottakat, hanem legyen mögötte vizuális koncepció is” – tette hozzá.

    A következő bemutatója rendezőként Az ajtó Szabó Magdától. Ennek kapcsán Gáspár Ildikó elmondta: „A maszkban való próba nagyon nehézkes, a színészek is rosszul érzik magukat, nem látják egymás arcát, nem hallják egymást, én sem látom őket, alig hallom, amit mondanak, ők sem engem. De hiszek benne, hogy így is lehet dolgozni, csak akkor változtatni kell a színházról alkotott elképzelésünkön. Vissza kell térni valami olyasmihez, mint a görög színház, amikor a színészek maszkot viseltek, ahol nem látszott az arcuk, viszont a test, a hang, a mozgás beszélt az arc helyett.”

    Az ajtó c. produkcióról itt tájékozódhat az Örkény Színház oldalán.

    Pesti Műsor 2020.12.31 – 15. oldal.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram