Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Gáspár Kata: „Emberi és szakmai szenvedély nélkül nem tudnám csinálni ezt a pályát”

    2023. január 6., péntek 06:25

    A végzet asszonyának szerepében hódítja meg az ifjú erdélyi fejedelmet, Báthory Gábort a 8 részes Tündérkert című történelmi sorozatban. Erről és pályájáról is mesélt Gáti Katalin Teodórának a Kultúra.hu oldalán. Lapszemle.

    Gáspár Kata Török Kata szerepében / Fotó: Megafilm

    A teljes interjú itt olvasható.

    Gáspár Kata elsőként arról számolt be, hogy fő munkahelye a szinkron, emellett vállalta a Tündérkert forgatását, ami fél évig „halálos tempót diktált”: „Kemény volt, de szeretem, ha le vagyok terhelve” – mondja a színésznő, aki 18 éves kora óta kölcsönzi a hangját különböző figuráknak.

    A Jordán-éra idején a Nemzeti Színház stúdiójába járt, akkoriban kezdett szinkronizálni és évekig csak egy-két mondatos szerepeket kapott. Kitartásának köszönhetően ma már hetente ötször kell mennie a stúdióba: „A szinkronban nem te vagy a központ, hanem azt a színészt kell alázatosan szolgálnod, akit magad előtt látsz, az ő érzelmi állapotát kell visszaadnod” – fejti ki Gáspár Kata.

    A felvetésre miszerint szenvedélyesnek tartják, úgy nyilatkozott: „A szenvedély plusz energiát ad. (…) Mindig ez visz tovább. Emberi és szakmai szenvedély nélkül nem tudnám csinálni ezt a pályát.”

    A Tündérkertben Török Kataként láthatjuk majd. Saját bevallása szerint rettenetesen izgulós, ha szereplőválogatásról van szó, de a rendező, Madarász Isti olyan emberségesen fordult felé, hogy rögtön biztonságban érezte magát. Alig hitte el, hogy sikerült a casting, annyira örült, hogy kosztümös szerepet kap, úgy látja, ez egy életre szóló, egyedi lehetőség. A beszélgetés során azt is elárulta, minden forgatási nap két és fél órás felkészüléssel indult, móriczi szöveggel a kezében.

    Török Katát Erdély legvágyottabb asszonyaként említi Móricz, Gáspár Kata a karakterre jellemző titokzatosságot, kiszámíthatatlanságot kereste a sorozatban. Azt is elárulta, hogy végig intimitás koordinátor segítette a munkájukat, hiszen a szexualitás is erőteljesen megjelenik a történetben: „Sok módon védtek bennünket. Testtapaszokat használtunk, és textileket tettek közénk, amikor közel kerültünk egymáshoz. Előre lepróbált mozdulatsort adtunk elő, amire annyira kellett figyelni, hogy a valódi erotikára esélyünk sem lett volna. (…) A legfontosabb számunkra az volt, hogy az érzéseket közvetítsük.”

    Gáspár Kata jelenleg a Játékszínben Nagyvárosi fények című produkciójában játszik, más darabban egyelőre nem lép színpadra. Ennek kapcsán kifejtette: „Érzelmileg egy kicsit távol kerültem a színháztól, ami persze bármikor változhat. Lehetnék szomorú emiatt, de mély nyugalom tölt el, mert jelenleg nem vágyom mindenáron a színpadra. Lenne egy-két hely, amelynek a meghívására azonnal igent mondanék, de azok a színházak jól működnek, megvan a társulatuk. Az élet aktuális dolgaira szeretek reflektálni, azokra adott művekkel megoldásokat keresni. Ritka az ilyen alkotói közösség. Nem sok színész tud megélni manapság csak a színházból, és ez nem helyes” – fejtette ki a színésznő.

    A teljes interjú itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram